Veszprém: száz százalék

Tudósítónktól TudósítónktólTudósítónktól Tudósítónktól
Vágólapra másolva!
2002.12.15. 23:19
Címkék
A Fotex annak tudatában lépett pályára a magdeburgi BL-mérkőzésen, hogy a másik csoportban a Pamplona 3229-re verte a dán Koldingot, így a B-jelű négyesben a spanyolok végeztek az élen. Ez azt jelentette, hogy Zdravko Zovko együttese csak abban az esetben kerülhetett volna össze a rettegett hispán alakulattal, ha a Bördeland Halléban tíz gólnál többel kap ki, mivel, a magyar bajnok Veszprémben 3122-re győzte le a BL és Szuper-kupa címvédőjét.
Abati kihagyott helyzetével kezdődött a találkozó, majd Díaz révén megszerezte a vezetést a vendégcsapat. Sterbik kivédte Kretzschmar büntetőjét, így nem tudtak jelentős előnyt szerezni a németek. Taktikusan játszottak támadásban a veszprémiek, megbecsülték a labdát. Pásztor találatával negyedóra után már a Fotexnél volt az előny. A Magdeburg izlandi szakvezetője több cserével próbálta felrázni az övéit, de ez sem segített, lévén hogy a Fotexben Sterbik ellenállhatatlan volt, megbabonázta a németek világsztárjait. A félidő hajrájában Lazarov percei következtek, egymás után lőtte át a hazai falat. Mégis feljöttek a németek, igaz nem tudtak nagyon közel kerülni a riválishoz, hiszen Sterbik Abati két büntetőjét is megfogta.
Nagyon jó felfogásban kézilabdáztak a veszprémiek, végig az ő akaratuk érvényesült, a németek az eredmény után futottak. Bármivel próbálkoztak Peruni-csicsiék, a Fotex játékosai mindig gyorsan reagáltak. Négygólos Fotex-előnynél a hazaiak újra a bírókkal kezdtek el foglalkozni. Pérezt és Lazarovot külön őrizték, ezért szükség volt Díaz ötletességére. Egygólos Fotex-előnynél, (20–21) Kretzschmar szándékosan megütötte Dzombát, amiért joggal kapott piros lapot. A kis közjáték nem zavarta meg a vendégeket, Díaz és a csereként beállt Iváncsik góljaival ismét elhúztak. Öt perccel a vége előtt a magdeburgi szurkolók hazaindultak, így nem láthatták, hogy a Sterbik helyére beállt Fazekas is bemutatott néhány bravúrt.

Mestermérleg
Alfred Gislasson: – A világ legjobb csapatával mérkőztünk ma, ahol a világ legjobb kapusa véd. Egyszerűen, ugyanakkor rendkívül taktikusan kézilabdázott a Fotex.
Zdravko Zovko: – Remekül játszottunk, nemcsak csapatként, hanem egyénileg is nagyszerű teljesítményt nyújtottunk. Szerencsére sportolóim nem foglalkoztak azzal, hogy odahaza kilenc góllal nyertünk, és ennek meg is lett az eredménye. Szeretnénk újra eljutni a BL-döntőbe.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik