„Pironkodom, hogy nem lett karfiolfülem” – Hosszú Kávé Tarnai Kiss Lászlóval

– Melyik hivatását tüntetné fel elsőként a névjegyén?
– A tanárit.
– S mi kerülhetne mellé?
– Előadóművész, főszerkesztő és tábornok. Nyugdíjat viszont csak a Dankó Rádió alapító-főszerkesztőjeként kapok.
– Kezdjük a tábornoki ranggal, erről tud a legkevesebbet a nagyközönség.
– Nemzetőr altábornagy vagyok, 2011-ben szereltem fel. Az első felelős miniszterelnök, Batthyány Lajos adott utasítást a nemzetőrség megalakítására, ebből nőttek ki az első önálló honvédzászlóaljak. A családunkban mindenki egyenruhát viselt: nagyapám huszár, apám rendőrtiszt, nagybátyám katonatiszt volt. Ha nem csábít el a színpad és a katedra, most valószínűleg egy fegyveres testület nyugdíjasa ülne önnel szemben.
– Miképpen lett igazolt birkózó?
– A Teleki Blanka Gimnáziumban padtársam volt Molnár Gábor, aki a hatvanas években az ország egyik legeredményesebb gyerekbirkózója volt; manapság a NAV nyugdíjas jogásza. Ő vitt le a Vasas birkózótermébe, ami a Vasas Szakszervezet székházának alagsorában működött. Olyan klasszisokat láthattam testközelből, mint a Hegedüs fivérek, Miklós és Csaba. Egy korosztályos Budapest-bajnoki címig jutottam, amire nagyon büszke vagyok, viszont fiatalon megéreztem, hogy nem a sport az én utam.
– Hogy úszta meg a karfiolfület?
– Az olimpiai bajnok Kocsis Ferenc mondta, hogy az igazi eredményesség a birkózó fülén is meglátszik. Az enyém – pironkodom is miatta – nincs deformálódva, viszont az orrom aszimmetrikus, mert az egyik ellenfelem hátra-fejelésekor eltört.

– Egyéb emlék?
– Debrecenben jártam tartalékos tiszti iskolába, amikor a város adott otthont a Baráti Hadseregek V. Nyári Szpartakiádja birkózóversenyének. Én voltam a műsorközlő hang. Egyszer kiléptem a szerepemből, és bekiabáltam a szőnyegre, hogy „Pörgesd meg!”. A versenyzőnk megfogadta a tanácsomat, s győzött is. Amikor a Petőfi adón vezettem a Kettőtől ötig című kívánságműsort, egyik kitelepülésünk alkalmával Deák Bárdos Mihály és Komáromi Tibor volt a vendég. Felajánlották, hogy utólag „karfiolosítják” a fülemet, de erről inkább lemondtam.
– Mi a titka, hogy egy Vasas-versenyzőből az FTC örökös tagja legyen?
– A bajnok kajakosból lett táncdalénekes, Kemény Kázmér közismert volt Fradi-rajongásáról, neki köszönhetően én is felléptem néhány ferencvárosi klubrendezvényen, ennek elismeréseként vehettem át az oklevelet. A sporttal nem szakítottam, a birkózás után egy ideig dzsúdóztam, majd az edzőtermek következtek. Amennyi súlyt felemeltem, Schwarzeneggernek kellene lennem… A pincémben kiépítettem egy edzőszobát, de ha nem jutok le, lenyomok tízszer harminc fekvőtámaszt, ami 71 évesen talán nem rossz teljesítmény.
– Lemondott a sportkarrierről – minek készült?
– Középiskolás voltam, s mielőtt Szécsényi Olivér tanár úr befutott az énekórára, leültem a zongorához, elkezdtem játszani és énekelni. Egyszer csak azt vettem észre, hogy a lányok körbeállnak – ebből ráéreztem, hogy a zene lesz az én utam.

– Nem volt rizikós, hogy 18 évesen beszippantotta a művészvilág?
– Drága apám azzal a feltétellel bólintott rá a zenélésre, hogy közben tanuljak szakmát. Képesítés nélküli tanárként kezdtem, majd gyógypedagógiai és énektanári képesítést szereztem, 1986-tól 1990-ig televíziós, 1990-től tavalyig pedig rádiós szerkesztőként dolgoztam, s a Dankó Rádió főszerkesztőjeként mentem nyugdíjba. Sohasem akartam csak a zenélésből megélni. Nem szerettem volna azt a kiszolgáltatottságot átélni, amikor az ember remegve várja, megcsörren-e a telefonja.
– Megtapasztalta a művészlét árnyoldalait is?
– A televízióban 1984-ben rendezték meg a Nyílik a rózsa népdal- és nótaénekes tehetségkutató versenyt, amelynek én lettem az egyik érmese. Ezt követően akadt olyan hónap, amikor 40 fellépésem volt. Az utolsó tanári fizetésem 3600 forint volt, a 40 fellépéssel 24 ezer forintot kerestem. Viszont előfordult az is, hogy alig volt koncert, márpedig egy család életét illik stabil alapokra építeni.
– Nótaénekesként ismeri az ország, noha a P. Mobil elődje, a Gesarol rockegyüttes egyik utóformációjának tagja volt. Nehezen választott a műfajok között?
– Már a gimnáziumban is beatzenéltem, de amikor 18 éves fejjel belezuhantam a haknivilágba, döntenem kellett. Akkoriban még nem énekes voltam, hanem zongorakísérő, és a választásomat megkönnyítette, hogy amíg a rock vitte volna a pénzt, a hakni hozta.

– Kiknek lehetett a zongorakísérője?
– Napestig sorolhatnám a neveket. Volt szerencsém fellépni – mások mellett – Kabos Lászlóval, Kazal Lászlóval, Feleki Kamill-lal, Kibédi Ervinnel, Rátonyi Róberttel, ifjabb Latabár Kálmánnal, Németh Marikával, Madarász Katalinnal, Kovács Apollóniával, Aradszky Lászlóval, Korda Györggyel és Poór Péterrel is. A sok felkérést annak köszönhettem, hogy bár volt nálam sok jobb zongorista, kísérő nemigen. Szoktam is mondani: zongorázni nem tudok, alkalmazkodni nagyon.
– Egyenes út vezetett a zongorától a mikrofonig?
– Ehhez az akkori egyetlen televízióra volt szükség. Egy Zentai Edit nevű hölgy hívott fel a Szabadság térről, és közölte, bekerültem a Nyílik a rózsa 25 legjobb, képernyőre kerülő énekese közé, 1984 húsvéthétfőjén pedig ott álltam a dobogón. Egy pillanat alatt megismert az ország, s arra is volt példa, hogy a kedvemért két megálló között lefékezett a villamos, hogy felszállhassak.
– Az önálló estjén nem csak nótákat énekel.
– Harminckilenc évet dolgoztam zenei szerkesztőként, akinek – mint tudjuk – két fegyvere van: a jó ízlés meg a stopper. A fő szempontom a válogatásnál mindig az, hogy ha én ülnék a nézőtéren, vajon mit hallanék szívesen. A magyar nótához van némi közöm, de egy óra nótázás után én is beledőlök a metszőollómba. Az örökzöldek, operettek mellett a mostani műsoromban P. Mobil-számot is előadunk.
– Azt már tudjuk, miképpen lett tv-sztár, de ki hívta szerkesztőnek?
– Lengyelfi Miklóst, az MTV zenei szerkesztőjét 1986-ban kórházban ápolták. A betegágyán kérdezte meg, nincs-e kedvem velük dolgozni. Kábelesként? – kérdeztem vissza. Nem – felelte –, szerkesztőként. Úgy volt, hogy lesz félévnyi betanulási időm, de Miklós újra gyengélkedett, nekem pedig villámgyorsan össze kellett állítani négy, 30 perces Nótaszó műsort – ez volt a tűzkeresztségem. A tévés szerkesztéssel párhuzamosan a Lidó bárral voltam szerződésben, s tanszakvezetőként dolgoztam a vasutas zeneiskolában is. Aztán 1990-ben a Keletinél összefutottam Alföldy-Boruss Istvánnal, a rádió zenei főosztályának vezetőjével, aki belsős státust ajánlva áthívott a Bródy Sándor utcába. A Petőfin enyém lett a Jó ebédhez szól a nóta, a pénteki Verkli, a vasárnapi Promenád, s vezettem a hétfői kívánságműsort is.
– Gyaníthatóan jól csinálta, hiszen kétszer is nívódíjjal jutalmazta a rádió. Emellett 2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet, 2015-ben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét, s 2017-ben a Magyar Kultúra Lovagja lett.
– Sokáig meg voltam győződve, hogy az egyetlen díj, amire aspirálhatok, az a nyugdíj… De aztán 1999-ben átvehettem a Nemzeti Színház hajdani művészéről, a szerintem legnagyobb magyarnóta-énekesről, Cselényi Józsefről elnevezett díjat, 2001-ben pedig az eMeRTon-díjat – utóbbi a legrangosabb szakmai elismerésem.
– Hogyan lett a Dankó Rádió alapítója?
– 2006-ban „profiltisztításra” került sor a rádióban, s a hozzám tartozó műfajoknak az új felállásban nem jutott hely. Ekkor hívták életre az MR6-ot, ám a régió rádióját éppen Budapesten nem lehetett hallani. 2012-ben meg is szüntették, helyette nótarádió indulásáról döntöttek. A Dankó 2012. december 22-én reggel 6 órakor az én hangomon szólalt meg először. Egy óra népzene és egy óra operett mellett egész nap magyar nóták szóltak. Hatszáz dallal indultunk, most már 30 ezernél járnak.
– Ehhez tágra kellett nyitni a műfaji kapukat.
– Tény, hogy a Dankó kevéssé hasonlít az általam indított, eredeti változathoz, de csöppet sem bánom a sokszínűséget. Saját műsorom is a változatosságra épül, amelynek a konferálása így hangzik: Jöhet egy vallomás – Tarnai Kiss László magyar nóta és könnyűzenei koncertje.
– Egyik fia, Marcell oszlopos tagja országjáró csapatának, s időnként beszáll a produkcióba a másik Tarnai fiú, Dániel is, ő 2009 óta a P. Mobil basszusgitárosa.
– Júliusban felléptünk Gárdonyban a P. Mobil-táborban: déli egy órakor Jó ebédhez szólt a nóta, s a rockerek hatalmas mulatást csaptak. Néhányszor az is előfordult már, hogy a Menj tovább című örökzöldet a P. Mobil koncertjén – a zenekarvezető Schuster Lóránt felkérésére – Marci fiammal mi ketten adtuk elő.
– Mi ösztönözte a Tarnai Rock Band 2017-es megalapítására?
– A műsoromban úgy szoktam mesélni, hogy Dani sikerén felbuzdulva alakítottuk meg saját rockzenekarunkat, amelyre úgy tekintünk, mint a P. Mobil kistestvérére. Öt évet élt meg a keresztségben – ahol hat ember van együtt, sajnos elkezdődik a klikkesedés. Ám mivel a zenekarnak valójában a két Tarnai a lényege, bármikor feléleszthető.
(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. augusztus 22-i lapszámában jelent meg.)

Az atlétikai Eb 5 legnagyobb csillaga







