Az első idei olasz szakaszgyőzelem

KRASZ EMILKRASZ EMIL
Vágólapra másolva!
2006.07.21. 17:57
Címkék
A 93. Tour de France, a Francia körverseny Morzine-Avoriaz és Macon közötti 197 kilométeres 18. szakaszát 4:16.15 órás órás teljesítménnyel a Quick-Step olasz kerekese, Matteo Tosatto sprintbefutóban nyerte honfitársa, a Cofidis versenyzője, Cristian Moreni, illetve a Gerolsteiner német profija, Ronny Scholz előtt.
Így örült Tosatto a szakaszgyőzelemnek
Reuters
Így örült Tosatto a szakaszgyőzelemnek
Így örült Tosatto a szakaszgyőzelemnek
Reuters
Így örült Tosatto a szakaszgyőzelemnek

A szakasz az elmúlt két nap történéseit követően jóval csendesebbre sikeredett, már ami az összetettben élen állók teljesítményét és eredményét illeti.

A rajt után nem sokkal páran máris szökéssel próbálkoztak, de őket még hamar bedarálta a mezőny. Ennél jóval komolyabb társaság – benne a teljesség igénye nélkül Martinez, Zabriskie, Sinkewitz, Calzati, Leipheimer, Scholz, Flecha és Hinault is tekert- gondolta úgy alig több mint negyven kilométer megtétele után, hogy lesz ami lesz, ők elindulnak.

Az összetettben élen álló Pereiro Sio (sárgában) és riválisai takarékra tették magukat
Reuters
Az összetettben élen álló Pereiro Sio (sárgában) és riválisai takarékra tették magukat
A mezőnytől szépen lassan megléptek, a szökevények előnye végül több mint négy percre is nőtt, majd ekörül stagnált is a szakasz nagyrészén.

A hajrához érkezve a szökevények három részre szakadtak, tulajdonképpen kizárólag egymással versenyezve előnyüket megduplázták a ráérős mezőny előtt.

Végül kettős olasz szakaszgyőzelem született, amely lényegében presztízsértékben volt rendkívül fontos, hiszen olasz kerekes idén még nem nyert szakaszt a Touron.

A sprintbefutóban, az utolsó métereken már csak a két olasz, a végül győztes - pályafutása első Tour-szakaszgyőzelmét elkönyvelő - Tosatto és Moreni versenyzett egymással, míg a német Scholz már méterekkel a cél előtt kiszállt ebből a különcsatából.

Összetettben tehát a helyzet változatlan, mondjuk úgy: a végső győzelemre esélyesek ma rápihentek a tőlük minden bizonnyal maximális erőbedobást kívánó utolsó két szakaszra.

Ulrichkal szerződést bontott a T-Mobile

A T-Mobile szerződést bontott a német országúti kerékpáros Jan Ullrichhal, mivel a Tour de France 1997-es győztese belekeveredett a sportágat ismét alapjaiban megrengető idei doppingbotrányba. A Sydneyben olimpiai bajnok kerekes péntek délelőtt minden idénre betervezett versenyét lemondta, nem sokkal később csapata kiadja az útját.
Az egyéni időfutamot követően pedig el lehet merengeni azon az íratlan aranyszabályon, hogy az összetettben élen állót az utolsó szakaszon már nem támadják a riválisok. Ennek az utóbbi években nem is volt különösebb aktualitása, akkorra Lance Armstrong már behozhatatlan előnyre tett szert. Bár örökét nem óhajtják átvenni az utódok, trónjára ettől függetlenül azért még jónéhányan ácsingóznak több-kevesebb eséllyel.

Holnap a Le Creusot és Montceau-les-Mines 57 kilométeres, minden bizonnyal nagyon érdekes versenyt tartogató egyéni időfutam vár a mezőnyre és a sportág rajongóira.

93. TOUR DE FRANCE, 18. SZAKASZ

MORZINE-AVORIAZ ÉS MACON, 197 KILOMÉTER:
1. Tosatto, Matteo Quick-Step olasz 4:16.15 óra
2. Moreni, Cristian Cofidis olasz a.i.
3. Scholz, Ronny Gerolsteiner német +2 mp.h.
4. Quinziato, Manuel Liquigas olasz +47 mp.h.
5. Hinault, Sébastien Credit francia +1.03 p.h.
...25. Pereiro Sio, Oscar Caisse d’Epargne spanyol +8.00 p.h.
29. Landis, Floyd Phonak amerikai +8.00 p.h.
31. Sastre, Carlos CSC spanyol +8.00 p.h.
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA:
1. Pereiro Sio, Oscar Caisse D’Epargne spanyol 84:33.04 óra
2. Sastre, Carlos CSC spanyol +12 mp.h.
3. Landis, Floyd Phonak amerikai +30 mp.h.
4. Klöden, Andreas T-Mobile némez +2.32 p.h.
5. Evans, Cadel Davitamon-Lotto ausztrál +3.11 p.h
6. Mencsov, Gyenisz Rabobank orosz +4.17 p.h
7. Dessel, Cyril AG2R francia +4.27 p.h
8. Moreau, Christophe AG2R francia +5.48 p.h
9. Zubeldia, Haimar Euskaltel spanyol +8.19 p.h
10. Rogers, Michael T-Mobile AUS +12.16 p.h
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik