Giro: Démare szakaszsikere, változatlan összetett

Vágólapra másolva!
2019.05.21. 19:04
A francia Arnaud Démare nyerte meg kedden a Giro d'Italia országúti kerékpáros-körverseny tizedik szakaszát, amely után az összetett élcsoportja nem változott.

A Ravenna és Modena közötti 145 kilométeres, teljesen sík etap utolsó három kilométerén a spanyol Francisco Ventoso vállalkozott bátor szökésre, ám 800 méterrel a cél előtt befogták. A mezőnyt kettészakította egy bukás, a sprinterek közül a német bajnok Pascal Ackermann esett el. Az utolsó métereken a győzelemért így egy kisebb csoport hajrázott, ebben Démare bizonyult a leggyorsabbnak az olasz bajnok Elia Vivianit, illetve Ackermann csapat- és honfitársát, Rüdiger Seliget megelőzve.

Mivel a bukás az utolsó három kilométeren belül történt, mindenki a győztesével azonos időt kapott, s ezáltal nem változott az összetett állása. Így az olasz Valerio Conti viselheti a rózsaszín trikót szerdán is, amikor a Carpi és Novi Ligure közötti 206 kilométeres szakasz vár a versenyzőkre.

A mezőny összesen 3578.8 kilométert tesz meg a jövő vasárnapi veronai befutóig.

GIRO D'ITALIA
10. SZAKASZ (Ravenna–Modena, 145 km)

1. Arnaud Démare (francia, Groupama-FDJ) 3:36:07 óra
2. Elia Viviani (olasz, Deceuninck-Quick Step) azonos idővel
3. Rüdiger Selig (német, Bora-Hansgrohe) a. i.

AZ ÖSSZETETT ÉLCSOPORTJA
1. Valerio Conti (olasz, UAE Team Emirates) 39:44:39 óra
2. Primoz Roglic (szlovén, Team Jumbo-Visma) 1:50 perc hátrány
3. Nans Peters (francia, AG2R La Mondiale) 2:21 p h.

Legfrissebb hírek

Tour de France: Pogacar megállíthatatlan, ő nyerte meg a pénteki hegyi befutót

Kerékpár
2024.07.19. 16:55

Tour: először nyert Anthony Turgis háromhetesen szakaszt, Pogacar hiába támadott

Kerékpár
2024.07.07. 18:55

Peák Barnabás harmadik a V4 kerékpárverseny szlovákiai szakaszán

Kerékpár
2024.07.07. 17:19

Női Giro d'Italia: Vas Blanka 65. a nyitó időfutamon, Longo Borghinié az első etap

Kerékpár
2024.07.07. 15:25

Tour de France: Girmay második győzelme, változatlan összetett

Kerékpár
2024.07.06. 18:04

V4 kerékpárverseny: Finkst révén szlovén siker, Karl a legjobb magyar

Kerékpár
2024.07.06. 17:36

Halálos baleset az osztrák kerékpáros-körversenyen

Kerékpár
2024.07.06. 17:16

Pogacar szakaszt nyert, és közel egyperces előnyt szerzett a Tour de France-on

Kerékpár
2024.07.02. 18:18
Ezek is érdekelhetik