Giro: az utolsó hegyi szakaszt is megnyerte Vingegaard

J. B. J. B.
2026.05.30. 17:50
Fotó: Getty Images
Elmaradtak a fordulatok a hegyekben, a Giro d’Italia utolsó hegyi szakaszán, így már csak egy római „örömtekerés” választja el Jonas Vingegaard-t, a Visma dán kiválóságát attól, hogy elmondhassa magáról: mind a három grand touron győzött összetettben.

Tavaly a Finestrén óriási fordulatot láthattunk a Giro d’Italia utolsó hegyi szakaszán, a Visma csapatának nagyszerű taktikája, valamint az egymással foglalkozó Isaac Del Toro és Richard Carapaz helyett a nevető harmadik, Simon Yates állt az élre összetettben. Idén a rózsaszín trikóért zajló harc hozta a legkevesebb izgalmat, az előzetes favorit Jonas Vingegaard esélyeshez méltóan versenyzett, és a Gemona del Friuli és Piancavallo közötti 200 kilométeres etapon is győzni akart. A Visma nem engedte, hogy a nap szökése túl nagy előnybe kerüljön, és mire tíz kilométerrel a vége előtt Vingegaard segítői elfáradtak, a rózsaszín trikós egy lendületes támadással előbb leszakította Felix Gallt, majd a szökevényeket is maga mögé utasította.

Az utolsó hegyen egy perc feletti előnyt alakított ki, miközben mögötte csapattársa, Davide Piganzoli kóstolgatta a fehér trikós Afonso Euláliót, de az ifjú portugál kibírta a támadásokat, a végére megerősítette első helyét a fiatalok versenyében, és az összetettben is a legjobb tízben zár. Gall a szakaszon is második lett, lemaradása viszont immáron öt perc az éllovassal szemben, és a sík római körözésen aligha csökkenti ezt. Elnézve a mezőnyt, valóban ekkora a különbség Vingegaard és a többiek között, már rég telefonált haza a családjának, amikor még gurultak át kerékpárosok a célvonalon.

A dán ezzel a sikerével egy elit társaságba lép, vasárnap estére ő lesz a nyolcadik olyan kerékpáros a sportág történetében, aki mindhárom grand tourt megnyerte. Igaz, nagy ellenfele, Tadej Pogacar sem a tavalyi Vueltán, sem az idei Girón nem állt rajthoz, júliusban Franciaországban viszont láthatjuk egymás ellen napjaink két legnagyobb klasszisát.

109. GIRO D’ITALIA
20. szakasz (Gemona del Friuli–Piancavallo, 200 km): 1. Jonas Vingegaard (dán, Visma) 5:03:55 óra, 2. Gall (osztrák, Decathlon) 1:15 perc hátrány, 3. Hindley (ausztrál, Red Bull-Bora-Hansgrohe) azonos idővel. Az összetett állása: 1. (rózsaszín trikóban) Jonas Vingegaard 80:17:01 óra, 2. Gall 5:22 p h., 3. Hindley 6:25 p h. A gyorsasági pontverseny állása: 1. (ciklámen trikóban) Paul Magnier (francia, Soudal Quick-Step) 195 pont, 2. Milan (olasz, Lidl-Trek) 103, 3. Silva (uruguayi, Astana) 94. A hegyi pontverseny állása: 1. (kék trikóban) Giulio Ciccone (olasz, Lidl-Trek) 277 pont, 2. Vingegaard 266, 3. Rubio (kolumbiai, Movistar) 164. A fiatalok versenyének állása: 1. (fehér trikóban) Afonso Eulálio (portugál, Bahrain-Victorious) 80:26:40 óra, 2. Piganzoli (olasz, Visma) 1:13 p h., 3. Rondel (francia, Tudor) 5:33 p h. A csapatverseny állása: 1. Visma 241:25:11 óra, 2. Ineos 4:07 p h., 3. Red Bull-Bora-Hansgrohe 48:27 p h.

 

Legfrissebb hírek

Országúti kerékpáros ob: Zsankó Petra az időfutam után a mezőnyversenyben is győzött

Kerékpár
2026.06.28. 12:32

Pogacar és Vingegaard is nagyszerű formában a Tour de France előtt

Kerékpár
2026.06.23. 10:45

25 ezer kilométert tekert a vb-re, Németország 7 góllal köszönte meg

Foci vb 2026
2026.06.15. 12:13

Több mint 25 ezer kilométert bringázott, hogy ott lehessen a labdarúgó-vb-n

Foci vb 2026
2026.06.15. 10:19

Somogyi Miklós lett a pályakerékpáros szakág vezetője

Kerékpár
2026.06.12. 12:44

„A verseny egy lehetőség a magyar kerékpársportnak” – Eisenkrammer Károly a Tour de Hongrie-ról

Kerékpár
2026.06.03. 14:29

Giro: Milan nyerte a római zárást, Vingegaard megcsinálta a triplát

Kerékpár
2026.05.31. 19:19

Giro: kibírták a sprinterek az emelkedőket, Maginer visszaszerezte a ciklámen trikót

Kerékpár
2026.05.28. 18:15
Ezek is érdekelhetik