Micsoda fordulat! Ben O'Connor nagy fölénnyel vitte az etap mellett a pirosat is a Vueltán

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.08.22. 17:44
O'Connornak az olasz és a francia kör után a spanyolról is van már szakaszgyőzelme (Fotó: Getty Images)
A spanyol országúti kerékpáros-körverseny 6. szakaszán, a Jerez de la Frontera és Yunquera közötti 185.5 kilométeres etapon a közel 30 kilométeres szóló szökése végén az ausztrál Ben O'Connor diadalmaskodott, ezzel átvette az összetettben a vezetést Primoz Roglictól.

 

A spanyol országúti kerékpáros-körverseny, a Vuelta Espana 6. szakasza egészen szokatlan helyről rajtolt: a 174 tagú mezőny egy a Jerez de la Frontera külvárosában, az F1-es versenypályától néhány kilométerre lévő bevásárlóközpontból vágott neki a Yunqueráig tartó 185.5 kilométernek. Miután a mezőny „kishoppingolta” magát, s eltekert a pálya mellett, ahol Jacques Villeneuve 1997-ben F1-es világbajnok lett, rögtön be is indult a támadások sora, merthogy az általános vélekedés szerint a mai nap éppen megfelelő lehetett arra, hogy egy szökevénycsoport hazaérjen. Ráadásul az összetett éllovas Primoz Roglic is arról beszélt, hogy lehetséges forgatókönyv számára, hogy ma leadja a piros trikót, s majd később visszavegye.

Az első jó 30 kilométeren hol néhány szökevény lógott meg pár másodperc előnnyel, hol egy szakadás miatt alakult ki különbség két nagyobb csoport között, de szökés nem tudott kialakulni egészen a nap első kategorizált – ráadásul első kategóriás – emelkedőjéig. Ennek lábához egy nagy, 33 fős csoport érkezett némi előnnyel, s ebből alakult ki a nap szökése, amelyben tucatnyi bringás maradt – köztük az összetettben két percnél kevesebb hátránnyal álló Florian Lipowitz, valamint Ben O'Connor, és Cristian Rodríguez. A Puerto del Boyar lejtmenetében a piros trikó virtuálisan már Roglic borás csapattársára került, majd elkezdett tempósan nőni a szökevények előnye, 70 kilométerrel a vége előtt pedig már öt perc fölött is volt a fór.

Nagyjából ekkor unta meg a mezőnyben a „totyogást” a Bahrein csapata, amire az élbolyban Ben O'Connor reagált gyorsan, miután elvitte a mezőnyhajráért járó időjóváírást, és Gijs Leemreizével együtt 60 kilométerrel a cél előtt otthagyta a szökést – ezzel virtuálisan az összetett első helyére állt. A harmadik kategóriás Viento emelkedőjén aztán szétszakadt az üldözőkké váló szökevények csoportja, miközben a főmezőny hátránya az éllovasokkal, O'Connorral és Leemreizével szemben öt és fél percre nőtt, és már csak 45 kilométer volt vissza. Az idei Girón és a 2021-es Touron is 4. helyen záró 28 éves ausztrál tempóját Leemreize 27 kilométerrel a cél előttig bírta, aztán leszakadt, s 15 kilométerrel a vége előtt már egy percnél is nagyobb volt a hátránya, miközben a harmadik helyen érkező Marco Frigo az utolsó előtti emelkedő lejtmenetében elcsúszott, ezzel nagyjából el is dőlt, hogy O'Connoré lesz a szakasz.

A nap utolsó emelkedőjét az ausztrál bringás több mint hat és fél perc előnnyel kezdte Roglic csoportjával szemben, és ezt meg is őrizte az utolsó kilométereken is a pelotonnal szemben. Ami azt jelenti, hogy 4:51-es előnnyel vette át a piros trikót Primoz Roglictól – a második helyen Marco Frigo közel öt perc hátránnyal érkezett be, a harmadiknak Lipowitz néhány másodperccel az olasz után. Tavaly, amikor a jelenlegi címvédő Sepp Kuss átvette a piros trikót, körülbelül két és fél perc előnye volt a fő favorittokkal szemben, s ebből őrzött meg 17 másodpercet a végéig.

Sikerével O'Connor a kerékpársport történetében 111. versenyzőként nyert legalább egy szakaszt mindhárom nagy háromhetes versenyen.

Ami Valter Attilát és csapatát, a Vismát illeti: kimondottan pihenősre vették a mai napot, ugyan a zöld trikós Wout van Aert az etap elején még megpróbálkozott bekerülni a szökevények közé, de inkább ő is nyugodtan a mezőnyben haladva töltötte a csütörtök nagy részét, és egy métert sem szállt be a hatalmas győzelmet elérő Ben O'Connor üldözésébe. Valter az esélyesek csoportjától kicsit lemaradva, 6:51 perces hátránnyal a 47. helyen ért célba, összetettben pedig az 54. helyről várja a folytatást.

„Én azt mondom, ma kezdődött el a Vuelta igazán – nyilatkozott az M4 Sport helyszíni stábjának a magyar kerékpáros. – Őrült tempó volt már a legelején is, nekem nem segített, hogy már az elején defektet kaptam, mert abból visszaérni, amikor ötven feletti az átlagtempó, nem egyszerű. Jók voltak ma a lábaim, ennek nagyon örülök. A csapatommal megpróbáltunk biztonságira játszani és figyelni a holnapra.”

KERÉKPÁR
VUELTA A ESPANA
6. SZAKASZ
1. Ben O'Connor (ausztrál, Decathlon AG2R) 4:28:12 óra
2. Marco Friggo (olasz, Israel-Premier Tech) 4:33 p hátrány
3. Florian Lipowitz (német, Red Bull-Bora-hansgrohe) 5:12 p h.
...47. Valter Attila (Visma Lease a Bike) 6:51 p h.
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1. O'Connor 23:28:28 óra
2. Primoz Roglic (szlovén, Red Bull-Bora-hansgrohe) 4:51 p h.
3. Joao Almeida (portugál, UAE) 4:59 p h.
...54. Valter 17:48 p h.

A viadal pénteken az Archidona és Córdoba közötti 180.5 kilométeres szakasszal folytatódik. A Vuelta szeptember 8-án Madridban zárul.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik