Tirreno–Adriatico: Vendrame sprintgyőzelmével zárult az esős harmadik etap

J. B. J. B.
Vágólapra másolva!
2025.03.12. 22:05
Andrea Vendrame (Fotó: Getty Images)
Sprintben dőlt el a Tirreno–Adriatico harmadik szakasza, ezúttal is olasz kerékpáros lett az első. A keddi győztes Jonathan Milan bukott, Valter Attila a 61. helyen ért be.

A harmadik etapon 239 kilométer várt a Tirreno–Adriatico versenyzőire, ráadásul a Follonica és Colfiorito közötti, emelkedőkkel nehezített út során végig szakadt az eső. Hiába az óvatosság, így is történt bukás, egy kanyarban Jonathan Milan, a keddi versenynap győztese esett el, pont a táv utolsó része, a 18.4 kilométeres, átlagban háromszázalékos meredekségű Valico di Colfiorito előtt. A balesetben többen megsérültek, de Milan és csapattársa, Simone Consonni is tudta folytatni, igaz, jelentős, háromperces hátrányba kerültek a mezőnytől. Az élen a két szökevény, a belga Dries De Bondt és az olasz Andrea Pietrobon tekert, őket kilenc kilométerre a céltól érték utol.

Kezdődhetett az „izmozás”, többen is próbálkoztak támadással, ám mindig érkezett reakció. Az összetettet vezető Filippo Ganna négy-öt másodperces előnyt épített ki, de őt is beérték. A cél felé közelítve Andrea Vendrame indított kiváló ütemben, a Decathlon olasz bringását nem tudta megfogni sem Mathieu van der Poel, sem Tom Pidcock, így sorozatban harmadszor nyert szakaszt olasz versenyző a Tirreno–Adriaticón. Valter Attila ezúttal 61. lett.

Az egyhetes viadal csütörtökön a Norcia és Trasacco közötti 190 kilométeres etappal folytatódik.

60. TIRRENO–ADRIATICO
3. szakasz (Follonica–Colfiorito, 239 km): 1. Andrea Vendrame (olasz, Decathlon) 6:28:25 óra, 2. Pidcock (brit, Q36.5) azonos idővel, 3. Grégoire (francia, Groupama-FDJ a. i., …61. Valter Attila (Visma) 31 másodperc hátrány. Az összetett állása: 1. (kék trikóban) Filippo Ganna (olasz, Ineos) 11:25:55 óra, 2. Ayuso (spanyol, UAE) 22 mp h., 3. Tiberi (olasz, Bahrain-Victorious) 23 mp h., …57. Valter 1:51 perc h.

 

Legfrissebb hírek

Carlos Verona élete legnagyobb sikerét aratta a Giro d'Italián

Kerékpár
2025.05.25. 18:20

Giro d'Italia: Kooij sprintsikere, Del Toro előnye két másodperccel nőtt

Kerékpár
2025.05.22. 18:15

Richard Carapaz mindenkit meglepett a szerdai szakasz végén

Kerékpár
2025.05.21. 17:57

Tour de France: a párizsi záró etapon háromszor is megmássza a mezőny a Montmartre-ot

Kerékpár
2025.05.21. 14:30

Ayuso sokat hozott Del Torón az időfutamon

Kerékpár
2025.05.20. 18:22

„Nem akarok lemondani a boldogságomról az eredményekért” – interjú Valter Attilával

Képes Sport
2025.05.19. 13:46

Schneller Domonkos: Páratlan teljesítményt nyújtottak a magyarok a Tour de Hongrie-n

Kerékpár
2025.05.19. 13:21

Teljes káosz a Girón, Roglic bukott, mexikói rózsaszín trikós!

Kerékpár
2025.05.18. 17:39
Ezek is érdekelhetik