Női Vuelta: Vas Kata Blanka a 43., Brown nyerte a szakaszt

Vágólapra másolva!
2022.09.09. 21:09
null
Grace Brown boldogan kortyolgathat (Fotó: Getty Images)
Grace Brown nyerte a női Vuelta országúti kerékpáros-körverseny harmadik szakaszát pénteken, a magyar bajnok Vas Kata Blanka a 43. lett.

 

Pénteken a Camargo és Aguilar de Campoo közötti 96.5 kilométeres etapon a mezőnyre egy harmadik és egy második kategóriás hegy várt. Utóbbi után a fennsíkra egy nagyobb, mintegy húszfős csoport érkezett együtt, az összetettben tavaly kilencedik Vas ekkor már nem volt ott az élmezőnyben, és egy nagyobb bollyal ötperces lemaradással ért célba.

A magabiztos előnnyel piros trikós Annemiek van Vleuten dolgozott csapattársáért, Arlenis Sierráért, utóbbi viszont nem harcolhatott az elsőségért, miután a záró tíz kilométeren belül ketten jó ütemben el tudtak tekerni az esélyesek csoportjától. Az üldözők későn ébredtek, a szakaszgyőzelmet pedig az ausztrál Grace Brown szerezte meg a svájci Elise Chabbey előtt. A harmadik helyért vívott sprintben a világbajnok olasz Elisa Balsamo bizonyult a leggyorsabbnak.

Az összetett élcsoportjában egyedüli változásként Vas csapattársa, a holland Demi Vollering vette át a harmadik helyet, míg a magyar bajnok a 26. pozícióba csúszott vissza.

A hivatalosan a Ceratizit Challenge by La Vuelta nevet viselő 5 szakaszos női viadal nyolcadik kiírásának résztvevőire szombaton a Palencia és Segovia közötti 160.5 kilométeres etap vár.

NŐI VUELTA
3. SZAKASZ (Camargo-Aguilar de Campoo, 96.5 km)
1. Grace Brown (ausztrál, FDJ Suez Futuroscope) 2:28:37 óra
2. Elise Chabbey (svájci, Canyon) azonos idővel
3. Elisa Balsamo (olasz, Trek-Segafredo) 8 mp h.
…43. Vas Kata Blanka (SD Worx) 5:02 perc hátrány

Az összetett élcsoportja
1. Annemiek van Vleuten (holland, Movistar) 5:49:01 óra
2. Elisa Longo Borghini (olasz, Trek-Segafredo) 1:55 perc hátrány
3. Demi Vollering (holland, SD Worx) 2:24 p h.
…26. Vas 9:53 p h.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Gyermeket vár, visszavonul Vas Blanka világbajnok csapattársa

Kerékpár
2025.02.11. 14:43

Vas Blankát és Valter Attilát is díjazták az évzáró gálán

Kerékpár
2025.01.10. 20:52

Valter Attila és Vas Blanka együtt kerékpározott

Párizs 2024
2024.07.30. 20:27

Párizs 2024: fölényes francia győzelem hegyikerékpárban, Vas tizedik lett

Párizs 2024
2024.07.28. 17:03

Itt versenyeznek Vas Blankáék

Párizs 2024
2024.07.28. 14:17

Tour de France: Pogacar megállíthatatlan, ő nyerte meg a pénteki hegyi befutót

Kerékpár
2024.07.19. 16:55

A PÁRIZSI OLIMPIA ADATBANKJA – KERÉKPÁR

Párizs 2024
2024.07.16. 16:52

Női Giro: Vas 36. szombaton, Longo Borghini előnye egy másodperc összetettben

Kerékpár
2024.07.13. 16:22
Ezek is érdekelhetik