Az idény végén visszavonul a kétszeres olimpiai bajnok

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.02.17. 09:40
Geraint Thomas visszavonul az idény végén (Fotó: Getty Images)
A walesi kerékpárklasszis Geraint Thomas a saját közösségi oldalán jelentette be, hogy az idény végén befejezi a versenysportot.

Már hónapokkal ezelőtt hallani lehetett pletykákat arról, hogy Geraint Thomas visszavonul a kerékpársporttól, ezt végül maga az érintett is megerősítette saját hivatalos X-oldalán.

„Eljött az idő, hogy hivatalosan is megerősítsem, ez az utolsó idényem. Nem volt rossz pályafutás, igaz? Álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyi mindent elérek 19 éves profi karrierem során. Sok mindenre visszaemlékezhetek, de még van néhány komoly verseny, amire fel kell készülnöm” – írta Thomas.

A 38 éves klasszis 2018-ban megnyerte a Tour de France-ot, és pályafutása során három szakaszsikert ünnepelhetett a francia kerékpáros körversenyen. Emellett a brit válogatottal kétszer nyert olimpiai aranyat (2008, 2012) csapat üldözőversenyben.

Thomas idén is elindul a Tour de France-on, majd szeptemberben a Tour of Britain versenyen zárná le pályafutását. Első idei versenye a Tour of the Algarve lesz, amely szerdán kezdődik.

 

Legfrissebb hírek

Kerékpár: Fetter Erik tizedik lett Szlovéniában

Kerékpár
3 órája

Roglic visszavágott Ayusónak a Montserrat-hegyen

Kerékpár
5 órája

Kerékpár: eggyel több csapat vehet részt a Grand Tourokon

Kerékpár
12 órája

Centik döntöttek Ayuso javára a legkeményebb szakaszon, Dina Márton 89.

Kerékpár
Tegnap, 18:28

Tadej Pogacar először indul a Párizs–Roubaix-n

Kerékpár
Tegnap, 11:24

Sprintben dőlt el a második szakasz is a Katalán Körön

Kerékpár
2025.03.25. 18:17

Kerékpár: kihagyja a tavaszi klasszikusokat az Európa-bajnok

Kerékpár
2025.03.25. 16:36

A nevető harmadik Brennané az első szakasz Katalóniában

Kerékpár
2025.03.24. 18:54
Ezek is érdekelhetik