Tour de Hongrie: nagy bukás és ausztrál győzelem Hajdúszoboszlón – videó

Cz. Á.Cz. Á.
Vágólapra másolva!
2024.05.08. 17:55
Sam Welsford nyerte a nyitószakaszt (Fotó: Facebook/Tour de Hongrie)
Nyugodt, már-már unalmas nap két magyar szökevénnyel és Bora-győzelemmel a 45. Tour de Hongrie első versenynapján.

A tavalyi magyar körverseny hangulatát hozta az idei első szakasz, legalábbis ami az időjárást illeti, hiszen borús időben tekerte végig a Karcag és Hajdúszoboszló közti etapot a mezőny szerdán. A sztársprinterekkel és 12 magyarral tűzdelt mezőny persze elengedett a legelején egy négytagú szökevénycsoportot, de végig rövid pórázon, kontroll alatt tartotta a kísérletet, amelyben Filutás Viktor és Rózsa Balázs ott volt.

A szökést aztán persze megfogta a főmezőny, így együtt érkezett meg mindenki a sprintre. Jó páran próbálkoztak, talán egy kicsit túl sokan is, mert bár nem volt egyetlen éles kanyar vagy szűk, technikás rész sem a végén, így sem volt elég széles az út. Hatalmas bukás lett a dologból az utolsó száz méteren.

Elindult a 34 Tour de France-szakaszgyőzelmet magáénak tudó Mark Cavendish is, ám túl korán robbantott, így esélye sem volt nyerni ezúttal. A legjobb ütemben az ausztrál Sam Welsford érkezett, aki tavaly ott volt pályafutása során először a Francia körön, de egyetlen etapon tudott csak a top 10-ben végezni.

Csütörtökön ismét a sprintereken a világ szeme, Tokaj és Kazincbarcika között két harmadik kategóriás emelkedő esik útba, ezeket azonban szinte biztosan túlélik majd a klasszikus vágtázók is.

 

 

Legfrissebb hírek

Kerékpár: kihagyja a tavaszi klasszikusokat az Európa-bajnok

Kerékpár
2025.03.25. 16:36

„Készen állok!” – Valter Attila a Milánó–Sanremo kerékpárverseny előtt

Kerékpár
2025.03.21. 21:17

Vingegaard múlt heti bukása miatt kihagyja a katalán körversenyt

Kerékpár
2025.03.19. 13:10

Fetter Erik aratta a United Shipping első győzelmét

Kerékpár
2025.03.14. 17:18

Vingegaard a bukása miatt feladni kényszerült a Párizs-Nizzát

Kerékpár
2025.03.14. 12:51

Simon Yates a jövő héten debütál a Vismánál Valter Attila oldalán

Kerékpár
2025.03.09. 10:19

Tour de Hongrie: három magyar csapat lesz ott a rajtnál

Kerékpár
2025.03.04. 18:12

Elképesztő: megint eltévedt a mezőny, Romain Grégoire nyerte a Faun Ardeche-t

Kerékpár
2025.03.01. 17:43
Ezek is érdekelhetik