„Az a csodacsatár ott én vagyok” – Hosszú kávé Vörös Istvánnal

– A tavalyi nagy sikerű koncert után idén is lesz Dinoszauruszok éjszakája, ám ez alkalommal az Ős-P. Box és a P. Mobil előtt a Prognózis lép színpadra a Barba Negrában. Miként kerültek be a műsorba?  
– Mondhatnám tréfásan, hogy én magam is „dinoszaurusz korba” léptem, hiszen már 1971-ben arról álmodoztam, hogy színpadon állok, énekelem a dalaimat; erről tanúskodik három, máig megőrzött kis füzet, amelyekbe beírtam a szövegeket, föléjük pedig az akkordokat. Jó néhány együttesben játszottam az évtizedek során, az amatőr zenekarok után 1975-ben a gitárkirály, Radics Béla helyére kerültem a Nevadában, gitároztam az Olympiában, s a katonaság alatt megszerveztem az első saját formációmat, a Hadirockot. A leszerelést követően, 1981 februárjában részben e csapatból alakult meg egy jéghideg budaörsi faházban a Prognózis, amely 1987-ig működött. De időről időre azóta is összeállunk, legutóbb júliusban léptünk fel a gárdonyi P. Mobil-táborban, és nagy sikerünk volt. A Dinoszauruszok éjszakája szervezője, Molnár Péter ott hallott minket, és hívott meg a produkcióba.

– Milyen összeállításban játszanak?  
– Az eredeti csapatból színpadon lesz a billentyűs Jankai Béla, a basszusgitáros Cirmos-Kormos Gábor és jómagam. A Prognózis-korszak dalaiból áll össze a műsor, megidézzük a nyolcvanas évek hangulatát. Akinek kedve van egy kis időutazáshoz, szeretettel várjuk október tizedikén este hét órától.

– Annak idején a Prognózis bulijait az elsöprő lendület jellemezte, az olyan slágerlistákat vezető dalok, mint a Tele van a város szerelemmel vagy a Hajsza közben a közönséget is alaposan megmozgatta.  
– Ez manapság sincs másképp. A minap Mezőkövesden például egy hölgy felkapaszkodott a színpadra, megölelt, megcsókolt – mint a hőskorban. Ahhoz, hogy a megszokott elementáris energia jöjjön le a színpadról, természetesen az erőnlétemnek is rendben kell lennie, de ezzel nincs problémám, a mai napig edzésben vagyok. A sport, elsősorban persze a futball, egész életemet végigkísérte. Nyolcadik kerületi srác vagyok, a Korányi Sándor utca 4. szám alatt laktunk, szemben a Botanikus-kerttel. Amikor véget ért a suli, már rúgtuk is a labdát a Népligetben vagy az Orczy-kertben. Ha meg otthon voltunk, gombfociztunk. A házunkban az első emeleten lakó srácoknak volt pingpongasztaluk, az tökéletes gombfocipályának bizonyult. Egy nap aztán toborzót tartott a Pénzügyőr SE, amire én is elmentem. Megfeleltem a teszten, és az úttörő-, azaz kölyökcsapat játékosa lettem.

– Milyen poszton szerepelt?  
– A csatársorban. Gyors voltam, feltaláltam magam a kapu előtt, korosztályos gólkirály lettem. Az edzőnket megörökítettem a Tettenérés című dalban: „Az a csodacsatár ott én vagyok, / 9-es mezben a PSE-pálya szélén. / Feri bá is csak mosolyog, még / nagy focista leszel kölyök, a végén.” 1971 szeptemberében eljött a lakásunkra az akkoriban NB I B-s Pénzügyőr felnőttgárdájának vezetőedzője, Miksovszky Zoltán. Azért látogatott meg, hogy elmondja, szívesen kipróbálna balszélsőként vagy balösszekötőként a nagycsapatban. Feri bá ennek nem örült, s okkal: 16 évesen erőben még nem álltam készen erre a kihívásra. A két szakember össze is kapott, s később a mi edzőnk vette a kalapját. Nem derült ki, menesztették-e vagy magától köszönt el. Mindenesetre a tavaszi szezon kezdete előtt új tréner jelent meg az edzésünkön: az író Moldova György. Ezt a sztorimat később a Régi nóta című könyvében meg is írta.

– Miért maradt félbe a futballpályafutása?  
– Már javában zenéltem, órákon át gyakoroltam a gitáromon, s választanom kellett a két elfoglaltság közül, én pedig a zenére voksoltam, ami a sporttal ellentétben kortalan karrierlehetőségnek tűnt. Ráadásul azt az adrenalinlöketet, amit a futballpályán átéltem, megkaptam a színpadon is.

– Szurkolóként megmaradt a kapcsolat?  
– Gyerekként sokat jártam meccsre, később ritkábban ültem fel a lelátókra. Évek múlva az egyik barátom unszolására kimentem a régi Üllői úti stadionba, s egyből magával ragadott az ottani hangulat. Ennek hatására írtam meg A dal még most is a régi című számot, amelynek az egyik strófája így szól: „Ugye nincs meccs az Üllői úton, / nincs kezdőrúgás nélküled; / te a lelátón tombolsz, úgy ahogy én, / ha a színpadra felmegyek.” Ehhez a dalhoz a Fradi-pályán forgattuk a klipet, amelybe bekerült az a jelenet is, amikor az egyik meccsen elvégzem a kezdőrúgást. A refrént az akkori csapattagok egy részével közösen énekeltük el; mások mellett a kapus Hajdu Attila, ifjabb Albert Flórián, Horváth Ferenc is feltűnik a klipben. Örültem volna, ha az aranylabdás Albert Flórián is csatlakozik hozzánk, de ő végül nem vállalta a szereplést.

– Kedvence volt?  
– Persze! Szenzációs futballistákkal büszkélkedhettünk, a minap a YouTube-on szembejött velem az 1966-os magyar–brazil világbajnoki csoportmeccs összefoglalója. Sokadszorra is elámulok Farkas János gólján, és örömmel nézem vissza Mészöly Kálmán találatát. Kálmánt különösen kedveltem, nagy élményt jelentett, hogy egyszer a margitszigeti Úttörőstadionban együtt játszhattam vele. A Dolly Roll és a Prognózis mérkőzött meg egymással, a Szőke Szikla a mi csapatunkat erősítette. De említhetném Karába János ikonikus találatát, aki 1965-ben a Vásárvárosok Kupájának elődöntőjében lőtt bombagólt a Népstadionban a Manchester Unitednek.

– Ha már a legendák: igazi világsztárokkal állt egy színpadon.  
– Tinédzserkorom gitáros bálványával, a Ten Years After alapítójával, Alvin Lee-vel 1984-ben közös turnén vehettem részt. A Prognózis volt a vidéki helyszíneken – ahová közösen, Ikarus busszal döcögtünk le – az Alvin Lee Band előzenekara. Abban az évben jelent meg az első, Előjelek című nagylemezünk, azt meghallgatva hívott fel a koncertszervező Hajnal Gábor, s kért fel minket a közös fellépésre. Mondanom sem kell, milyen boldog voltam, hiszen annak idején Alvin Lee dalait is sűrűn gyakoroltam. Mi a blokkunkat az Én az időt nem sajnálom refrénű dallal zártuk, ami már 1982-ben megjelent kislemezen, és hosszú heteken át vezette itthon a slágerlistákat. Nem túlzok, kő kövön nem maradt, a közönség teljesen megőrült. Alvin Lee ellenben a folytatásban az újabb számaival nyitott – a nagy slágereit a műsor végére tartogatta –, amitől érezhetően leült a hangulat. De aztán észbe kapott, és legközelebb Pécsen már a Ten Years After örökzöldjével, a Love Like a Mannel indított. Tina Turnerrel kapcsolatban is van egy sztorim.

– A rock and roll királynőjének az 1982-es budapesti koncertjén melegítették be a közönséget.
– Azt a bulit a korszak legnevesebb hazai koncertszervezője, Hegedűs László hozta tető alá. Gázsit nem kaptunk, csak ígéretet, hogy a vendéglistára felírhatunk barátokat, ismerősöket. A koncert napjára ez a papír eltűnt, s a mi vendégeink csak azt követően jutottak be a Budapest Sportcsarnokba, hogy közöltem Hegedűssel: ha nincs lista, nem lépünk fel. Laci meglepődött, nem volt hozzászokva, hogy valaki ellentmond neki, ám a vita gyorsan lezárult, mert az angol turnémenedzser nyomatékosította, hogy előzenekarnak lennie kell! Jó bulit csináltunk, az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy Tina Turner közönsége nem volt teljesen Prognózis-kompatibilis…

– Milyen emlékei vannak a Manfred Mann’s Earth Bandről?  
– A 2021-ben elhunyt menedzser, Brády Márton szervezte a fellépést, igényes, dallamos rockzenét játszó együttest keresett előzenekarnak. Manfred Mann 1983-ban már vendégszerepelt az alig több mint egy éve megnyílt Budapest Sportcsarnokban, a telt házas koncertje anyagából lemez is készült Budapest Live címmel. A közös fellépésre a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán került sor 1994-ben. Abban az időben a koncertjeink végén rendszeresen olyan körítéssel mutattam be a Prognózis tagjait, ahogy azt Manfred Manntől hallottam a Budapest Live albumon, s automatikusan ezt tettem PeCsában is. Majd jött az Earth Band, persze ugyanezzel a megoldással, mire valaki megjegyezte: Pisti, Manfred Mann lenyúlta a zenekari bemutatásotokat…

– Több mint ötven éve áll színpadon, s nem úgy fest, mintha lassítana a tempón.  
– Nekem azt dobta a gép, hogy fél évszázad után is dalokat írjak, koncertezzek. A belső késztetés ma is éppúgy megvan, mint hajdanán, noha már tizenhárom nagylemeznél járok. 
A legutóbbi, dupla album huszonhét vadonatúj dallal tavaly decemberben jelent meg Kavargó címmel. Annak idején azért is választottam a zenét a futball helyett, mert azt gondoltam, muzsikusként annyi dolgom lesz csak, hogy megírjam, hangszereljem és előadjam a dalokat – ennél persze sokkal bonyolultabb a művészvilág, ráadásul korántsem biztos, hogy egy minőségi produkció felkerül arra a polcra, ahol a helye lenne. Viszont jó érzés, hogy az általam játszott kultrock a mai napig családokat, közösségeket képes megmozgatni.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. szeptember 26-i lapszámában jelent meg.)