Brutális hegyi befutó, ismét Castrillo örülhetett a Vueltán – Valter a 17.

Vágólapra másolva!
2024.09.01. 17:39
Pablo Castrillo a 12. után a 15. szakaszt is megnyerte a Vueltán (Fotó: AFP)
Pablo Castrillo nyerte meg a spanyol országúti kerékpáros-körverseny, a Vuelta 15., Infiesto és Cuitu Negru között rendezett 143 kilométeres szakaszát, amely a viadal legkeményebb hegyi befutójával zárult – a spanyol ezzel már a második sikerénél jár a mostani megméretésen. Az ausztrál Ben O’Connor veszített előnyéből az összetettben, de továbbra is az élen áll. Valter Attila a 17. helyen zárt.

 

Lassan elfogynak a jelzők a 23 éves Pablo Castrillo teljesítményére. Csütörtökön, a Vuelta 12. szakaszán megszerezte pályafutása és csapata első Grand Tour-szakaszgyőzelmét, három nappal később pedig újra ünnepelhetett. Az Infiesto városából induló, 143 kilométeres etapot a Cuitu Negrura vezető, elképesztően nehéz és hosszú, 18.9 kilométeres, átlagosan 7.1 százalékős emelkedő zárta. A nap szökéséből az utolsó hegyig hárman maradtak, Castrillo az UAE-s Pavel Sivakovval és a Red Bull-os Alekszandr Vlaszovval tekert, nagyjából három perccel a mezőny előtt. A kérdés az volt, hogy a szökevények vajon hazaérnek-e, vagy az utolsó kilométereken élre tör esetleg a piros trikóért harcoló Primoz Roglic, akit Florian Lipowitz is segített. Castrillo 3.1 kilométerrel a vége előtt támadást indított, fél perccel is ellépett Vlaszovéktól. Roglic ugyan kiállt a mezőnyből, az összetett első O’Connort le is hagyta, de többre már nem futotta erejéből.

Az utolsó egy kilométeren belülre érve Vlaszov még próbálkozott, de Castrillo újfent erőt tudott meríteni, és 12 másodpercet vert az orosz kerékpárosra. A harmadik Sivakov lett, a negyedik és ötödik helyre Mas és Roglic ért be azonos idővel. Valter Attila a 17. helyet szerezte meg, 4:53 perccel maradt el a szakaszgyőztestől, ezzel pedig összetettben öt helyet javított és a 29. pozíciót foglalja el.

„Durva volt ez az egész nap, bár ez várható volt, mert ez az egyik királyszakasza volt ennek a Vueltának – kezdte értékelését az M4 Sportnak Valter, aki elmondta, hogy legutóbb a 2012-es Vueltán volt programban a mostani etap utolsó emelkedője, a legendás Cuitu Negru, s amikor szombaton este megnézte a 12 évvel ezelőtti felvételeket, akkor nem „jött meg a kedve” a kaptatóhoz. – Mégis nagyon, nagyon jól ment ma és nagyon örülök, hogy ilyen jól sikerült zárni a második hetet.”

Valter elárulta, hogy a szakasz elején igyekezett nyugodt maradni és hagyta, hogy a mezőny fárassza magát. Az első hegyen pedig már érezte, hogy jól mozog, jók lábai és kontrolálja a saját teljesítményét.

„Ez kitartott a végéig, aminek nagyon örülök. Nagyon sokáig ott tudtam lenni Sepp (Kuss) mellett és csak, amikor az összetett esélyesek elmentek, akkor kellett nekem egy kicsit elengedni. Viszont annyira jól éreztem magam, és annyira elöl voltam, hogy nyomtam tovább” – nyilatkozta az olimpiai negyedik klasszis, hozzátéve, hogy a szokásokkal ellentétben a csapata sem fogta vissza, miután a legjobbaktól leszakadt, hanem biztatták, hogy menjen tovább, mert látták rajta, hogy jó erőben van. 

A Vuelta mezőnye hétfőn pihen, kedden az utolsó hét következik, a Spanyol körverseny vasárnap Madridban zárul, méghozzá időfutammal.

A 15. szakasz utóéletéhez tartozik, hogy a 2. helyen álló Primoz Roglic 20 másodperces időbüntetést kapott a Vuelta vasárnapi szakasza után, mert húzatta magát a csapatszállító autóval, amikor kerékpárt cserélt, az utolsó emelkedő, illetve 20 km-rel a cél előtt.  

A 15. szakaszt egyébként 5. helyen befejező Roglic összetettbeli hátránya a vezető ausztrál Ben O’Connorral szemben 43 másodpercről 1 perc 3 másodpercre nőtt a 2. helyen. Roglic mellett két csapattársát, Daniel Martinezt és Roger Adriát is megbüntették, mert szabálytalan segítséget kaptak a csapatautótól. A versenyzők egyformán 20 másodperces időbüntetést és kétszáz svájci frankos pénzbüntetést kaptak, illetve mindegyiküktől levonnak 15 világranglista pontot is.   P. K.

ROGLICOT MEGBÜNTETTÉK

KERÉKPÁR
VUELTA A ESPANA
15. SZAKASZ (Infiesto–Cuitu Negru, 143 km)
1. Pablo Castrillo (spanyol, Equipo Kern Pharma) 3:45:51 óra
2. Alekszandr Vlaszov (orosz, Red Bull-Bora-hansgrohe) 12 másodperc hátrány
3. Pavel Sivakov (francia, UAE Emirates) 31 mp h.
...11. Ben O'Connor (ausztrál, Decathlon AG2R La Mondiale) 1:42 p h.
...17. Valter Attila (Visma Lease a Bike) 4:53 p h.
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1. Ben O’Connor 60:19:22 óra
2. Primoz Roglic (szlovén, Red Bull-Bora-hansgrohe) 1:03 p h.
3. Enric Mas (spanyol, Movistar) 2:23 p h.
...29. Valter 52:24 p h.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik