Szenzációs Loki-hajrá

KIRIPOLSZKY TAMÁSKIRIPOLSZKY TAMÁS
Vágólapra másolva!
2002.10.13. 21:36
Címkék
A hatgólos hátrány ledolgozásához hathatós támadójátékra volt szükség. Ezért is volt fájó, hogy Buglyó Olívia az utolsó pillanatban kidőlt a sorból. A villámgyors balszélsőnek begyulladt a foga, amit ki is kellett húzni. Mivel ő már a sokadik volt a DVSC sérültjeinek listáján, bekerült a keretbe a még sportiskolás kapus, Lajtos Nóra is, aki azonban nem jutott szóhoz.Magyar szempontból rémálom volt a kezdés.
Jó formában a magyarok

SPANYOLORSZÁG. Mindkét magyar válogatott játékos csapata vezéregyénisége volt a spanyol bajnokság 6. fordulójában. Nagy László együttese, a Barcelona ötezer nézô elôtt fogadta a bajnoki címvédô Portland gárdáját. A végig magas színvonalú találkozó elején a vendégek vezettek, majd 12–12-nél a Barca fordított, és fokozatosan elhúzott. A hajrára ismét felzárkóztak Richardsonék, de 26–25-ös állásnál Nagy hatodik gólja megadta nekik a kegyelemdöfést. Lendvay Péter csapata, a Bidasoa Irun fontos pontot mentett Pontevedrában, ugyanis Edu Domingueznek az utolsó másodpercben sikerült egyenlítenie a Teucro ellen, amely tavaly kétszer is legyôzte a baszkokat. Lendvay ezúttal a két átlövôposzton és irányítóként is szóhoz jutott, hat góljával pedig csapata legeredményesebb játékosának bizonyult.
Férfibajnokság, 6. forduló (a magyar vonatkozású eredmények): Barcelona– Portland SA Pamplona 27–25, Teucro– Bidasoa Irun 24–24

FTC: vissza Macedóniába

SZKOPJE. Véglegessé vált, hogy az idei nôi Szuperkupát november 2-án és 3-án a macedón fôvárosban rendezik meg, mégpedig az addig vélhetôen jelentôsen korszerűsített SRC Kale-tornacsarnokban. Az EHF már kijelölte a BL-gyôztes Kometal GP (macedón), a BL-döntôs Herz-FTC, az EHF-kupa gyôztes Lada Togliati (orosz) és a KEK-gyôztes Ikast (dán) küzdelmeiben közreműködô bírókat. A földrész legjobb nôi együtteseinek csatáit a litván Licovicius, Paskevicius kettôs, és a spanyol Permiu, Pinjeiro páros dirigálja. Az elôdöntôben a Kometal Szkopje az Ikast ellen, a Herz-FTC pedig a Lada Togliattival mérkôzik.

Az emlékezés napjai

BUDAPEST. A szövetség kegyeleti emlékbizottága a hagyományokhoz híven idén is megkoszorúzza a sportág világbajnokainak és olimpiai helyezetteinek sírját Békéscsabán (október 25-én), az óbudai, az újpest-megyeri és az újpalotai sírkertben, valamint a kôbányai Új köztemetôben (október 26-án), Tatabányán és Gyôrött (október 28-án), Pécsett (október 29-én), valamint a csepeli és a farkasréti sírkertben (október 30-án).

A nôi Eb fôvédnöke

BUDAPEST. Benedek András MKSZ-elnök, Vass Károly szakmai alaelnök és Sinka László fôtitkár a Parlamentben találkozott és tárgyalt a T. Ház elnökével, Szili Katalinnal, akit tájékoztatott a 2004-es nôi Eb elôkészületeirôl. Az elnök asszony elfogadta a felkérést, hogy a verseny fôvédnöke legyen.

A vendégek két góllal mutatkoztak be, míg Galai kihagyta az első hétméterest. A góliszonyt Kereki törte meg a nyolcadik percben, s ő egyenlíthetett volna, de a ziccerét a kapus hárította. Ráadásul az ellentámadásnál Madai szabálytalankodott, és két percre leküldték. Milanovics ki is használta az emberelőnyt. Hiába válaszolt gyorsan Szűcs, mert ezúttal Rácz ülhetett le a büntetőpadra. Ez persze arra is utalt, hogy igen agresszíven védekeztek Nyilasék, akiknek a harcosságára nem lehet panasz. Aztán felpörgették a ritmust a félidő derekán a hajdúságiak, és először volt náluk az előny. A labdát azonban nem becsülték meg, amiért a portugálok rendre büntettek. A szigetlakók bebizonyították, hogy nem volt véletlen a győzelmük az első mérkőzésen. Gyorsan, helyenként szellemesen és – ami számunkra a legszomorúbb volt – eredményesen is kézilabdáztak.
A 23. percben kettős emberelőnybe kerültek a debreceniek és éltek is a lehetőséggel. Rácz hetesből, Orbán egy betörés után ejtéssel szerzett gólt, és már a vendéglátók vezettek kettővel. Elhúzott a Loki (13–9), ám Milanovics valamelyest lehűtötte a kedélyeket. A szurkolók mégis örülhettek, mert a szünet előtt három másodperccel Kereki bújt ismét a védelem mögé, és nem hibázott.
A második félidő elején Rácz kétszer is eladta a labdát, aztán hetest rontott. Azért is adódott sok hiba mindkét oldalon, mert hatalmas, a magyar átlag feletti volt az iram. A debreceniek lassan növelték előnyüket, még akkor is, amikor Nyilas kiállítása miatt emberhátrányban játszottak. Óriási volt az üdvrivalgás a csarnokban a 43. percben, mert először lett hatgólos a különbség. A gond "csupán” az volt, hogy a hazaiak nem tudták tartani a gólerős jugoszláv idegenlégióst, Milanovicsot. A hajrá kezdetére megmaradt a hatgólos előny, Váczi Sándor mégis időt kért, hogy nyugodtabb játékra intse tanítványait. Már-már úgy tűnt, a továbbjutás kapujához ért DVSC-Valdor játékosai elidegeskedik a végét, de a döntő pillanatokban a portugálok keze is megremegett. Tizenöt másodperccel a vége előtt Madai találata döntötte el a továbbjutás kérdését.
Az európai kupák következő fordulóját, és a BL-csoportokat kedden sorsolják.

Mestermérleg
Váczi Sándor: – Fantasztikus hangulatot teremtett a közönség, egyszerűen muszáj volt nyerni.
Luis Nunes: – A debreceniek győzelméhez semmi kétség sem fért, ám a továbbjutásukhoz a játékvezetők is hozzájárultak.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik