Az emberséget hiányolta egy osztrák kerékpáros, akinél édesanyja halála után néhány órával végeztek doppingvizsgálatot

2026.10.12. 19:08
Valentina Cavallar (Fotó: Getty Images)
Édesanyja halála után néhány órával vettek mintát doppingvizsgálathoz egy osztrák kerékpárostól, Valentina Cavallartól, aki az eljárásból az emberséget hiányolta.

A 25 esztendős bringás ettől a szezontól erősíti az SD Worx-Protime csapatát, amelynél október elsejéig Vas Blanka is tekert. Cavallar kilencedik lett összetettben a női Giro d'Italián, az augusztusi Tour de France óta azonban családi okok miatt nem versenyzett. Amint azt a közösségi médiában közzétett bejegyzésében kiemelte: magánéletét a nyilvánosság elől elzárva éli, egy személyes tragédiához kapcsolódó eset azonban annyira felháborította, hogy mégis kivételt tett. Szeptemberben elvesztette az édesanyját, az amúgy is nehéz helyzetet pedig tovább súlyosbította, hogy alig néhány órával később az otthonában doppingvizsgálaton kellett átesnie, miközben a holttest a szomszéd szobában feküdt.

„Értem a sport tisztaságának fontosságát, és mindig is elfogadtam azt a felelősséget, ami azzal jár, hogy profi sportoló vagyok. Abban a pillanatban azonban érthető módon egyáltalán nem foglalkoztam a kerékpársporttal, a versenyzéssel vagy a sportolói felelősségemmel. Csak egy lány voltam, aki épp elvesztette az édesanyját” – idézte fel a nehéz órákat Valentina Cavallar, aki a tokiói olimpián még evezősként vett részt, és 2024 óta profi kerékpáros.

„Ilyen körülmények között doppingellenőrzésen átesni mélységesen fájdalmas volt, teljesen helytelen és tiszteletlen eljárás a családommal szemben. Ez a pillanat arra késztetett, hogy elgondolkodjak azon: milyen könnyen elfelejtjük, hogy minden sportoló egy ember egyben magánélettel, családdal, továbbá érzelmekkel, amelyek nem illannak el egyszerűen, amikor a sportolói felelősségvállalás elkezdődik – fejtette ki. – Hiszek a tiszta sportban, ugyanakkor hiszek abban is, hogy az emberséget, együttérzést és tiszteletet sohasem szabad szem elől téveszteni.”

 

Legfrissebb hírek

India büntetőjogi szankciókat vezetne be a doppingolással szemben

Egyéb egyéni
2026.10.27. 16:52

Megállta a helyét a pro szintű csapatok között az MBH

Kerékpár
2026.10.26. 10:59

Sport és kábítószer: egy hónapra is lecsökkenhet a drogfogyasztásért kapott eltiltás

Egyéb egyéni
2026.10.19. 13:14

Valter Attila mégsem úszta meg a törést

Kerékpár
2026.10.19. 09:19

Valter Attila bukással zárta a kerékpáros szezont Japánban

Kerékpár
2026.10.18. 13:40

Pályakerékpáros-vb: Szalontay Sándor a selejtezőben búcsúzott sprintben

Kerékpár
2026.10.17. 10:21

Nem rendezik meg a BMX-esek olimpiai kvalifikációs világbajnokságát Szaúd-Arábiában

Kerékpár
2026.10.16. 13:10

A selejtezőben megdőlt a férfi négyezer méter világcsúcsa a pályakerékpáros-vb-n

Kerékpár
2026.10.16. 10:49