A 2023-ban győztes szlovén klasszis a mostani kiírás favoritjaként kezdte meg az év első háromhetes körversenyét, ám a múlt héten háromszor is bukott, a szombati balesete során pedig komoly sérüléseket szenvedett. Ennek ellenére a vasárnapi 15. szakaszon ott volt a mezőnyben, a nap második komolyabb emelkedőjén viszont leszakadt a legjobbak csoportjától és több mint egyperces hátránnyal ért célba, az összetettben pedig a 10. helyre esett vissza. A Red Bull-BORA-hansgrohe 35 éves bringása a hétfői szünnapot követően kedden is vállalta az indulást, de az esős időben újabb bukásba keveredett bele a csúszós úton, így 95 kilométerre a céltól feladta a további küzdelmet.
Amennyiben a Vuelta a Espanán négyszeres bajnok Roglicnak sikerül felépülnie a sérülésekből, minden bizonnyal rajthoz áll a július 5-én rajtoló Tour de France-on.
A szlovén sztár mellett az olasz Alessio Martinelli még rosszabbul járt: az eső áztatta aszfalton szakadékba csúszott, néhány fa lassította a zuhanást. A gyorsan reagáló mentőcsoport kimentette, hordágyra tették, és kórházba szállították. A VF Group-Bardiani csapat tájékoztatása szerint eszméleténél van.
A vasárnapig tartó Giro mezőnye kedden a Piazzola sul Brenta és San Valentino közötti 203 kilométeres távot teljesíti, melynek útvonalát egy második és három első kategóriás hegy nehezíti.