Női Vuelta: Vasék ötödikek a nyitó csapatidőfutamon

Vágólapra másolva!
2023.05.01. 15:49
null
Vas Kata Blanka a 21. helyen áll az összetettben (Fotó: Getty Images)
Vas Kata Blanka és az SD Worx ötödik helyen zárta a Vuelta női országúti kerékpáros-körverseny nyitó etapját, a hétfői csapatidőfutamot.

 

A 14.5 kilométeres távnak hárompercenként vágott neki a 23 résztvevő csapat a sókitermeléséről ismert délkelet-spanyolországi üdülővárosban, Torreviejában.

Az SD Worx hétfős sora a számban olimpiai és világbajnoki ezüstérmes svájci Marlen Reusser vezetésével 18 perc 17 másodperc alatt, 47.584 km/órás átlagsebességgel teljesítette a távot, 14 másodperc lemaradással a győztes Jumbo-Visma mögött. Vas ezzel 21. az összetettben, amelynek élén a brit Anna Henderson áll.

Az összetett legnagyobb esélyesei szempontjából nem alakultak ki nagy különbségek, az SD Worx parádés tavaszt futó kapitánya, a holland Demi Vollering hátránya két másodperc a Movistar első embere, az elmúlt két Vueltán diadalmaskodó honfitársa, Annemiek van Vleuten mögött. Utóbbi tavaly világbajnok lett, emellett a férfiak háromheteseinek mindhárom női megfelelőjét, így a spanyol körverseny mellett a Giro d'Italiát és a Tour de France-t is megnyerte.

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR
NŐI VUELTA
1. szakasz, Torrevieja, 14.5 km, csapatidőfutam

1. Jumbo-Visma 18:03 perc
2. Canyon//SRAM 1 másodperc hátrány
3. Trek-Segafredo 9 mp h.
4. Movistar 12 mp h.
5. SD Worx (VAS KATA BLANKA) 14 mp h.

A 730.5 km össztávú női Vuelta további programja:
kedd: 2. szakasz, Orihuela–Pilar de la Horadada, 105.1 km
szerda: 3. szakasz, Elche de la Sierra–La Roda, 148.2 km
csütörtök: 4. szakasz, Cuenca–Guadalajara, 133.1 km
péntek: 5. szakasz, La Cabrera–Mirador de Penas Llanas, 129.2 km, hegyi befutó
szombat: 6. szakasz, Castro-Urdiales–Laredo, 106.7 km
vasárnap: 7. (utolsó szakasz), Pola de Siero–Lagos de Covadonga, 93.7 km, hegyi befutó

 

Legfrissebb hírek

Gyermeket vár, visszavonul Vas Blanka világbajnok csapattársa

Kerékpár
2025.02.11. 14:43

Vas Blankát és Valter Attilát is díjazták az évzáró gálán

Kerékpár
2025.01.10. 20:52

Olaszországból rajtol jövőre a Vuelta

Kerékpár
2024.12.02. 18:59

Valter Attila élete legkeményebb Grand Tourján van túl

Kerékpár
2024.09.13. 15:05

Valter Attila az idei második háromhetese után: Kettőt is túléltem, egy soha nem lehet már probléma

Kerékpár
2024.09.08. 21:31

Roglic negyedszer nyerte meg a Vueltát, Valter Attila a 25. helyen zárt

Kerékpár
2024.09.08. 20:02

Roglic erőt demonstrált a hegyi befutón, szakaszsikerével a piros trikót is átvette

Kerékpár
2024.09.06. 18:09

Vuelta: újabb meglepetés, Berradéé a 18. szakasz, Valter 50.

Kerékpár
2024.09.05. 17:29
Ezek is érdekelhetik