A kinccsel jól kell sáfárkodni

A magyar férfiválogatott 1999-ben az egyiptomi vb-n szerepelt legutóbb világversenyen, majd – egyebek mellett hihetetlen balszerencséje miatt – kénytelen volt kihagyni a 2000-es horvátországi Európa-bajnokságot, a tavalyi franciaországi vb-t és az idei svédországi Eb-t. Ennyi idő szinte ahhoz is elegendő, hogy a nemzetközi élmezőny a távolmaradóról megfeledkezzen, sőt akár le is írja.Ezért aztán alighanem az utolsó előtti pillanatban lépett egyet Skaliczki László szövetségi kapitány együttese, hogy visszaszerezze megcsorbult tekintélyének egy részét. Az ukránok ellen a vb-selejtezőben Szegeden (23–21) és Kijevben (26–21) elért két győzelem, vagyis a biztos továbbjutás feltétlenül figyelmet érdemel. Ugyanakkor mind a játékosok, mind a vezetők tökéletesen tudják: ez az eredmény sem többet, sem kevesebbet nem ér, mint azt, hogy az átalakuló és várhatóan az ősszel tovább változó, gazdagodó csapat lehetőséget szerzett az újabb bizonyításra, a megkapaszkodásra a világelitben. Ez a lehetőség azonban óriási kincs, amivel jól kell sáfárkodni, hiszen ezen (is) múlhat a jővő, vagy ha konkrétabban akarunk fogalmazni, az olimpiai kvalifikáció. Ez a cél pedig a magyar sportrendszerben és a sportágak támogatási elveiben egyszerűen mindenható.
A továbbjutás értékelésekor Skaliczki László azzal kezdte a mondandóját, hogy tavaly októberben, amikor hozzálátott az új keret kialakításához, a programja megvalósításához, akkor – és azóta is – nagyon sok támogatást kért és kapott a kluboktól. "Az edzőkollégáim és a szakosztályok vezetőinek segítségét nem tudom eléggé hangsúlyozni, mert nélkülük a játékosainkkal nem végezhettünk volna ennyire eredményes munkát, és aligha harcoltuk volna ki a világbajnoki szereplés jogát – mondta a kapitány. – A felkészülési mérkőzéseinken és a januári előselejtezőkben egyaránt kitett magáért a válogatott, amelynek lassan kirajzolódott a friss arculata. Aztán kialakult, megerősödött és kezdett összecsiszolódni azoknak a fiatalabb és rutinosabb játékosoknak az egysége, akik immár az új keret gerincét alkotják. Pedig sok gondunk volt, és több sérülés is hátráltatott bennünket. Elég, ha Buday Dániel gerincműtétjére vagy Bartók Csaba térd- és Rosta István combsérülésére utalok. De folytathatnám a sort, hiszen az utóbbi három hétben a tatai és a szegedi edzőtáborozásokon a doktor Erdélyi Gábor vezette egészségügyi stábunknak se éjjele, se nappala nem volt, mire sikerült újra harcképes állapotba hoznia a pokoli évadot záró, rettentően megterhelt kézilabdázóinkat.”

Az Ukrajna elleni harc eredményes megvívásához az erőnléti és taktikai felkészítés mellett sok-sok lelki "maszszázsra” is szüksége volt a keret tagjainak, hiszen a játékosok ambícióját, motiváltságát soha sem lehet túlfokozni. Ennek a mestere Buday Ferenc másodedző, akinek persze sok egyéb erényét is sorolhatnánk, és akivel tökéletesen tudott együtt dolgozni a kapitány. "Csapatunk önbizalma és hite a szegedi kétgólos győzelem után megnőtt, de nem csapott, nem is csaphatott át önelégültségbe – folytatta Skaliczki László. – Ugyanakkor a kijevi visszavágóra kellett két stabil védőspecialista, Csoknyai István és Gál Gyula, akik tökéletesen helyettesítették a sérülteket, és döntő érdemeket szereztek a továbbjutásunkban. Nélkülük nem összpontosíthatott volna ilyen nagyszerűen a támadások szervezésére és befejezésére Nagy László és Lendvay Péter, valamint a legkritikusabb pillanatokban is okosan, bátran, gólerősen kézilabdázó Bendó Csaba.”
A dicséret valóban kijárt az utóbb említetteknek, hiszen ők hárman tizenhét gólt szereztek a huszonhat magyar találatból, valamint taktikusan megtartották a labdát az ukrán kapu előtt, és gyakran hibázásra kényszerítették az idő haladtával mind türelmetlenebb és fáradtabb vetélytársaikat.

"Akkor éreztem először, hogy Kijevben is sikert arathatunk, amikor Szerhij Kusnirjuk szövetségi kapitány a második félidő elején egész sorokat cserélt, majd látva, hogy ez nem hoz eredményt, visszaküldte a kezdőembereit – vélekedett Buday Ferenc. – Ám ezek a húzásai sem hoztak eredményt, mert ettől kezdve nálunk volt a kezdeményezés, a végén pedig örömjátékot mutattunk be.”
A magyar csapat vezetői, akik a kijevi csarnok parkettjén együtt lejtették a táncot a játékosokkal, egyöntetűen állították, hogy a Szegeden mérkőzés közben kialakult, ám könnyelműen eljátszott ötgólos előnyét az ukrán fővárosban akaraterejével, kitűnő motivációjával és taktikai fegyelmével szerezte vissza a gárda. A válogatott ezzel bebizonyította, hogy – Sinka László főtitkár szavaival élve – nem volt igazuk a fanyalgóknak, akik már a selejtező sorsolásától kezdve temették a csapatot. Az újabb, a még meggyőzőbb bizonyítás persze a 24 csapatot felvonultató portugáliai vb-n (2003. január 21-től február 2-ig) következhet.
"Kijevben lezárult a válogatott történetének egy fontos, és hála istennek eredményes szakasza – mondta Skaliczki László. – A továbbiakról a június végén összeülő MKSZ-elnökséggel közösen döntünk. A selejtező értékelésén túlmenően nyilván szóba jön majd a válogatott további porgramjának kialakítása, a keret bővítésének, módosításának mikéntje, a klubokkal való újabb egyeztetés, a veszprémi honosított kubai játékosok behívása, az őszi edzőtáborok időpontja, az én augusztus végén lejáró szerződésem kérdése, és sorolhatnám tovább a megbeszélendőket. A legfontosabb azonban az, hogy újra sikerélménnyel gazdagodott a férfi szakág, és ennek őszintén örülhet a magyar kézilabda minden barátja.”