A bukást megúszó Fedrigo a szakaszgyőztes

Vágólapra másolva!
2006.07.16. 17:47
Címkék
A francia Pierrick Fedrigo és az olasz Salvatore Commeso között dőlt el a szakaszgyőzelem 93. Tour de France profi kerékpáros körverseny 14. etapján. Az összetettben vezető spanyol Oscar Pereiro Sio az éllovas kettős mögött hét másodperccel célba érkező bolyban kerekezett, így biztosan őrizte meg másfél perces előnyét az összetettben.
Fedrigo örül a részsikernek, Commeso (mögötte) kénytelen tudomásul venni, hogy megverték
Fedrigo örül a részsikernek, Commeso (mögötte) kénytelen tudomásul venni, hogy megverték
Fedrigo örül a részsikernek, Commeso (mögötte) kénytelen tudomásul venni, hogy megverték
Fedrigo örül a részsikernek, Commeso (mögötte) kénytelen tudomásul venni, hogy megverték

A 180,5 kilométeres út során két második és két harmadik kategóriás emelkedőt kellett teljesítenie a mezőnynek.

Egy hatfős szökevény csoport korán meglépett a mezőnytől, ám 141 kilométernél, valamivel délután fél öt előtt hárman közülük nagyot estek.

Köztük volt a T-Mobile német versenyzője, Matthias Kessler, aki átesett a kanyarban elcsúszó spanyol David Canadán (Saunier Duval), majd az út melletti szalagkorláton is keresztülszaltózott. Pillanatokkal korábban a belga Rik Verbrugghe (Cofidis) is hatalmasat elesett, és ő is súlyosan megsérült.

Canadát és Verbrugghét kórházba szállították, előbbinek a kulcscsontja törött el – pályafutása során már harmadszor –, míg a belga combcsontörést szenvedett. Kessler viszont folytatni tudta ugyan a versenyt, de komoly fájdalmai miatt több mint 12 perc hátránnyal ért be a célba.

A szakaszgyőztes Fedrigónak ez volt a harmadik részsikere a Touron. Az összetettben a spanyol Pereiro Sio őrzi a sárga trikót, miután tagja volt annak az üldöző bolynak, amely a cél előtt kis híján utolérte a Fedrigo, Commesso, Vandervelde triót.

93. TOUR DE FRANCE PROFI KERÉKPÁROS KÖRVERSENY

14. SZAKASZ (Montelimar – Gap – 180,5 km):
1. Pierrick Fedrigo Bouygues francia 4:14:23 óra
2. Salvatore Commesso Lampre olasz azonos idővel
3. Christian Vandevelde CSC amerikai + 3 mp
4. Christophe Moreau A2R Prevoyance francia + 7 mp
5. Georg Tötschnig Gerolsteiner osztrák + 7 mp
6. Stefano Garzelli Liquigas olasz + 7 mp
7. Cristian Moreni Cofidis olasz + 7 mp
8. George Hincapie Discovery amerikai + 7 mp
9. Cadel Evans Davitamon-Lotto ausztrál + 7 mp
10. Alexandre Bocsarov Credit Agricole orosz + 7 mp
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA:
1. Oscar Pereiro Sio Caisse d’Espargne spanyol 65:05:04 óra
2. Floyd Landis Phonak amerikai 1:29 perc
3. Cyril Dessel A2R Prevoyance francia 1:37 perc
4. Gyenisz Mencsov Rabobank orosz 2:30 perc
5. Cadel Evans Davitamon-Lotto ausztrál 2:46 perc
6. Carlos Sastre CSC spanyol 3:21 perc
A GYORSASÁGI PONVERSENY ÉLCSOPORTJA:
1. McEwen Davitamon-Lotto ausztrál 252 pont
2. Boonen Quickstep belga 222
3. Freire Rabobank spanyol 207
A HEGYI PONTVERSENY ÉLCSOPORTJA:
1. De La Fuente Saunier Duval spanyol 80 pont
2. Dessel A2R-Prevoyance francia 62
3. Wegmanm Gerolsteiner német 61
4. Rasmussen Rabobank dán 61
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik