Giro: Chavesé lett a hegyi befutó, nem változott az összetett

Vágólapra másolva!
2019.05.31. 19:33
null
A végéhez közeledik a verseny (Fotó: AFP)
A kolumbiai Esteban Chaves nyerte meg a Giro d'Italia országúti kerékpáros-körverseny 19. szakaszát pénteken, az ecuadori Richard Carapaz pedig változatlan előnnyel viseli a rózsaszín trikót.

 

A Treviso és San Martino di Castrozza közötti 151 kilométeres etapon egy tucat versenyző tekert el a mezőnytől, s jelentős, kilenc perc feletti előnyt dolgozott ki. A szökevények egymás között döntötték el a győzelmet a hegyi befutón: a cél előtt három kilométerrel jó ütemben indító Chaves diadalmaskodott, ezzel pályafutása során harmadszor ünnepelhetett szakaszsikert az olasz körversenyen. Mögötte az emelkedőn kétszer is lánchibával küzdő olasz Andrea Vendrame, valamint a portugál Amaro Antunes ért be dobogós helyen.

A mezőnyt sokáig a rózsaszín trikós Carapaz csapata, a Movistar kontrollálta, az emelkedőn pedig a nagyobb tempót diktáló Asztana vette kézbe az irányítást. Így nem igazán volt esély a megindulásra az esélyesek bolyából, amely – noha Roglic kétszer is próbálkozott – együtt élt célba, így nem változott az összetett élcsoportja.

Szombaton a Feltre és Croce d'Aune-Monte Avena közötti 194 kilométer és hegyi befutó vár a mezőnyre, amely vasárnap egy 17 kilométeres veronai egyéni időfutammal fejezi be a 102. Giro d'Italiát.

GIRO D’ITALIA
19. szakasz, Treviso–San Martino di Castrozza, 151 km, hegyi befutó

1. Esteban Chaves (kolumbiai, Mitchelton-Scott) 4:01:31 óra
2. Andrea Vendrame (olasz, Androni Giocattoli-Sidermec) 10 másodperc hátrány
3. Amaro Antunes (portugál, CCC) 12 mp h.
...
14. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 6:29 p h.
15. Richard Carapaz (ecuadori, Movistar) azonos idővel
16. Vincenzo Nibali (olasz, Bahrain-Merida) a. i.
17. Mikel Landa (spanyol, Movistar) a. i.

Az összetett élcsoportja
1. Carapaz 83:52:22 óra
2. Nibali 1:54 perc hátrány
3. Roglic 2:16 p h.
4. Landa 3:03 p h.

Legfrissebb hírek

Tour de France: Pogacar megállíthatatlan, ő nyerte meg a pénteki hegyi befutót

Kerékpár
2024.07.19. 16:55

Tour: először nyert Anthony Turgis háromhetesen szakaszt, Pogacar hiába támadott

Kerékpár
2024.07.07. 18:55

Peák Barnabás harmadik a V4 kerékpárverseny szlovákiai szakaszán

Kerékpár
2024.07.07. 17:19

Női Giro d'Italia: Vas Blanka 65. a nyitó időfutamon, Longo Borghinié az első etap

Kerékpár
2024.07.07. 15:25

Tour de France: Girmay második győzelme, változatlan összetett

Kerékpár
2024.07.06. 18:04

V4 kerékpárverseny: Finkst révén szlovén siker, Karl a legjobb magyar

Kerékpár
2024.07.06. 17:36

Halálos baleset az osztrák kerékpáros-körversenyen

Kerékpár
2024.07.06. 17:16

Pogacar szakaszt nyert, és közel egyperces előnyt szerzett a Tour de France-on

Kerékpár
2024.07.02. 18:18
Ezek is érdekelhetik