„Az én adottságaimmal is lehet magas szinten védeni” – interjú Lehoczki Bendegúzzal

– Tisztázzunk valamit rögtön az elején! Hány centiméter magas valójában?
– Száznyolcvanhárom–száznyolcvannégy. Bár az egyik adatbázis szerint százkilencvenöt vagyok – annak azért örültem, amikor megláttam!

– Egy másik adatbank viszont százhetvennyolc centit tüntet fel, a köztudatban leginkább ez él. 
– Fogalmam sincs, honnan jöttek ezek a számok. A százhetvennyolcat talán fél éve írták be a Transfermarkton a nevem mellé, de ha már választani lehet, inkább maradnék a százkilencvenötnél. A viccet félretéve, nem bánnám, ha módosítanák a valós testmagasságomra, az a néhány centi azért sokat számít!

– Örülne, ha magasabb lenne? 
– Hátrányomra biztosan nem válna, de már megszoktam, hogy nem tartozom a legmagasabbak közé. Úgy vagyok vele, szeretném bizonyítani, hogy az én adottságaimmal is lehet magas szinten védeni.

– Az ellenfél szurkolói gyakran emlékeztetik rá, hogy nem éppen égimeszelő? 
– Szinte minden mérkőzésen kapok valamilyen megjegyzést a testmagasságomra. A szüleim is hallják a bekiabálásokat, de már ők is csak nevetnek rajtuk, fölösleges is komolyan venni. Tudom, hogy első pillantásra sokan azt gondolják, ilyen termettel nehéz jó kapusnak lenni, de azért igyekszem rácáfolni az előítéletre. Fiatalabb koromban egyébként magasnak számítottam, később azonban kiderült, hogy nem leszek langaléta alkat – de ez nem baj!

– Termet ide vagy oda, nagyszerű érzékkel lép ki a magasan érkező labdára – pedig elmondása szerint korábban tartott a beadásoktól. 
– Valóban volt ilyen időszakom, viszont már kifejezetten szeretem ezeket a szituációkat. A helyezkedés minden kapusnál kulcskérdés, nálam különösen fontos. Edzésen próbálgatom, mennyire bátran léphetek fel, honnan tudok jó ütemben elindulni egy beadásra. A videózásokon gyakran visszanézzük, melyik döntés működött, vagy éppen mit lehetett volna másként csinálni. Sokat figyelem a hozzám hasonlóan alacsonyabb kapusokat, Yann Sommert és David Rayát, főleg a helyezkedésük és a labdás játékuk miatt. Régebben Claudio Bravo volt az első számú kedvencem, és Marc-André ter Stegen játékát is szerettem. Sokat néztem őket, hogy tanuljak tőlük.

– Korához képest feltűnő nyugalommal áll a kapuban – kívülről legalábbis így látszik. A kezdőként lejátszott első NB I-es mérkőzése előtt sem remegett a keze? 
– Utólag bevallhatom, a délutáni pihenő alatt nem sikerült elaludnom… Sok gondolat cikázott a fejemben, azon tűnődtem, hogyan nyújthatnék jó teljesítményt Debrecenben. Szerencsére nem pörögtem túl, amikor elkezdődött a mérkőzés, már nyugodt voltam. Alapvetően higgadt embernek tartom magam, és ez kapusként az erősségem lehet, mert a nehéz helyzetekben tiszta fejjel kell dönteni.

Stieber Zoltán akkor kezdett együtt dolgozni Lehoczki Bendegúzzal, amikor a kapus még kölcsönben szerepelt Csákváron.    A 26-szoros válogatott támadóból lett menedzser szerint a 19 éves játékos legnagyobb erénye a tudatossága és a mentális ereje.    „Csákváron az első felnőttidényében már sokat tett a csapat eredményességéért, most pedig az NB I-ben is hétről hétre bizonyít – nekem azonban még fontosabb, milyen karakter. Folyamatosan fejlődni akar, tudatosan készül a pályafutására, és a jó mérkőzések után sem száll el magától. Önkritikus srácnak ismertem meg, aki mentálisan nagyon rendben van, igazi versenyzőtípus. Természetesen lesznek hibái, gyengébb meccsei, hiszen tizenévesen én is átéltem ilyen időszakokat a karrierem során. Az számít, hogyan reagál a hullámvölgyekre, de amennyire ismerem, gyorsan túl tud lépni a nehézségeken. A magasságát sokan hátrányként emlegetik, ám a gyorsaságával, dinamizmusával és a jó helyezkedésével képes ellensúlyozni. Bátran mozdul ki a beadásokra, modern szemléletű kapus, aki ugyan csendesebb alkat, mégis magabiztosságot sugároz. A nemzetközi lehetőséget és a válogatottságot is látom benne, ugyanakkor még pályafutása elején jár. Ebben az életkorban az neki a legfontosabb, hogy folyamatosan védjen, fejlődjön és lépésről lépésre haladjon. Jelenleg ehhez tökéletes helyen van.”

– Szappanos Péter távozásával nyílt meg ön előtt az út a kezdőcsapat felé. Sejtette, hogy ilyen gyors lesz az előmenetele? 
– Egy ideje rebesgették, hogy Szapi valószínűleg távozik, ezért átfutott a fejemen, hogy képbe kerülhetek első számúként. A felkészülés elején azonban egyáltalán nem foglalkoztam ezzel, kizárólag arra összpontosítottam, hogy minél többet mutassak meg magamból. Az edzőtáborban egyre több játéklehetőséget kaptam, ebből már sejtettem, hogy számol velem a stáb. A debreceni meccs előtti héten a kapusedzőnk, Molnár Péter szólt, hogy készüljek, mert az én nevemmel kezdődik az összeállítás. Nagyon megörültem a lehetőségnek, de ugyanúgy, mateteát kortyolgatva raktam magam össze fejben, mint bármelyik másik meccsre.

– Tizenkilenc évesen miből fakad a magabiztossága? 
– Abból, hogy tudom, mennyi munkát tettem bele abba, hogy itt legyek. Megvan a saját rendszerem az edzésekre, az erősítésre és a mérkőzések előtti felkészülésre. Ha mindent megcsinálok, amit elterveztem, úgy futhatok ki a gyepre, hogy nincs okom magamban kételkedni. Ezt a rutint még Csákváron kezdtem kialakítani, sokat kísérleteztünk rajta a kapusedzőmmel, Somodi Bencével.

– Az előző idényt Csákváron töltötte, az NB II-es csapatnál végigvédte az idényt. Szüksége volt erre a lépcsőre az NB I előtt? 
– Az ott töltött időszak, különösen az első fél év pályafutásom talán legjobbja volt. Nagyszerű társaságba kerültem, Somodi Bencével és Perczel Andrással szoros kapcsolat alakult ki közöttünk, amely azóta is megmaradt. Szakmailag is sokat kaptam, hiszen ott kellett megszoknom a felnőttfutball mindennapjait. A Vasas elleni első NB II-es meccsemtől előzetesen jobban tartottam, mint az élvonalbeli bemutatkozásomtól, ám a pályán már akkor is meglepően természetesnek éreztem a közeget – olyan volt, mintha már egy idényt lejátszottam volna ezen a szinten.

– Az ősszel folyamatosan arról érkeztek a hírek, hogy kimagaslóan véd, tavasszal azonban valamivel hullámzóbb volt a teljesítménye. Megtalálta a formaingadozása okát? 
– Az idény végén éreztem némi fáradtságot, becsúszott néhány gyengébb mérkőzés. A kooperáció miatt a Puskásnál is edzettem, Csákváron pedig játszottam, és ennek voltak hátrányai az összhangra nézve. Sokat elemeztük a teljesítményemet, próbáltam a tapasztalatokat beépíteni a játékomba. A hatodik helyezést mindenesetre szép eredménynek tartom, sikeres idényként tekintek vissza az előzőre.

– Korábban nyilatkozta, az elmúlt évben fizikailag is megerősödött. Milyen hatással lett önre az a néhány kilogramm plusz? 
– Csákváron kezdtem tudatosan foglalkozni az izomzatom építésével. Szinte mindennap erősítettem, Somodi Bence pedig az étkezésben is sokat segített. A kollégiumból kiköltözve önállóan kezdtem élni, egyszerűbb lett odafigyelnem arra, mit eszem – elkezdtem magamra főzni, de a barátnőm is rengeteget segített. Ez talán apróság, mégis sokat számított, a magabiztosságomat ez is táplálta.

– Mikor érezte először, hogy egy napon a Puskás Akadémia első csapatában védhet? 
– Talán az U16-os vagy az U17-es korosztályban játszhattam, amikor az első csapathoz itányítottak edzésre. Kényszerből kellett felvinni egy kapust a sok hiányzó miatt, de nekem így is óriási élmény volt a felnőttekkel készülni. Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy egyszer akár én is tagja lehetek ennek a társaságnak. Különleges érzés, hogy évekkel később ez valóra vált.

Lehoczki Bendegúz a svájci Yann Sommert és a spanyol David Rayát említette példaképeként, ám a futballtörténelemben több olyan kapus is maradandót alkotott, aki hozzájuk hasonló vagy még alacsonyabb termetű volt. A mexikói Jorge Campos mindössze 170 centiméteres testmagassággal töltötte be két világbajnokságon is hazája kapusposztját, esetében azonban különleges, hogy pályafutása során olykor csatárként is szerepelt. Honfitársa, a 172 centis Óscar Pérez a 2002-es vb-n védett, míg a kolumbiai René Higuita 175 centivel vált világhírűvé, többek között a skorpiórúgásának köszönhetően. Az európai élvonalban is akadnak példák. A 181 centis Grégory Coupet a Lyon kapujában éveken át szerepelt a Bajnokok Ligájában, és 34-szer védett a francia válogatottban. Az olasz Dino Zoff 182 centisen, negyvenévesen vezette világbajnoki címre hazáját 1982-ben. Peter Shilton 183 centijével 125-ször szerepelt Anglia válogatottjában, a Nottingham Foresttel kétszer nyert BEK-et. Ugyancsak 183 centis volt a világ- és Európa-bajnok francia Fabien Barthez, valamint a Barcelonával háromszor is BL-t nyerő spanyol Víctor Valdés. A felsorolásból természetesen Iker Casillas sem maradhat ki, akit egyes adatbázisok 182 centisnek jegyeznek – a spanyol legenda háromszor nyert Bajnokok Ligáját a Real Madriddal, a válogatottal pedig világ- és kétszeres Európa-bajnok lett.

– Pedig egy iskolai hiányzáson múlt, hogy egyáltalán kapus lett. 
– Gerlán nőttem fel, eleinte mezőnyjátékosként, leginkább belső védőként fociztam. Nyolc-kilenc lehettem, amikor a diákolimpiára nem jött el a kapusunk, ezért nekem kellett védenem, és azt mondták, egészen ügyesen mozogtam. Apukámmal úgy gondoltuk, érdemes lehet posztot váltanom, úgyhogy elvitt Békéscsabára egy kapusedzésre – és ezzel eldőlt. A szüleim a munkájuk miatt ingáztak Gerla és Békéscsaba között, de az edzéseim miatt úgy döntöttek, Csabára költözünk.

– Tizenegy volt, amikor megkereste a Puskás Akadémia. 
– Én pedig rögtön mondtam apának, hogy ne is válaszoljunk!

– Hogyhogy? 
– A Danone-kupán figyeltek fel rám, amelyen a Békéscsabával a Puskás ellen is játszottunk, és 1–1 lett a vége. Mitring István kapusedző később megkeresett, hogy menjek el Felcsútra próbajátékra, de én egyáltalán nem akartam kollégiumba költözni, főleg nem ennyire messze a családomtól. Rágni kellett a fülem, hogy legalább nézzem meg, mi várna rám a Puskás Akadémián. Háromszor voltam tesztelésen, ezalatt megismertem a fiúkat, megtetszett a közeg, és a végén már én mondtam apának, hogy szeretnék idejönni.

– Kiskamaszként megviselte az elszakadás? 
– Furcsamód nem. A barátaimmal voltam, jól éreztem magam a srácokkal az akadémián, ezért a honvágy sem gyötört különösebben. A szüleim annál nehezebben viselték, hogy elmentem otthonról. Gyerekkoromban hatalmas áldozatot vállaltak azért, hogy minél többet találkozhassunk – szinte minden hétvégét otthon töltöttem, eleinte rendszeresen autóval jöttek értem, majd vittek vissza Felcsútra. Egy-egy út nagyjából négy óra volt, rengeteget utaztak miattam. Később tömegközlekedéssel jártam haza, de amit a szüleim ebbe beletettek, azért mindig is hálás leszek nekik. Gyerekként fel sem fogtam, mire vállalkoztak.

– Volt olyan pillanata a pályafutásának, amikor veszélybe került, amiért annyit dolgozott? 
– A csuklósérülésemen volt a legnehezebb túljutni. Az U17-es Európa-bajnokság után sokáig fájt a kezem, körülbelül fél évig nem derült ki, hogy valójában el van törve a csuklóm. Egy MR-vizsgálat aztán kimutatta, hogy nagy a baj. Műteni kellett, ami miatt több mint fél évre kiestem – éppen amikor az U19-be léptem volna tovább. Tizenhét évesen ez jelentette a mélypontot, de úgy érzem, ebből is sikerült jól kijönnöm.

– Több fiatal kapus kap rendszeres lehetőséget az NB I-ben, de mintha ön körül klappolna minden. 
– Jó időszakomat élem, de ez nem jelenti azt, hogy megelégednék ennyivel. Mindig van mit csiszolni a teljesítményemen, az edzéseken sokat dolgozunk a labdakihozatalokon és a labdás játékomon. Babó Levente vezetőedzővel az utánpótlásban és a korosztályos válogatottnál együtt dolgoztam, régről ismerjük egymást, a nyáron azonban új taktikai elképzeléseket kellett elsajátítanunk. Rendszeresen videózunk a kapusedzővel, és a mezőnyjátékhoz kapcsolódó megoldásokat is megbeszéljük a stábbal. Érzem a fokozatos fejlődést magamon, ugyanakkor pontosan tudom, hogy ezen a területen még sokat kell előrelépnem, ha egyszer a legmagasabb szintre szeretnék jutni.

– Gondolom, unja már az összehasonlítást, de Pécsi Ármin is a Puskás Akadémiáról jutott el külföldre… 
– Örülök a sikerének, és egyáltalán nem zavar, ha velem kapcsolatban szóba kerül a neve. Én is szeretnék egy napon külföldön védeni, ez az álmom, de nem akarom elsietni. Minden figyelmem a következő mérkőzésre és arra irányul, hogy végig megbízható teljesítményt nyújtsak az idényben. Ha ez sikerül, később el lehet gondolkodni a folytatáson, ám egyelőre itt van feladatom, na és persze szeretném minél tovább kiélvezni, ami velem történik.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. október 31-i lapszámában jelent meg.)