A Dunaferr megérdemelt MK-sikere

A sportra – sokak szerint különösen a nők viadalaira – jellemző váratlan események, kiszámíthatatlan fordulatok, kisebb csodák, óriási meglepetések, kibrusztolt bravúrok és elpuskázott esélyek sorát láthatták a szurkolók a csütörtökön és pénteken a Kőbányai úti FTC-csarnokban nagyszerűen megrendezett Magyar Kupa-négyes döntő izgalmas, olykor drámai mérkőzésein. A kupagyőztes Dunaferr bravúros teljesítménnyel, az elődöntőben és a fináléban is büntetőpárbajban diadalmaskodott, és sikerét óriási akaraterejének, egységének és szívós kitartásának köszönhette, amellyel a bajnokságban is csak hajszállal maradt le az aranyérmes Herz-FTC mögött. Fontos hozzátenni: az újvárosi együttes fentebb említett jó tulajdonságainak kialakítása, megerősítése és fejlesztése, valamint a csapatot alkotó kivételes képességű sztárok és szorgalmas társaik erkölcsi összekovácsolása a klubbal még egyéves szerződésben álló Kiss Szilárd mester és Mátéfi Eszter másodedző, a hajdani világklasszis sok-sok fáradozásának gyümölcse.
A csütörtöki elődöntőkben (Győr– Hódmezővásárhely 24–23, FTC–Dunaferr 26–29) és a pénteki fináléban (Dunaferr–Győr 28–26) a csapatok olykor felvonultatták a kézilabda szépségeit, máskor viszont az esélyesebbnek vélt együttesek arra is mutattak példát, miként teheti nehézzé – sőt a továbbjutás szempontjából végzetessé – a saját sorsát az esélyességében túlzottan bízó, korán leeresztő csapat. Az utóbbi jelenség persze semmit sem von le a méltatlanul alábecsült ellenfél (esetünkben a Dunaferr és a Vásárhely) érdeméből, önmagába vetett fanatikus hite erejéből, és az ebből fakadó (erkölcsi vagy kézzel is fogható) sikeréből. Az ősszel az FTC-vel együtt Bajnokok Ligája-induló Dunaferr történetéhez hozzá kell fűznünk, hogy tavaly a debreceni MK-elődöntőben a Fradi ellen ugyancsak hétméteresekkel dőlt el a sorsa – akkor elpártolt tőle Fortuna. Az idei összteljesítménye alapján viszont azt is megérdemelte, hogy az évad utolsó felvonásában mellé szegődjön.
A csütörtöki elődöntőből tehát a Dunaferr a péntekig címvédő Herz-FTC legyőzésével, a Győr pedig a Hódmezővásárhely elleni, KEK-szereplést érő sikerrel jutott a fináléba. Az MK-döntő előtt – ki tudja, talán taktikai meggondolásból? – az újvárosi és a győri edző egyaránt csapata kimerültségére panaszkodott.
Aztán a csata után már valamivel bővebb elemezést is hallottunk a trénerektől. "Aki látta a két elődöntőt, megállapíthatta, hogy mennyivel több energia kellett a világ egyik legerősebb csapata, a Németh András dirigálta Fradi népligeti legyőzéséhez, mint a kényszerűségből sérült játékosait is pályára küldő, lelkesedéséért azonban maradéktalanul dicsérhető Vásárhely elleni továbbjutáshoz – vélekedett Kiss Szilárd, a Dunaferr edzője. – Óriási iramú, nemzetközi szintű csatát vívtunk a Ferencvárossal, és erre az ütközetre, valamint a pénteki döntőre a rettentően elnyújtott évad végén nehéz volt elegendő erőt tartalékolni. Játékosaim azonban minden tekintetben jelesre vizsgáztak, idegileg is bírták a fantasztikus megpróbáltatásokat.”
Vura József, a győriek edzője arról beszélt, hogy tanítványainak nagyon kellett összpontosítaniuk a Vásárhely elleni elődöntőben, és csütörtökön ő sem küldhetett pályára sokkal több játékost, mint Farkas József kollégája. "Pénteken délelőtt alaposan kielemeztük a Vásárhely elleni mérkőzésünket, és hibáinkból levontuk a tanulságokat – mondta Vura József. – Játékosaimmal együtt biztos voltam abban, hogy a bajnoki ezüstérmes, rendkívül jól felkészített Dunaújvárossal szemben más felfogásban kell kezdenünk, mint egy nappal korábban. Ugyanakkor meg kell jegyeznem, hogy nekünk sem volt sétagalopp az elődöntő, ezért a nagyon elszánt és bátor vetélytárssal szemben nem tudtam pihentetni egy játékosaimat sem. Szóval, a döntőre nekünk is mozgósítanunk kellett minden lelki és fizikai tartalékunkat. A mérkőzés előtt abban bíztam, hogy felszabadultabban, bátrabban küzdenek majd azok a játékosaim is, akiket egy nappal korábban túlságosan meglepett az ambiciózus ellenfél. A döntőben többször is volt esélyünk, hogy megszerezzük a Magyar Kupát, amelyet a győri női csapat még sosem vihetett haza. Igen erős ellenfelünkkel szemben ez most sem sikerült, a szerencse nem a mi oldalunkon állt.”
A kétnapos küzdelemsorozat hősnői a kapusok voltak, akik mind a négy csapatban halmozták a bravúrokat. Pálinger (Dunaferr) a két mérkőzésen, majd a büntetőpárbajokban egyaránt válogatott formában védett, és döntő érdemeket szerzett együttese végső sikerében. Sirina (Győr) pénteki remekléseit néha még az újvárosi szurkolók is megtapsolták. Sugár (Herz-FTC) az elődöntő hajrájáig szintén válogatotthoz méltóan teljesített, védhetetlennek látszó bombákat is hatástalanított, jól szervezte társai védekezését, ha lehetősége adódott, gyorsan indított. Vörös (Hódmezővásárhely) nélkül az alföldi csapat aligha jutott volna a hatalmas meglepetés kapujáig, hiszen az indiszponált győriek csak a hajrában vették át tőle a vezetést.
A világhírű mezőnyjátékosok egyikén-másikán többször meglátszott, hogy – az edzők által is zsörtölődve emlegetett – túl hosszú évad megviselte őket. Emiatt főleg egy-egy ferencvárosi és győri csillag ragyogott a tőle megszokottnál halványabban. Ugyanakkor meg kell említeni, hogy akadtak erejükön felül teljesítők – például Pálffy, Ferling (Dunaferr), Asztalos, Huba (Hódmezővásárhely) –, akik sérülten, vagy nem tökéletesen gyógyultan vállalták a szereplést az MK végküzdelmeiben.
A torna méltó befejezése volt, hogy a kedvenceiket a Népligetbe is elkísérő győri szurkolók hosszan ünnepelték, még a sportcsarnok előtt, majd az utcán is éltették a Graboplast ETO KC-t, ugyanakkor Szrnka, Pigniczki, Nagy, Ferling, Pálffy, Pálinger és a többi újvárosi MK-győztes is méltó elismerést kapott híveitől a Kőbányai úti FTC-teremben.