Kerékpár: A teljes Rabobank doppingolt a 2007-es Touron - Rasmussen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.11.04. 13:20
A „bűnbánó” dán kerékpáros, Michael Rasmussen azt állítja, hogy csapatának, a Rabobanknak minden tagja doppingolt a 2007-es Tour de France-on.
A 39 esztendős Rasmussen a hat évvel ezelőtti francia körversenytől azért kényszerült visszalépni éllovas létére, mert a holléti nyilvántartásban hamis adatokat adott meg a doppingellenőröknek. Mivel nem az volt az első doppingügye, nyolc évre tiltották el, amit a doppingellenes hatóságokkal való önkéntes együttműködése miatt két évre csökkentettek. Rasmussen a cyclingnews.com által idézett dán médiumoknak most elmondta: a 2007-es Touron nemcsak ő, hanem minden társa - Gyenisz Mencsov, Michael Boogerd, Bram de Groot, Thomas Dekker, Juan Antonio Flecha, Oscar Freire, Grischa Niermann és Pieter Weening - használt tiltott szereket. Hozzátette: mindenki a csapat tudtával doppingolt, és nem egyforma szert kaptak. A Rabobank akkori orvosa, Geert Leinders később a Skynál kapott állást, ám a brit istálló a korábbi doppingvádak miatt tavaly menesztette. A dán bringás januárban állt a nyilvánosság elé és mondta el, hogy 1998 és 2010 között tiltott teljesítményfokozó szereket - tesztoszteront és növekedési hormont - használt, továbbá vérátömlesztéseken is átesett. Akkor jelezte azt is, hogy felhagy a profi sporttal, s kész együttműködni a nyomozókkal. A múlt héten a kanadai Ryder Hesjedal, a Giro d'Italia 2012-es bajnoka ismerte be, hogy tíz évvel ezelőtt doppingolt - Rasmussen útmutatása alapján.
Legfrissebb hírek

Mellrák elleni gyógyszerrel bukott le az orosz kötöttfogású birkózó

Birkózás
12 órája

Tanítványok doppingolása és tiltott szer birtoklása miatt atlétikai edzőt tiltottak el

Atlétika
2025.03.18. 18:26

Kenderesi a hazugságvizsgálatot is vállalja az igazáért

Úszás
2025.03.18. 09:12

Tiszeker: Kenderesiék csak egy eltérést magyaráztak meg a hatból

Úszás
2025.03.04. 17:25

Manipulált dokumentumokat nyújtott be a CAS-hoz a HUNADO – ezt állítja Kenderesi ügyvédje

Úszás
2025.03.03. 18:14

Kenderesi Tamás: Soha életemben nem doppingoltam

Úszás
2025.03.01. 07:13

Kerékpár: visszatér Valterékhez a korábbi sikeres főszponzor

Kerékpár
2025.02.27. 13:34

Pozitív doppingtesztet adott a Frankfurt Marathon kétszeres bajnoka

Atlétika
2025.02.24. 16:38
Ezek is érdekelhetik