Floyd Landis a Tour de France új királya

Bár a második helyen álló spanyol Oscar Pereiro Sio hátránya a záró szakaszt megelőzően kevesebb mint egy perc volt, még ő sem gondolta úgy, hogy megpróbálkozik befogni riválisát az embertpróbáló háromhetes verseny utolsó napján, lábában annak minden fáradalmával.

Így a verseny jobb híján egy össznépi örömkerékpározásba csapott át a versenyzők részéről, akikre a táv harmadánál rá kellett szólni, emeljenek egy kicsit a fordulatszámon, mert ha így folytatják, bizony kicsúsznak az időből.

Na, nem a díjkiosztó ünnepségen résztvevők mennek haza, mert megunták a várakozást, inkább a tervezett televíziós műsoridőbe nem férnek bele, azért pedig tényleg kár volna...

A rajt után a Phonak csapat kerekesei álltak az élre, őket engedték el a többiek, amely amellett, hogy Landis személyében idén végső győztest adnak, annak is szólt, hogy a profik között meghatározó klub az új szezonban már más névvel vág neki az idénynek, azaz ez volt Tour-búcsújuk.

A szakasz a szokott külsőségekkel telt, aki élt és mozgott a mezőnyben, most ragadta meg az alkalmat, hogy az összetettben élen áll Landishoz tekerve gratuláljon az amerikai első Tour de France-győzelméhez.

Az első, külön pontokat jelentő hegyi hajrában például azt a dán Mickael Rasmussent (Rabobank) engedte előre a mezőny, akinek éppen ezek a pontok hiányoztak legkevésbé ahhoz, hogy megnyerje azt a különversenyt, amelyben már régóta behozhatatlan előnnyel állt az élen.

Említésre méltó kis epizód volt az utolsó szakaszon, amikor az amerikai Levi Leipheimer (Gerolsteiner) általános megdöbbenésre meglépett a mezőnytől és úgy látszott, egyedül próbálkozik szökéssel. Az összetettben 21.23 perces hátránnyal a 38. helyen álló rutinos kerekes azonban nem ment messzire. Pár méter megtétele után nyergéből lepattanva beállt a szurkolók sorfalába és azokhoz hasonlóan tapssal köszöntötte és biztatta riválisait, akiknek első döbbenetük után akkor már leesett a poén.


Érdekes volt, ahogyan a sprintbefutóban a pontversenyt vezető, a többiek által annak rendje és módja szerint az élre engedett ausztrál Robbie McEwen megelégedett a második részhellyel és roppant sportszerűen azt a belga Wim Vansevenant lökte be szinte maga előtt, aki csapattársként végig nagyon sokat segített neki abban, hogy a verseny végén övé legyen a zöld trikó.

A szakasz végén persze nem bírtak a vérükkel a sprinterek és akiben volt még mozgósítható tartalékenergia, azt bizony megtekerte a gépét. A cél előtt 50 kilométerrel, már Párizs belvárosában többen is elindultak.

A szökevényeket azonban befogta a mezőny és egészen a közvetlen hajárig nyílt volt, kié lesz a győzelem az utolsó szakaszon. Persze, a sprintkirály ausztrál, McEwen helyezkedett a legjobban, az befutó előtt meglépett a riválisoktól, azonban nem számolt és figyelt a prológot is nyerő Hushovdra, aki nagyon beletekert a végén és méterekkel a második helyezett és a mezőny előtt ért célba.

Landis és az összetettben elől álló társai a szokásoknak megfelelően a mezőny közepén tekerve érkeztek és ünnepeltették magukat.

Floyd Landis a várakozásoknak megfelelően nagy csatában léphetett az Armstrong által üresen hagyott trónra, bár ebben közrejátszott, hogy a doppingbotrány miatt olyan klasszisok estek ki a versengésből már a rajt előtt, mint a német Jan Ulrich vagy éppen az olasz Ivan Basso, hogy csak a két legnagyobb nevet említsük.

A csípőműtét előtt álló győztes megérdemelte a sikert. Versenyzői nagyságáról tett tanúbizonyságot, amikor az elveszettnek látszó versenyt a sírból visszahozva, a 17. szakaszt megnyerve újra az esélyesek közé lépett.

Ennek köszönhetően a verseny idén egészen a 19. szakaszig, az utolsó előtti etapig nyílt volt, amikor is az egyéni időfutamban Landis legnagyobb riválisait legyőzve ismét átvehette az összetettben élen állónak járó sárga trikót.

A Tour de France történetében ez volt a hatodik legkisebb különbség győztes és második helyezett között. Érdekes, ennél kisebb különbségre legutóbb 1989-ben volt példa, azt akkori Lemond-Fignon közti legendás nyolc másodperc viszont viszi a pálmát.

És hogy a statisztikusok ne unatkozzanak: olyan kis különbség soha nem volt a Tour történetben a győztes és a harmadik helyezett között, mint az idén. Landis és Klöden között ugyanis minden idők legkevesebbje, csak 1:29 perc volt.

A 30 éves Landis Lemond és Armstrong után a harmadik amerikai, aki győzni tudott a Tour de France-on.

---- A