Már Bolyai is… – kis magyar kerékpártörténelem a hőskortól a mexikói körversenyig

Az adatok nem egyértelműek, ám körülbelül egymilliárd kerékpárt használ napjainkban földünk lakossága, ehhez képest akár ünnepelhetünk is – legalábbis Vermes Lajos (1860–1945) szerint. A kolozsvári egyetem egykori testnevelője 1944-ben határozottan állította: a kerékpár magyar találmány. Merthogy ő a saját szemével látta a jeles matematikus, Bolyai Farkas (1775–1856) gépét, a családi levelezésből pedig megtudta, már 1804-ben használatban volt, tanári pályája idején egy kalapműhely pincéjében porosodott. Igaz vagy sem – nem tudható, ám az bizonyos, hogy Vermes a XIX. század végén saját pénzéből építette meg 1891-ben az első magyarországi kerékpárpályát Palicson (falelátóval), s hogy a kerékpározás viharos gyorsasággal lett népszerű nálunk is.

Történt pedig, hogy 1879 nyarán Kosztovits László mérnök, nem mellesleg az angliai Grantham-Spittlegate Bicycle Club elnöke, hozott magával Budapestre egy modern velocipédet. Egy esztendővel később Ridley Lajos az Erzsébet-malom hivatalnokának is hozott, mégpedig Chester márkájút.

Vermes Lajost is Kosztovits László tanította meg kerékpáron „járni”, sőt 1881 húsvétján már túrát szervezett. „Reggel hat órakor a korcsolyázócsarnoktól a Városligetbe elindulván, délután két órakor érkezett a kis csapat egészen kimerülve Gödöllőre” – írta Kosztovits, hozzátéve, hogy a kerékpárról való leszállás nem volt könnyű, többen buktak.

A hőskor vitathatatlanul legnagyobb eseménye a Millenáris 1896-os elkészülte volt, fontos háttér, hogy akkor már 49 egyletet rögzítettek, a kistelepülések sem maradtak ki, így a feljegyzések szerint Ada, Bégaszentgyörgy vagy éppen Fehértemplom sem. A Millenáris akkor Európa legmodernebb pályája volt, „agyagos kátrányburkolatból készült és 22 fokos maximális szöghajlással rendelkezett”.

Az első hivatalos országos bajnokságot 1898-ban rendezték, első bajnokaink Keszler Albert (repülőverseny), Lauber Dezső (10 km) és Gillemot Ferenc (országúti 100 km) voltak. Egy évvel később már 21 pályánk volt, a szövetségnek 4000 tagja, s a szállodákban, fürdőkben, vendéglátóhelyeken kedvezményt kaptak a biciklisták. Úgy látszott, a határ a csillagos ég, ám a századfordulón jött a kerékpáradó, öt-tíz koronát kellett fizetniük a járműtulajdonosoknak – a helyi szabályozástól függően. Válaszul nagyon sokan lemondtak a hajtásról, sufnikba, padlásokra került a kerékpár, esetleg éjszaka (!) bicikliztek, ha ugyanis lebuktak, kemény bírságra számíthattak.

Ugorva az időben, 1928-ban középpontba kerültünk, ugyanis világbajnokságot rendeztünk. A Millenáris már nem felelt meg a követelményeknek, „alacsonyak a fordulók, egyenetlen a futófelület” – írták, ezért Hajós Alfréd és Mattyók Aladár tervei alapján újjáépítették. „A kerékpárpálya a Ludwig-féle elv szerint torzított ellipszis alakú, egyenese voltaképpen egyáltalán nincs, míg fordulói 38 fokos emelkedést mutatva, ideális félkörök. A torzított egyenesek is lejtenek, itt a minimális hajlás 11 fok. A futófelület szélessége mindenütt egyforma: 9 és fél méter. Alapanyaga többréteges vasbeton, bordázott, lemezes borítással és dilatációs hézagokkal” – állt a pálya leírásában. A világbajnokságon pedig 14 nemzet 31 versenyzője indult.

Nekünk az országúti verseny ígérte a legtöbbet – az amatőrök között. A világbajnoki útvonalat érdemes rögzíteni: Budapest–Mátyásföld–Cinkota–Kerepes–Gödöllő–Szada–Veresegyház–Őrszentmiklós–Vácrátót–Vác–Szendehely–Rétság–Érsekvadkert–Riba–Balassagyarmat–Szügy–Mohora–Magyarnándor–Bocskó–Bercel–Vanyar–Kálló–Verseg–Kartal–Aszód–Máriabesnyő–Gödöllő–Kerepes–Cinkota–Mátyásföld–Budapest. Szép túra, így aztán mindmáig elismerés a profiknál győztes belga Georges Ronssénak, aki 19:43 perces előnnyel ért célba.

A magyaroknak tehát az amatőröknél volt esélyük Vida László jóvoltából. Legalábbis az éremre, mert a két olasz, a győztes Allegro Grandi és Michele Mara hamar elhúzott a mezőnytől. Vida kemény harcban állt a belga (később 11-szeres Tour de France-szakaszgyőztes) Jean Aertsszal. „Sokáig Vida tűnt befutónak, ám néhány kilométerrel a cél előtt egy lelkes parasztlegény egy sajtár vízzel, frissítési szándékkal úgy öntötte nyakon, hogy felborult a gépével, kiesett a lendületből, és lecsúszott a dobogóról” – így a tudósítás, amelyből azt is megtudjuk, hogy  „a parasztlegényt az elkeseredett szurkolók kis híján meglincselték”.

Maradva az országútnál, nekünk az 1960-as évek volt az igazi virágkor. Köszönhetően a Békeversenynek, a Varsó–Berlin–Prága viadalnak. A politikai szándék nyilvánvaló, ahogy az is, hogy „a keleti országok »Tour de France«-aként” emlegették. Három politikai napilap, a csehszlovák Rudé Právo, a lengyel Trybuna Ludu már az 1948-as induláskor a verseny mögött állt, 1952-ben csatlakozott hozzájuk a keletnémet Neues Deutschland. A visszatérően a második világháború európai végének évfordulóján (1945. május 8.) rajtoló esemény hivatalos szimbóluma Pablo Picasso békegalambja volt.

Ne becsüljük le a Békeversenyt, rangos viadal volt, hatalmas érdeklődéssel, az utak mentén rengetegen integettek, kiabáltak, a rádió és később a televízió is figyelemmel kísérte a küzdelmeket. Ráadásul a magyar kerekesek is kitettek magukért a versenyeken, pedig volt gondjuk elég. Juhász Béla így emlékezett: „Nem tudtunk igazán versenyképesek lenni, mert ha sok kilométert, olykor kilencezret is tudtunk gyűjteni addig, nem volt elég versenyünk előtte. Azt a tömeget, azt a lendületet nem szoktuk meg. Az északi részeken sokszor nagyon hideg is volt, egyszer úgy eléheztem, hogy havat szedtem a számba. A kockaköveken majdnem kiesett az agyunk, mert mi vékony kereket használtunk, míg az ellenfelek már ballonos gumit.” Ám az elszántsággal nem volt gond: „Tudtam motiválni magamat, ha egyedül edzettem, eljátszottam például, hogy egy hegytetőn van a befutó, és egy Trabant jár az első helyért” – mondta Juhász évekkel később.

Ezzel együtt nem voltunk sikertelenek. 1966-ban Megyerdi Antal és Juszkó János is szakaszt nyert. Megyerdi nem mellesleg a korszak egyik legjobb hegyimenője volt, amatőr vb-n kilencedik (1962), de a Tour de Hongrie-t nyerő Stámusz Ferenc és Mahó László is elismert kerekes volt, akárcsak a 24-szeres magyar bajnok, három olimpián (1968, 1972, 1980) szereplő Takács András.

A sportág hazai (hős)történetének legjobb eredménye a Mexikói körverseny megnyerése volt 1966-ban. A mexikóiak az 1968-as olimpia előtt azt kívánták bizonyítani, hogy magaslaton is lehet biztonságosan tekerni. Lehetett, ám nem volt könnyű senkinek, a Juszkó János, Balaskó György, Megyerdi Antal, Juhász Béla, Szabó László, Polaneczky Dezső összetételű magyar csapatnak sem. Mexikó, az Mexikó... Juszkó emlékei szerint:  „Szokatlan hőség, felhólyagosodott a lábunk, karunk, úgy kellett leragasztani, kicserepesedett a szánk, meghűléssel, gyomorrontással is bajlódtunk.” A gyomorrontás ellen jól jött az itthonról vitt barackpálinka, ám akármilyenek voltak a körülmények, remekeltek a fiúk. Olyannyira, hogy két szakasszal a vége előtt élre álltak a magyar csapat tagjai, majd a következő etapon (178 km) 3300 méterre is felmentek, ahol Juszkó visszaemlékezése szerint „Felhőben, ködös részen mentünk egy fennsíkon, aztán jött egy lejtő, szinte halálfélelemben hajtottam, mert jóformán nem láttam mást, csak az előttem menő kerekét. Három-négy kilométert kanyarogtunk egy szerpentinen, úgy voltam, ezek a mexikóiak biztosan ismerik az utat, akkor muszáj velük menni. Aztán nagyon nagy menetelés volt.”

Az utolsó negyven kilométert ugyanis erősen megnyomták, mert észrevették, hogy a riválisoktól nem zárkózott fel senki az élcsoportra. A szakasz vége pedig maga a csúcs: 1. Megyerdi, 2. Juhász, 3. Juszkó, a csapat előnye pedig több mint fél óra, amelyből 20 perc megmaradt a végére. Hatalmas volt a győzelemért kapott serleg, akkora, hogy szét kellett szedniük, hogy felengedjék az Európába tartó repülőgépre. Annyi ajándékot, díjat kaptak a mieink, hogy amit csak lehetett, eladtak Mexikóban, nem fért el mind a csomagjukban. És még így is maradt emlékül elegendő.

(A következő részben: Rózsaszín mámor, sárga irigység)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. március 26-i lapszámában jelent meg.)