Terepkerékpár-vk: Vas Blanka kilencedik Spanyolországban

Vágólapra másolva!
2026.01.18. 15:43
Vas Blanka (Fotó: Getty Images)
Vas Blanka a 9. helyen ért célba a terepkerékpáros világkupa-sorozat vasárnapi állomásán, Benidormban.

A második sorból rajtolva szokásához híven remekül kezdett Vas Blanka, aki már az élcsoportban kanyarodott a spanyolországi verseny elején. A homokos és füves-földes, illetve saras részeket is tartalmazó, átlépendő palánkokkal és lépcsősorral egyaránt nehezített pályán már az első kör végén a hatodik helyen tekert. Remekül haladva később többször is igyekezett elszakadni csoportjától, ám végül a hatkörös viadal negyedik körében, vélhetően guminyomás-problémák miatt leszakadt az élbolytól, majd hátrébb is csúszott néhány hellyel. Végül csaknem másfél perc lemaradással, kilencedikként tekert be.

A viadalt a holland Lucinda Brand nyerte, aki sikerével bebiztosította elsőségét a vk-sorozatban.

TEREPKERÉKPÁR-VILÁGKUPA, BENIDORM
1. Lucinda Brand (holland, Baloise Verzekeringen-Het Poetsbureau Lions) 52:01 perc
2. Ceylin del Carmen Alvarado (holland, Fenix-Premier Tech) 10 másodperc hátrány
3. Amandine Fouquenet (francia, Pauwels Sauzen-Altez Industriebouw) 12 másodperc hátrány
...
9. Vas Blanka (SD Worx-Protime) 1:25 perc hátrány

 

Legfrissebb hírek

Negyedik hellyel zárta az évet Vas Blanka

Kerékpár
2025.12.30. 20:38

Vas Blanka negyedik helyen zárt a szezonbeli első vk-futamán

Kerékpár
2025.12.26. 15:36

Vas Blanka második lett a zolderi terepkerékpáros versenyen

Kerékpár
2025.12.23. 15:08

Terepkerékpár Eb: Vas Blanka 11., Van der Heijden folytatta a holland hegemóniát

Kerékpár
2025.11.08. 16:23

Lucinda Brand ma is megállíthatatlan volt, Vas Blanka a 9. lett Lokerenben

Kerékpár
2025.11.02. 18:40

Vas Blanka 13. lett a Koppenbergcrosson

Kerékpár
2025.11.01. 15:09

Tizenharmadik hellyel kezdett Vas Blanka Belgiumban

Kerékpár
2025.10.26. 16:45

Kanadai szenzáció és megtorpanó nagyok Ruandában

Kerékpár
2025.09.27. 17:10
Ezek is érdekelhetik