Kerékpár, UCI: Rasmussenre kétéves eltiltás várhat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.02.08. 23:16
A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) vizsgálatot sürget Michael Rasmussennel szemben, aki a tavalyi Tour de France-on keveredett doppinggyanúba.
"Az UCI a mai napon arra kérte a Monacói Kerékpáros Szövetséget - amely Rasmussen licencét kiadta -, hogy a szervezet doppingszabályzata alapján indítson vizsgálatot a versenyző ügyében" - áll az UCI hivatalos közleményében.Rasmussent július 25-én, a Tour 16. szakaszán aratott győzelmét követően visszaléptette csapata, a Rabobank, mert hamisan azt állította a vezetőknek, hogy júniusban Mexikóban edzett - ezért nem érték el a doppingellenőrök -, miközben egy korábbi kerekes, Davide Cassani Olaszországban látta őt annak a hónapnak a közepén a Dolomitokban tréningezni. A versenyző utólag a klubvezetőknek beismerte, hogy nem mondott igazat, a csapat ezért visszaléptette őt annak ellenére, hogy az élen állt. Később szerződést is bontottak vele. Egy lapinterjúban aztán Rasmussen mégis tagadta, hogy Olaszországban lett volna a kérdéses időpontban.Amennyiben a dán kerekest a doppingszabályzat megsértése miatt elmarasztalják, kétéves eltiltást kaphat.
Legfrissebb hírek

Kerékpár: eggyel több csapat vehet részt a Grand Tourokon

Kerékpár
13 órája

David Lappartient nem indul a Francia Olimpia Bizottság elnöki posztjáért

Egyéb egyéni
2025.03.21. 15:42

Tour de Hongrie: három magyar csapat lesz ott a rajtnál

Kerékpár
2025.03.04. 18:12

Kerékpár: visszatér Valterékhez a korábbi sikeres főszponzor

Kerékpár
2025.02.27. 13:34

Az UCI nem szándékozik elvenni Ruandától az országúti vb-t

Kerékpár
2025.02.02. 13:54

Megtiltják a kerékpárosoknak a szénmonoxid használatát

Kerékpár
2025.02.02. 10:40

Zsankó Petra hetedik egy spanyolországi egynapos kerékpárversenyen

Kerékpár
2025.01.27. 17:02

A kerékpárosok nemzetközi szövetsége a szénmonoxid használatának betiltását javasolja

Kerékpár
2024.12.12. 16:06
Ezek is érdekelhetik