A Dunaferr nem dinoszaurusz

Vágólapra másolva!

2002.11.26. 21:34

Címkék

Az esti órákba nyúlt hétfőn a Dunaferr Sportegyesület november 20-án megválasztott új elnökségének első hivatalos ülése. A klub történetének talán legnehezebb időszakát éli, hiszen fő támogatója, a Dunaferr Rt. is a talpon maradásért küzd. Az acélipari társaságcsoport az idei üzleti évet az előrejelzések szerint 13.8 milliárd forintos veszteséggel zárja majd. A részvénytársaság október végi közgyűlése a jövő esztendőre és 2004-re már nullszaldós működést tervez, ennek azonban ára van. A finanszírozási nehézségek enyhítése érdekében az rt. többek között sporttámogatási rendszerét is újragondolná, és az eddigi évi egymilliárd forint helyett már csak 400 millió forinttal segítené a nevét viselő egyesületet, illetve átadná az ÁPV Rt.-nek (mely 59.73 százalékos tulajdonosa a Dunaferr Rt.-nek) a 6.5 milliárd forintra becsült értékű sportlétesítményeit, így többek között a labdarúgó-stadiont, illetve a kézilabda- és a jégkorongcsarnokot is.

Pálffy Zsuzsa (jobbra) és társai nem jönnek zavarba a nehéz helyzetekben sem, az újabb szponzorok belépése pedig garancia lehet a magyar bajnokságban és a nemzetközi porondon is eredményes újvárosi nôi kézilabdacsapat további sikeres szereplésére

– Hogy aludt hétfő éjszaka?
– Fárasztó nap volt, nem kellett álomba ringatni – mondta Perjámosi Sándor, a Dunaferr SE újjáválasztott ügyvezető elnöke, aki kilencedik éve irányítja az egyesületet. – Ugyanakkor nyugodtabban pihenhettem, már amennyiben manapság bárki is nyugodt lehet Dunaújvárosban. Már az első találkozónk alkalmával bebizonyosodott, hogy tettre kész tíztagú csapat került a klub élére. Szó sincs tehát arról, és ezt azért hangsúlyoznám, mert efféle rémhíreket a városban is lehetett hallani, hogy vezérkar nélkül maradt az egyesület. Igenis van irányító testülete a Dunaferr SE-nek, és az elnökség nemcsak papíron létezik, hanem dolgozik is, mégpedig keményen.
– Abban senki sem kételkedik, hogy van tennivalójuk bőségesen…
– Nem vitás: az egyesület és város életének akadt már békésebb időszaka. A klub kétségkívül rosszabb helyzetben van, mint volt hosszú esztendőkön át, de erre azt mondom: a dinoszauruszok annak idején azért haltak ki, mert nem tudtak alkalmazkodni a megváltozott viszonyokhoz. Ôszintén hiszem, hogy a Dunaferr SE nem tűnik el a magyar sport térképéről, sőt, éppolyan erős bázis marad, mint a korábbi időszakban.

Most már a név is eladó

– A kérdés most már csak az, hogy ezt a fő támogatók is így gondolják-e.
– A múlt hét végén tárgyaltam Hónig Péterrel, a Dunaferr Rt. elnök-vezérigazgatójával, és nem valamiféle kötelező udvariasságból mondom, de tényleg konstruktív beszélgetés zajlott kettőnk között. Azt persze tudomásul kell venni, hogy Hónig úrnak manapság a legkevésbé a sport miatt fáj a feje, azonban szó sincs arról, hogy az rt. fölösleges nyűgnek érezné az egyesületet, amiképpen a város is megőrzendő értéknek gondolja a Dunaferr SE-t. A vállalatcsoport és az önkormányzat támogatására a jövőben is számíthatunk, bár az összegek módosulnak.
– Mekkora veszteséggel számolnak?
– Eddig a főszponzor részvénytársaságtól a költségvetésünk hozzávetőleg hetven százalékát kaptuk meg. A félreértéseket tisztázandó: a lapokban is megjelent egymilliárd forintos összeg egy részét a létesítmények működtetésére és fenntartására fordították. 2003-ra négyszázmillió forintra számíthatunk az rt.-től, és még egyszer ennyi pénzt kellene önerőből előteremtenünk a biztonságos üzemmenethez.
– Nem kis vállalkozás…
– Tényleg nem az, ám eddig sem csak annyi volt a feladatunk, hogy válogassunk az egymás sarkát taposó szponzorjelöltek között… Dunaújváros nem megyeszékhely, egy ötvenhatezres lélekszámú településen keményen meg kellett dolgozni minden egyes, támogatóktól befolyt forintért. Ám hogy nem dolgoztunk rosszul, arra bizonyíték a különböző szakosztályok mellett felsorakozott szponzorok tisztes száma. Más kérdés, hogy eddig nem került szóba mondjuk a másutt már bevált névhasználati együttműködés – a jövőben ez irányban is nyitnunk kell. Csak éppen a piaci szemléletű működésre, amit másutt évek alatt gyakoroltak be, nálunk hónapok alatt kell átállni.

A szebb napokat látott labdarúgóknál az élvonalban maradás a cél

Nyolc sportágban kilenc szakosztályt működtet a Dunaferr SE. A fôszponzor támogatásának drasztikus csökkentése valamennyi szakosztályt érzékenyen érinti, de amíg például a kézilabdázók az új helyzetben is igyekeznek megôrizni az európai mezônyben kivívott helyüket, a futballisták manapság annak is örülnének, ha meg tudnának kapaszkodni a magyar élvonalban.
Gróf András, a labdarúgó-kft. ügyvezetôje: „Az egészen biztos, hogy a csökkentett támogatásból nem lehet megoldani a szakosztályok magas szintű versenyeztetését. Ami bennünket illet, a működtetéshez a külsô szponzorok segítsége elkerülhetetlennek tűnik, de szóba jöhet a kft. üzletrészének értékesítése is. Az sem kizárt, hogy egy befektetô százszázalékos tulajdont szerez majd a jelenleg az egyesület kizárólagos tulajdonában lévô kft.-ben. Pillanatnyi helyzetünkben azt tartjuk a legfontosabbnak, hogy az élvonalbeli tagságunkat mindenképpen megôrizzük…”
Bene Gyula, az EHF-kupában szereplô férfi kézilabdacsapat szakosztályelnöke: „A csökkentett támogatásból is meg kell élnünk, és így is megpróbálunk továbbra is a nemzetközi elit közelében maradni. Legnagyobb hazai vetélytársainkkal, a Veszprémmel és a Szegeddel eddig sem tudtunk versengeni az anyagiak terén, de a többi együttesnél azért tehetôsebbek leszünk.”
Takács Csaba, a BL-ben érdekelt nôi kézilabdacsapat szakosztály-igazgatója: „Megoldjuk a problémáinkat, szurkolóink megnyugodhatnak, szándékunk szerint a továbbiakban is a legjobbak között maradunk. Eredménnyel kecsegtetôek a tárgyalásaink két-három új szponzorral, s eddigi támogatóink is jelezték, hogy kitartanak mellettünk, és még több segítséget nyújtanak.”
Szélig Árpád, a jégkorongszakosztály elnöke: „E pillanatban nehéz lenne megmondani, hogy az egyesület támogatásának csökkentése mennyiben érinti a hokisokat. Meggyôzôdésem, hogy a klub elnöksége két lehetôség közül választhat: vagy minden szakosztálynak drasztikusan csökkenti a támogatását, és akkor gyakorlatilag amatôr alapon működnének tovább a sportágak, vagy néhány sikeresebben működô szakosztály kap nagyobb támogatást, ez esetben viszont lesznek olyanok, akiket le kell építeni. Miután a csapatsportágakban javában zajlanak a bajnokságok, az egyesület elnökségének gyorsan, egy-két héten belül határoznia kell. Csak bízni tudunk abban, hogy a döntés a jégkorongozók számára kedvezô lesz.”
Ficsúr József, a röplabdaszakosztályt működtetô kft. ügyvezetôje: „Nagyjából látjuk már, mennyi pénzt ad a Dunaferr Rt. az egész klubnak. Az egyesületet át kell világítani, reorganizációs programot kell készíteni és megpróbálni az anyagi lehetôségekhez alkalmazkodni. Személy szerint azt remélem, hogy a röplabda fennmaradhat. A csapat esetleges megszüntetése ugyanis nem oldaná meg a Dunaferr gondjait, hiszen a legkisebb költségvetésű szakosztályról van szó.”
Perjámosiné Tóth Erzsébet, az úszószakosztály vezetôedzôje: „Bízom benne, hogy az anyagi támogatás csökkentése nem sodorja veszélybe Dunaújvárosban ezt az alapsportágat. Azért is optimista vagyok, mert szakosztályunk eddig is alacsony költségvetéssel működött; nincsenek profistátusú versenyzôink, mindenki tanul, a legidôsebb úszónk is csak huszonegy éves. Serdülôkorig a helyi sportiskola támogatásával készülnek fiataljaink, a felnôttek versenyeztetése pedig nem jelentôs összeg. Egy kicsit persze azért aggódom, ám remélem, a szakosztály mintegy százötven versenyzôje a jövôben is ebben az egyesületben sportolhat.
Rivnyák József, a tornaszakosztály elnöke: „Minket nem érint különösebben az rt. döntése, hiszen eddig is szerény költségvetésbôl gazdálkodhattunk, nem tartoztunk a sok pénzzel támogatott szakosztályok közé. A versenyzéshez szükséges összeget a jövôben is megkapjuk, a napi működésünk fedezete tehát rendelkezésre áll.”
Czinkóczi Sándor, a kajak-kenu-szakosztály elnöke: „Szakosztályunk életében nem várható jelentôs változás, hiszen a költségvetésünk – az élsportolók és száz gyerek versenyeztetése mellett is – mindössze tizenötmillió forint. Elsô számú kenusunk, Malomsoki Sándor elcsábítása miatt sem kell rettegnünk, mert a mi sportágunkban sajnos a többi szakosztály sem képes többet kínálni.”

– Jelenleg nyolc sportágban kilenc szakosztályt működtetnek. Milyenek a túlélési esélyeik?
– Az a szándékunk, hogy minden értéket megőrizzünk, ami nemcsak a Dunaferr SE, de túlzás nélkül állíthatom, az egész magyar sport érdeke is. Abban reménykedünk, hogy nem kell lehúzni sehol sem a rolót, sőt, az athéni olimpián legalább olyan népes Dunaferr-alakulata lesz a magyar csapatnak, mint volt Sydneyben. Azonban fölösleges illúziókat sem szeretnék kelteni: elvben sajnos elképzelhető, hogy szakosztály-megszüntetésre kényszerülünk. Erről többet a végleges költségvetés birtokában lehet mondani; a tervezet egy hónapon belül elkészül. Hozzáteszem, dolgozunk egy reorganizációs anyagon is, amit leteszünk Hónig úr asztalára, és reménykedem benne, hogy e dokumentum alapján talán még az rt. támogatásának szolid növeléséről is szó lehet. Folynak az egyeztetések arról is, hogy tizenöt éves korig a sportolóinkat ne csak öt sportágban, de immár a jégkorongban is a városi sportiskola versenyeztesse. Ez számunkra költségmegtakarítást jelenthet, ahogyan az is jelentős könnyítés volna, ha nálunk nyílhatna meg az első regionális utánpótlásnevelő központ, amelyben tizenkilenc éves korig oktatnák a fiatal sportolókat. Egy valami azonban bizonyos: a szakosztályok házon belüli támogatási rendszerét újra kell gondolnunk…

Félig kész a futballstadion

– Nem tart attól, hogy ez újabb feszültségeket gerjeszt? Szabó József, az egyesület eddigi társadalmi elnöke, akinek mandátumát a klub legutóbbi közgyűlésén nem hosszabbították meg, éppen lapunknak nyilatkozva mondotta, hogy "jól szervezett akció áldozata lett”. Állítólag ezt úgy kell értelmezni, hogy a többi szakosztály most revánsot vett az elnökön, amiért kiállt a labdarúgócsapat olcsónak cseppet sem mondható felfuttatása mellett…
– Az igazat megvallva az "összeesküvés-elméletekkel” én magam nemigen tudok mit kezdeni… Az tény, és ezt beszámolójában Szabó József is megemlítette, hogy voltak ellentétek a színfalak mögött. Az egyéni sportágak képviselői nem igazán szerették a csapatsportágakhoz tartozókat, és a többi szakosztály tagjai nem rajongtak a labdarúgókért. Kétlem azonban, hogy ez tipikusan dunaújvárosi probléma lenne, szerintem hasonló belvillongásokról bármely más egyesület vezetői tudnának mesélni. Ami a futballt illeti, ott valóban feszítőek a gondok, de az elnökség most Ficsúr József személyében tulajdonosi képviselőt delegált a csapatot működtető kft.-be, aki felügyeli az egész egyesületet átvilágító vizsgálatsorozatnak a labdarúgókat érintő fejezeteit is.
– Aki a röplabdázók ügyvezetője…
– Ez igaz, de amikor az elnökség a különböző tulajdonosi delegálásokról döntött, a futball esetében Ficsúr úrra esett a választás. Senkiben nem merült fel sem az ő, sem mások esetében az összeférhetetlenségnek még a gondolata sem. Egyébként meg úgy határoztunk, hogy a jövőben a futballügyekben is a klub elnöksége hozza meg az érdemi döntéseket.
– Vannak, akik attól félnek: mire ezek a vizsgálatok lezárulnak, kiürül a játékoskeret. Sowunmi Thomas már össze is csomagolt, de nyílt titok, hogy mások is távozni akarnak…
– Erről egyelőre annyit mondhatok: feltérképezzük a kft. helyzetét, megnézzük, a játékosok közül ki akar a tartozások miatt a ligához fordulni, és ki az, akivel egyezkedni lehet. Öszsze kell raknunk a mozaikokat, hogy pontosan lássuk: miként alakulhat a labdarúgás helyzete, és milyen célokat tűzhetünk a csapat elé Dunaújvárosban.
– Ha már a futballnál tartunk. A labdarúgó-stadion modernizálására eredetileg egymilliárd-kétszázhatvanmillió forintot szánt az előző sportkormányzat. A munkák el is indultak, de a makettasztalokon látott pálya megszületése egyelőre csak álomnak tűnik.
– Az az igazság, hogy a sportegyesületet sem a stadionrekonstrukciós tervek elkészítésébe nem vonták be, sem a kivitelezéssel kapcsolatosan nem kaptunk feladatokat, de még megfigyelői státust sem. Azt mi is látjuk, hogy hozzávetőleg hatvanszázalékos a létesítmény készültségi állapota. A lelátók elkészültek, nem épült viszont meg a kétezer négyzetméteres, úgynevezett fejépület, hiányzik a világítás, a beléptetőrendszer és a nézőtéri székeknek is csak egy része került a helyére. Tudomásom szerint zajlanak az állagmegóvással kapcsolatos megbeszélések, amiképpen az is napirenden van, hogy a létesítményegyüttest átvegye az állam.

Példát mutattak a hokisok

– Aminek akár olyan következménye is lehet, hogy a Dunaferr SE-nek fizetnie kell a pályák, csarnokok használatáért…
– A Hónig Péterrel folytatott tárgyaláson e kérdés is szóba került. Arra kértem az elnök-vezérigazgató urat, hogy a létesítmények sorsáról határozó szerződés előkészítésekor erről a problémáról se feledkezzenek meg. Nem tudom, mi lesz a döntés, de az nyilvánvaló, hogy a piaci alapú létesítményhasználat anyagilag romba döntené a klubot.
– Amúgy van, lehet jövője a Dunaferr SE-nek?
– Nagyon bízom benne, hogy ha 2003 végén számvetést készítünk, akkor úgy beszélhetünk majd a Dunaferr-ről, mint egy eredményesen működő egyesületről. Senki sem állítja, hogy nincsenek vagy nem lesznek nehézségeink, de ha csak a Dunaferr hét végi eredményeit nézzük, gondolok például a jégkorongozók bravúros szereplésére a Kontinentális Kupában, akkor nem lehet kétséges: a sportolóink túlnyomó többsége igenis tud és akar harcolni a piros-fehér színekért. Még ha esetleg vannak is köztük olyanok, akik elsősorban akkor bizonyítják profizmusukat, amikor ügyvédek kíséretében a pénzekről kell tárgyalni…