Dubai után Abu-Dzabiban is Merlier nyerte meg a sprintet

J. B. J. B.
Vágólapra másolva!
2025.02.22. 15:55
Tim Merlier nyerte meg az abu-dzabi sprintet (Fotó: AFP)
A pénteki dubai után a szombati abu-dzabi szakaszon is a Soudal Quick-Step belga sprintere, Tim Merlier győzött, összetettben továbbra is Tadej Pogacar vezeti az Egyesült Arab Emírségek vasárnap hegyi befutóval záruló kerékpáros körversenyét.

Abu-Dzabi széles sugárútjain vezetett az UAE Tour hatodik, szombati szakasza. A 165 kilométeres táv során az Emírségek fővárosának számos látványosságát érintették a versenyzők, többek között Zájed sejk mecsetét és az Etihad Stadiont is. A nap szökésében egy négytagú csoport volt érdekelve, két olasz mellett egy-egy szerb és panamai versenyző lépett el a mezőnytől, közülük Djordje Djurics nyerte meg mindkét részhajrát. A négyes fogatból Carlos Samudio és Manuele Tarozzi bírta a legtovább, őket 2.5 kilométerre a céltól érték utol.

A cél előtt egyre szűkült az út, történt is egy kisebb bukás, de ez a szakaszgyőzelemre hajtó sprintereket nem befolyásolta. A pénteki győztes Tim Merlier eleinte riválisa, Jonathan Milan kerekét figyelte, majd megfelelő időzítéssel az élre állt, és tempóját senki sem tudta tartani. A második helyet Jasper Philipsen szerezte meg, a harmadik Milan lett.

„A sprint közben úgy éreztem magam, mintha a mosógépben lennék – mondta a győzelmét követően Merlier. – Lemaradtam a felvezetőmről, hogy helyet csináljon nekem, viszont háromszáz méterre a céltól találtam egy rést, ahol megpróbáltam meglepni a többieket. A szembeszél miatt nagy erőfeszítés kellett, szenvedtem, azt hittem, hogy nem fog sikerülni, de végül elég volt.”

Az összetettet továbbra is Tadej Pogacar vezeti, az UAE Team Emirates világbajnok szlovénja 21 másodperces előnyből várja a viadalt lezáró hetedik szakaszt, amely El-Ajn városának stadionjától indul és a Dzsebel Hafit hegyen ér véget, ahol az utolsó 11 kilométeren egy átlagosan 6.7 százalékos emelkedővel kell megküzdeniük a bringásoknak.

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR
7. UAE TOUR
6. szakasz (Abu-Dzabi Cycling Club–Abu Dzabi Breakwater, 165 km): 1. Tim Merlier (belga, Soudal Quick-Step) 3:44:14 óra, 2. Philipsen (belga, Alpecin-Deceuninck) azonos idővel, 3. Milan (olasz, Lidl-Trek) a. i., …43. Pogacar (UAE, szlovén) a. i. Az összetett állása: 1. Tadej Pogacar 19:24:48, 2. Tarling (brit, Ineos) 21 mp h., 3. Romeo (spanyol, Movistar) 27 mp h.

 

Legfrissebb hírek

„Készen állok!” – Valter Attila a Milánó–Sanremo kerékpárverseny előtt

Kerékpár
2025.03.21. 21:17

Vingegaard múlt heti bukása miatt kihagyja a katalán körversenyt

Kerékpár
2025.03.19. 13:10

Fetter Erik aratta a United Shipping első győzelmét

Kerékpár
2025.03.14. 17:18

Vingegaard a bukása miatt feladni kényszerült a Párizs-Nizzát

Kerékpár
2025.03.14. 12:51

Simon Yates a jövő héten debütál a Vismánál Valter Attila oldalán

Kerékpár
2025.03.09. 10:19

Tour de Hongrie: három magyar csapat lesz ott a rajtnál

Kerékpár
2025.03.04. 18:12

Elképesztő: megint eltévedt a mezőny, Romain Grégoire nyerte a Faun Ardeche-t

Kerékpár
2025.03.01. 17:43

Nem volt kérdés: Pogacaré a záró szakasz és az összetett is az UAE Touron

Kerékpár
2025.02.23. 17:54
Ezek is érdekelhetik