Hazatért a szegedi átlövő

Vágólapra másolva!

2002.07.03. 21:25

Címkék

A bajnoki ezüstérmes, KEK-induló Pick-Szeged elnöke, Kővári Árpád vezetőtársaival együtt hónapok óta óriási erőfeszítéseket tesz azért, hogy csapata a következő évadban is kiemelkedő eredményt érhessen el az NB I-ben, megállja a helyét az európai küzdőtereken és a Magyar Kupában.

Kotormán Attila álma megvalósult, visszatérhetett szülôvárosába és a Pick-Szegedbe

Amellett hogy a támogatókkal közösen gondoskodik az együttes anyagi hátteréről, a szakmai erősítésről sem feledkezik meg. "Klubunk egyik új szerzeménye Kotormán Attila, akitől sokat remélünk az előttünk álló idényben – mondta az elnök. – Erősen bizakodunk, hogy a svájci Schaffhausenben szerzett nemzetközi tapasztalata és gólerős átlövőjátéka nagy segítségére lehet feltörekvő, újabb sikerekre vágyó csapatunknak.”
A Szeged, a Szolnok és az Elektromos hajdani irányító-átlövője 90-szer szerepelt a válogatottban, ahol – akárcsak klubjaiban – okos, elegáns, karmesterhez méltó játékkal, később pedig az átlövő posztról lőtt bravúros góljaival hívta fel magára a figyelmet.
– Miért távozott hat éve a Tromosból, és ilyen hosszúra tervezte-e a svájci vendégmunkáskodást? –kérdeztük a 29 éves, balkezes kézilabdázótól.
–Semmi gondom sem volt a Népfürdő utcában, ahol kitűnő mesterek, sőt szövetségi kapitányok egész sorától tanulhattam, csak éppen nagyszerű ajánlatot kaptam Schaffhausenből – válaszolta. – Nem gondoltam ilyen hosszú távollétre, ugyanakkor nem bántam meg a mögöttem álló hat évet, amit megszakítás nélkül Schaffhausenben töltöttem. Minden tekintetben sikeres időszak volt ez az életemben, hiszen a svájci bajnokságban ezüstérmet nyertem, valamint a kupában az élen végeztem csapatommal. Emellett megtanultam németül, és az sem elhanyagolható, hogy tisztességesen megfizettek.
– Mi volt az oka annak, hogy mégis szakított a svájciakkal?
– Ebben sem volt semmi különös vagy botrányos. Találkozhattam, beszélhettem magyar edzőkkel és játékosokkal ott is, de már nagyon hiányzott Magyarország, a sok hazai barát. Ez volt a legfőbb oka a hazatérésemnek.
– Nem is marasztalták?
–De igen, csak ennek kicsit hoszszabb a sora. Tavaly tavaszig elkerültek a súlyos sérülések, ám akkor meg kellett műteni a lábam. Megkopott a térdemben a porc, és az ottani orvosok azt mondták, szerintük gyógyíthatatlan. Kiderült azonban, hogy ezt egy különleges operációval mégis meg lehet gyógyítani. Az úgynevezett mozaikplasztika híres specialistája, Hangody László doktor júniusban meg is műtött. Ô azt mondta, hogy fél évig tart a teljes gyógyulásom, vagyis idén januárban kezdhettem volna újra edzeni. Ám a Schaffhausennek szüksége volt a góljaimra a bajnokságban, és injekciókkal, különleges rögzítéssel már októberben pályára léptem. Januárban

Egymaga képes eldönteni a mérkôzéseket

A hetvenes-nyolcvanas évek 149-szeres válogatottja, Lele Ambrus – Kotormánhoz hasonlóan – visszatért hajdani csapatába. A moszkvai olimpián (1980) negyedik helyet szerzô játékos, aki az osztrák WB Grazban is bizonyította rendkívüli képességeit, a Pick-Szeged frissen kinevezett szakosztályelnökeként mondott véleményt a gárda régi-új átlövôjérôl. „Kotormánt akkor láttam elôször kézilabdázni, amikor a szegedi ifiben szerepelt – mondta Lele. – Óriási erénye, amit a válogatottban is meg-megcsillantott, hogy akár egyedül is el tudja dönteni a mérkôzést, és ráadásul az évek során a kivételes tehetsége mellé rutint is szerzett. Ez azt jelenti, hogy amennyiben neki véletlenül nem jön ki százszázalékosan a lépés, akkor be tud állni a sorba, a játékát kellô szakmai alázattal alá tudja rendelni a csapat érdekének. Hogy ezt egy játékosnak mikor, miként kell megtennie, azt csak az igazán nagy egyéniségek érzik és tudják. Ôszintén hiszem, hogy ô továbbra is ezek közé tartozik, és ezt mihamarabb bizonyítja a Pick-Szegedben, ahol roppant jó szellemû együttesbe kerül. Ezt azért emelem ki, hogy ne aggódjon, a csapaton és a vezetôkön nem fog múlni a gyors és zökkenômentes beilleszkedése.”

viszont már annyira fájt a lábam, hogy nem tudtam játszani, és újra az orvosnak kellett segítenie. Ekkor már lemondott rólam a klub, és a vezetői csak akkor kezdtek el marasztalni és újabb szerződést ajánlani, amikor látták, mégis felépülök. Közben azonban elígérkeztem a Pick-Szegedhez, vagyis a svájciak lekéstek.
–Mikor kézilabdázott legutóbb?
–Januárban. Azóta a lábam rehabilitációját végzem. Lekopogom, minden a legnagyobb rendben van.
– A Szeged milyen feltételekkel szerződtette?
– Egy évre igazoltam a Pickbe, de a szerződésem kapcsán talán nem is ez a lényeg, hanem az, hogy itthon egészen más világba, régi barátok, kedves ismerősök közé csöppentem. Ezután csak a kézilabdának élhetek, míg Svájcban az ottani, egyébként nem elvetendő mentalitásnak megfelelően arra neveltek –és persze nem csak engem –, hogy a sport csupán egy kis szelete az életnek. Hat éven át naponta csak egyszer edzettem, ami a svájci bajnokságban elegendő volt a jó teljesítményhez. Itthon viszont másként lesz, és ezt tökéletesen tudom.
– Bírja majd a fokozott terhelést, a sorozatmérkőzéseket?
– Ez a nagy kérdés, amelyre nekem ősszel már igennel kell válaszolnom.
– Ha mégsem?
–Akkor gondban leszek, mert nem tudok visszakerülni a legjobbak közé, és el kell töprengenem, hogyan tovább. De erre aligha kerül sor, mert sokat dolgozom a minél sikeresebb visszatérésemért. Sokat futok, teniszezek és fallabdázom, ezért az kézilabdás alapozás kezdetére, vagyis július közepére – remélem – nem lesz semmi gond az erőnlétemmel.
– Svájcban is követte a honi kézilabda eseményeit?
–Igen, és tudom, hogy milyen nagy célokat tűz maga elé a Szeged. Az európai és a hazai versenyeken szülővárosom szurkolóinak és a klub szponzorainak is meg kell felelnie.
– Hívták más magyar klubok is?
–Nem, de nem is akartam máshova igazolni. Az volt a nagy vágyam, hogy visszakerülhessek Szegedre. Ez sikerült, s most elégedett vagyok. A bizonyítás óriási vágyával várom az őszi bajnoki rajtot.