Emlékezés: Sterbinszky Amália mindig többet akart

„Ez az, Amál!” – dicsérte a kommentátor, idősebb Knézy Jenő a Vasas női kézilabdacsapatának kiválóságát, Sterbinszky Amáliát, miután megszerezte az angyalföldiek 12. gólját a Radnicski Beograd elleni BEK-döntő visszavágóján, 1982. május 9-én. Akkor harmadjára játszott a legrangosabb kupasorozat fináléjában a Vasas, de addig nem sikerült megnyernie az oda-vissza vágós párharcot. Az első meccsen a jugoszláv fővárosban a Radnicski három góllal győzött, ami nem tűnt ledolgozhatatlannak, a nyolcadik percben Sterbinszky passzát követően Gódorné Nagy Marianna találatával már 3–0-ra vezetett a magyar csapat. Sterbinszky a második játékrészben játszott igazán jól, végül nyolc gólig jutott. „Labdát rabol és helyzetet teremt, lő mindenféle gólt, bombát és okosat, szellemeset és kegyetlent…” – írta róla másnapi számában a Népsport. A 29–19-es hazai győzelem kupasikert ért, a gyönyörű és nehéz trófeát Sterbinszky emelhette elsőként a magasba.

Ez a mérkőzés egy korszak végét jelentette: az akkor 32 éves Sterbinszky nyártól Dániában folytatta pályafutását, amely szülővárosából, Hajdúszoboszlóról indult még a hatvanas évek elején. 

 „Más sportág nem létezett a városban, ráadásul a két nővérem is kézilabdázott, mindig az oldalvonalnál lestem, hátha egy kicsit én is beállhatok. Hatodikos-hetedikes koromban kezdtünk el iskolai szinten kézilabdázni, aztán hála istennek, volt egy jó edzőnk, aki nem bánta, hogy egy ilyen kislány is beálljon a felnőttek közé játszani. Így ébresztették fel az érdeklődésem” – emlékezett vissza az MKSZ Hírességek Csarnoka című műsorában.

Később a Debreceni Dózsa játékosa lett, amelyből a Ferencvárosba vezetett az útja. Nem könnyen, ugyanis klubja nem járult hozzá az átigazoláshoz, egy év várakozás után mutatkozhatott be a zöld-fehéreknél, akikkel 1971-ben bajnoki címet, a következő idényben kupát nyert.

„Annyira magas szintű az improvizáló készsége, hogy például még felugrás, emelkedés közben is tud változtatni az elképzelésén. Ezzel sok kellemetlen, váratlan helyzetet teremt a védők, kapusok számára” – jellemezte őt 1971-ben Török Bódog, a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

Mégsem maradt a IX. kerületieknél, 1972 elején Észak-Pest felé vette az irányt. „Debrecenből is azért jöttem fel, hogy jobb csapatba kerüljek, most is hasonló okok miatt távozom” – mondta akkor a Népsportnak. A Ferencváros marasztalta ugyan, még abba a kompromisszumba is belement volna, hogy csak a BEK-szereplés végéig marad. Sterbinszky hajthatatlan volt, még az sem érdekelte, hogy így újabb egy évet ki kellett hagynia, és a válogatottban sem számíthattak rá. (Ezalatt atlétikai versenyeken indult…) 

1973-ban már a Vasassal ünnepelt bajnoki címet, amit évről évre újabb és újabb követett, 1982-ben sorozatban tizedszer nyerte meg az NB I-et, egyszer gólkirályi címig jutott. Klasszisok sora játszott az angyalföldieknél, többek között Csíkné Horváth Klára, Angyal Éva, Rácz Mariann és Gódorné Nagy Marianna, a kispadon Fleck Ottó, majd Csík János és Mocsai Lajos ült. A Bajnokcsapatok Európa-kupájában 1977-ben és 1978-ban is bejutottak a fináléba, de előbb a keletnémet TSC Berlin állta útjukat, majd a Szpartak Kijev múlta felül a piros-kékeket, összesítésben csupán egy góllal. 1982-ben viszont egy fiatal szakember, Mocsai Lajos a csúcsra vezette a Vasast, aki csak a BEK-ben számíthatott az időközben dán vőlegényével házasságot kötő Sterbinszkyre.

„Borzasztóan fontos volt, hogy a csapat fogékonynak mutatkozott az elképzeléseimre, arra a más típusú edzésmódszerre, amely talán különbözött a korábbiaktól. Akadtak a csapatban olyan vezéregyéniségek, rutinos játékosok, akik mellém álltak, ilyen volt például a csapatkapitány Sterbinszky Amália is. Az, hogy partnerek voltak a játékosok, nélkülözhetetlen volt ahhoz, hogy a szovjet válogatottnak megfelelő Szpartak Kijevet, illetve a jugoszláv válogatottat jelentő Radnicski Beogradot is le tudtuk győzni a BEK-elődöntőjében, valamint a döntőben” – elevenítette fel a sikert a klub honlapján Mocsai a negyvenedik évfordulón. 

1982 nem csak ezért maradt örökké emlékezetes Sterbinszky Amáliának, ugyanis a válogatottal decemberben ezüstérmes lett a hazai rendezésű világbajnokságon. Visszaemlékezve ezt nevezte legnagyobb sikerének. A rutinos, már Dániából hazautazó játékossal kapcsolatban felvetették, hogy esetleg nehéz lesz visszailleszkednie, de a Népsport kiállt mellette: „Az irányításban, a szervezésben, a helyzet előkészítésben Amál (…) utolérhetetlen. Az pedig igenis csak kényszer, hogy bár rég »beleérett« az irányító feladatkörébe, átlövőhelyen kellett játszania. Mert egyelőre még csak közel olyan jó átlövőt sem tudunk beállítani, mint az ebben már visszaesett Sterbinszky.”

A torna végén Magyarország ezüstérmes lett, Sterbinszkyt a legjobb védőnek (!) választották meg, az utolsó, szovjetek elleni 15–13-as győzelmet követően csapattársai az eseményt támogató bútorgyártó szponzor termékében, egy karosszékben emelték őt „trónra”. 

1970-ben kapott először meghívót a felnőttválogatottba, később úgy emlékezett vissza erre a pillanatra, hogy Rómáig futott volna örömében, amikor kézhez vette a kapitányi táviratot. „Akár a csapat ütőkártyája is lehet. A kitűnő képességű »fekete bábu«, ha alkalomadtán »táblára kerül«, sok zavart okozhat az ellenfelek soraiban” – jósolta meg Török Bódog. Két világbajnokságon is harmadik lett, 1976-ban először szerepelt ebben a formában a kézilabda az olimpia programjában, a magyar női válogatott Montrealban bronzérmet szerzett.

1984-ben, már kétszeres dán bajnokként a 239. találkozóján búcsúzott el a válogatottól, Helsingörből huszonöt tagú delegáció kísérte el. A jugoszlávok elleni 23–20-as győzelemmel véget érő találkozón két gólt szerzett. Dániában természetgyógyászként dolgozott, magánklinikája országos hírűvé vált.

2000-ben a XX. század magyar kézilabdázójának választották meg, 2001-ben a Nemzeti Sportnál jelölt volt az elmúlt évszázad legjobb sportolói között, az Iparművészeti Múzeumban tartott gálára eljött, és az utazásért egy fillért sem fogadott el. 2019. szeptember 21-én felvette a nevét az új angyalföldi sportcsarnok, az ünnepélyes ceremónia előtt hosszasan ölelgette régi csapattársait, edzőit, majd ő indította útjára a labdát az első mérkőzésen. Ott, ahol a legnagyobb sikereit aratta. „Minden várakozásomat felülmúlta, fantasztikus érzés, hogy majdnem az egész csapat itt volt. Nem tudom kifejezni, milyen látni a Sterbinszky Amália Sportcsarnok feliratot” – mondta az avatást követően a Vasas klubmédiájának. 

„Nehéz kiemelni egyet, mert érzések, hangulatok futnak át rajtam, de persze sokszor beugrik, ahogyan dobogóra állunk valamelyik világversenyen, a BEK-győzelem, netán gólok, amelyek különlegesnek számítottak, mert nem sima felugrásból vagy betörésből szereztem. (…) Az ember mindig többet akar, miért nem lett második hely a harmadikból, győzelem az ezüstéremből” – idézte fel sikereit a Nemzeti Sportnak 2020 januárjában. Ugyanebben az évben lapunk a Magyar Nemzettel, az Origóval és a Magyar Kézilabda-szövetséggel közös szavazási akcióban a női kézilabda-válogatottunk régi és új szövetségi kapitányait kérte fel „királynőválasztónak”. Az így összeállított Kézisek kézise ranglistán a harmadik helyre tették Sterbinszky Amáliát, a második Görbicz Anita, az első a korábbi csapattárs, Gódorné Nagy Marianna lett.

„Amál volt a Vasas lelke, nagyon jól alkalmazkodtunk egymáshoz, ha kellett, megnyugtattuk egymást a pályán”  – méltatta őt akkor Sport Tv műsorában Gódorné.

Sterbinszky Amália helsingöri otthonában lett rosszul, hiába szállították be a koppenhágai kórházba, az életét nem tudták megmenteni. 

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. április 12-i lapszámában jelent meg.)