<b>A világbajnokság gólkirálya</b>

A portugáliai világbajnokságon 64 találatával gólkirályi címet szerző és a vb-válogatottba is beválasztott Pérez Carlos csupán néhány hónapja szerepelhet a legjobb magyarok között. A Fotex KCV csillaga Kubában született, és a pályafutását a karibi ország fővárosában, Havannában kezdte, majd 1997-től a Fotex KCV-ben folytatta.A világklasszisnak magyar állampolgárságot kellett szereznie, és három évet kellett várnia utolsó kubai válogatottsága óta, hogy Nagy Lászlóék mellé kerülhessen a keretbe. Tavaly októberben mutatkozott be a magyar válogatottban, amely az ő vezérletével a vb-n visszakerült a közvetlen nemzetközi élmezőnybe. Kuba színeiben 1999-ben szerepelt legutóbb (151-szeres kubai válogatott), de nem volt tagja az 1999-es vb kairói helyosztóin nyolcadik helyet szerző együttesnek, mert az utazás előtt bokasérülést szenvedett. Azóta a súlyos sérülések szerencsére elkerülték.

– Miért éppen a kézilabdát választotta Kubában, ahol például a baseball vagy a kosárlabda sokkal népszerűbb sportág? – kérdeztük Pérez Carlost, a válogatott és a tavaly BL-döntőbe jutó Fotex KCV balátlövőjét.

– Gyermekként magam is több sportággal foglalkoztam Havannában, de igazából a kosárlabda vonzott a legjobban – válaszolta. – El is jártam ezekre az edzésekre, ám tizenhat évesen az edzőm azt tanácsolta, próbálkozzak meg inkább a kézilabdával.

Köszönet Cruse mesternek

– A kosárlabdához nem volt tehetsége?

– Ezt nem tudom, de akkor már megértettem, hogy Kubában kézilabdázóként lényegesen egyszerűbben és gyorsabban lehet karriert csinálni. A kézilabda akkoriban még gyerekcipőben járt hazámban, és szinte vadásztak a trénerek a magas, erős, gyors fiúkra. Így kerültem a Ciudad Havannába, amelyben akkoriban több sportágat is magas szinten oktattak.

– Edzői közül kire emlékezik a legszívesebben?

– Nem volt túl sok mesterem, de a felfedezésemet José Crusénak köszönhetem, aki később a kubai válogatott szövetségi kapitánya lett, és a legjobbak között is számított rám. Gyakorlatilag a pályafutásom elejétől ő volt az a szakember, akitől a legtöbbet tanultam, aki elindította pályámat.

– Mennyire lett ismert és elismert a kézilabda Kubában azokban az években, amikor ön még ott élt és sportolt?

– Viszonylag gyorsan fejlődött, mert a kilencvenes évek elején már eljutott a kubai válogatott a Pánamerikai Játékokra, hívták a világ rangosabb nemzetközi tornáira. Ugyanakkor a pénzhiány hátráltatta mind a csapat, mind az egyes játékosok kibontakozását. Akadtak olyan nagyon magas színvonalú versenyek, amelyekre meghívtak ugyan bennünket, de egyszerűen nem volt pénzünk, hogy elutazzunk. Argentínában és Mexikóban viszont többször jártunk, és kölcsönösen segítettük egymást ezeknek az országoknak a csapataival. Hazai nemzetközi rendezvényeinkre is gyakran érkeztek jól képzett együttesek.

– Mit szólt a családja ahhoz, hogy a sportot választotta élethivatásának?

– Az édesapám, sajnos, korán meghalt, ezért csak édesanyámmal és a húgommal tudtam megosztani az örömeimet és a gondjaimat. Ôk mindenben támogatták az elképzeléseimet, sokat segítettek abban, hogy bekerülhettem a válogatottba, amellyel bejártam a világot. Később sok biztatást kaptam az élettársamtól, aki két kislányom édesanyja. A hazaiakkal a mai napig is rendszeres kapcsolatot tartok, hetente hívom telefonon Kubában élő szeretteimet.

Veszprém gyorsan befogadta

– Hogyan került éppen Magyarországra, miért telepedett le itt?

– Az izlandi világbajnokságon, vagyis nyolc évvel ezelőtt került először szóba, hogy a Veszprém szívesen szerződtetne kubai játékosokat. Akkor azonban a havannai szövetség mereven elzárkózott ettől az ötlettől. Két évvel később Japánban, szintén a világbajnokságon, már a sportág kubai vezetői keresték meg a magyar menedzsereket, hogy már aktuális az üzlet. Mindössze azt kötötték ki, hogy a válogatott tagjai nem egyénileg szerződhettek magyar klubokhoz, hanem a teljes válogatott – úgymond – magyarországi edzőtáborozásra érkezett. Bennünket, játékosokat pedig kölcsönadtak első ligás szakosztályoknak.

– Vagyis papíron a kubai játékosok nem lehettek profik?

– Nem, az amatőrstátusunkat fenn kellett tartani, ugyanakkor jelképes jövedelmet azért kaphattunk.

– Mikor változott meg ez a helyzet?

– Négy évvel ezelőtt az egyiptomi világbajnokság sokunk életében hozott fordulatot. Az enyémben azért, mert közvetlenül előtte megsérültem, részleges bokaszalag-szakadást szenvedtem, és nem tarthattam hazám együttesével Kairóba. Ennek az évnek az őszén már úgynevezett kézilabdamagyarként szerepelhettem a Fotexben, nem sokkal később pedig megkaptam a magyar állampolgárságot. Ez a klubom szempontjából is fontos volt, hiszen így felszabadult egy hely valamelyik külföldi játékos számára.

– Mit talált kellemesnek, jónak Magyarországon, illetve mit szokott meg nehezen?

– Elragadóan kedvesek, barátságosak az emberek, sehol sem találkoztam külföldiellenességgel, sőt mindenki segített a beilleszkedésben. És ez igaz Veszprémre és a válogatottra is. Az ételek ízesítése eleinte furcsa volt, de gyorsan megszoktam, és ma már csak ritkán főzök otthon kubai specialitásokat. Emellett a hidegebb éghajlathoz való alkalmazkodás sem volt könnyű.

– Melyek voltak a Fotexben a legemlékezetesebb mérkőzései?

– Hosszan tudnám sorolni az izgalmasabbnál izgalmasabb európai kupamérkőzéseket, bajnoki rangadókat és Magyar Kupa-csatákat, de ha egy párharcot kell kiemelnem, akkor a tavalyi BL-döntőt említeném, amelyben csak némi balszerencsével kaptunk ki a német Magdeburgtól.

– A válogatottban még viszonylag keveset szerepelt. Gondolt rá a vébé előtt, hogy kulcsfigurává lép elő Portugáliában?

– Skaliczki László szövetségi kapitány tavaly hívott meg a keretbe, és természetesen óriási örömmel vállaltam a feladatot. Nagyon szép jövőt láttam a fiatal, átalakított csapatban, amely bravúrosan, két győzelemmel jutott túl a világbajnoki selejtezőkön Ukrajnán. Titokban valamennyien reménykedtünk, hogy a remek sorozatot Portugáliában is folytatja a gárda. És ha a végeredményt tekintjük, akkor ez az álmunk valóra is vált. Hogy ebben nekem is lehetett némi szerepem, azt köszönöm a sorsnak.

– A világbajnokságról mire emlékszik a legszívesebben?

– Minden mérkőzést egyformán fontosnak tartottunk, hiszen valamennyi megszerezhető pontnak roppant nagy értéke volt. Kitartásunk, lelkesedésünk és akaraterőnk révén akár a négybe is kerülhettünk volna, de a hatodik hely is szép eredmény. Ám ennél sokkal fontosabb, hogy athéni kvótával a zsebünkben térhettünk haza. Az csak ráadás volt, hogy az oroszok elleni helyosztón társaim segítségével annyi gólt lőttem, hogy megelőzhettem a legeredményesebb játékosok listáján az egyiptomi Zakit. A sok fontos összecsapás közül a szlovénok elleni győzelmünk azért volt nagyon értékes, mert ezzel jutottunk be a legjobb nyolc közé, ahol pedig az akkor még vb-bronzérmes jugoszlávok ellen nyertünk. Ekkor már eldőlt, ott leszünk Athénban.

– Ôriz kellemetlen emléket Portugáliából?

– A legerősebb csoportban kellett küzdenünk a torna elején, hiszen itt szerepelt a világbajnok francia, az olimpiai bajnok orosz és a sikeréhes, feltörekvő, később aranyérmet szerző Horvátország. Ennek a csoportnak a négy továbbjutója bekerült a világbajnokság legjobb hat csapata közé. Ez a tény valójában minden magyarázatnál, minden okoskodásnál többet mond az erőviszonyokról, illetve a világbajnokság sorsolási és lebonyolítási hiányosságairól. Az utóbbit nem véletlenül szidják azok a csapatok – például a svéd, a jugoszláv vagy a dán együttes –, amelynek jövőre a szlovéniai Európa-bajnokságon kell a legjobbnak lenni ahhoz, hogy szerepelhessen az olimpián. A bírók tevékenységével is akadtak gondok Portugáliában, mert több páros nem nőtt fel a rettentően felgyorsult, pillanatonként változó játékhoz. Emellett nekem a portugál konyha sem ízlett, pontosabban untam azt, hogy a szállodáinkban nem volt változatos menü, naponta ugyanazokkal az ételekkel traktáltak bennünket.

Athén a középpontban

– Milyen elképzelésekkel várja az évad második felét?

– Klubcsapatommal a Bajnokok Ligájában az élen szeretnék végezni, akárcsak a magyar bajnokságban és az MK-ban.

– És ha kicsit előbbre tekint?

– Jövőre az Európa-bajnokságon és az olimpián is illene a magyar válogatottnak a világbajnoki hatodik helyezéséhez méltóan szerepelnie. Ehhez azonban előbb júniusban az Európa-bajnoki selejtezőn le kell győznünk Macedóniát. Aztán jövő ilyenkor már az olimpia kerül a figyelem középpontjába, sorra jönnek a felkészülési mérkőzések és tornák. Az olimpiai álmaimról pedig egyelőre nem szívesen beszélnék.

– A rengeteg edzés és mérkőzés közben miként kapcsolódik ki?

– Magyar feleségemmel szívesen járunk moziba, zenét hallgatunk és videózunk, valamint nekem kedvenc elfoglaltságaim egyike az internetezés. A pihenésre nagyon kell figyelnem, mert profiként mindig teljes intenzitással dolgozom, és ezt csak akkor lehet hosszan bírni, ha a megfelelő regenerálódásra is gondol az ember.

Az elegáns, stílusos játék barátainak legújabb nagy kedvence

A sportág néhány vezetőjét, szakemberét, egykori csillagát és mai hírességét arra kértük, néhány mondatban mondja el véleményét Pérez Carlosról, a vb gólkirályáról.

Kovács Péter, a szövetség szakmai igazgatója, volt világválogatott, az évszázad játékosa: – A világ egyik legjobb játékosa, akinek a portugáliai vébén lőtt hatvannégy gólja nagyon hiányzott volna a mieink teljesítményéből. Hatalmas nyeresége a válogatottnak, akiben sok-sok tartalék rejlik. A Fotexben Európa legjobb csapatai ellen is rendre megmutatja zsenialitását.

Marosi László, a nyolcvanas-kilencvenes évek világklasszis balátlövője: – Csodálatosan játszott a világbajnokságon, kihasználta gyorsaságát és lövőerejét. Aki szereti az elegáns, stílusos kézilabdát, annak minden megmozdulásával élményt szerez. Benne van az isteni szikra!

Skaliczki László szövetségi kapitány: – Öröm vele dolgozni, mert vérbeli profi, aki tudja, hogy társai is kellenek az ő eredményes játékához. Ugyanakkor a csapat is tisztában van azzal, mekkora érték nekünk Pérez. Vezéregyéniség, akinek a kisugárzása pozitívan befolyásolja társai játékát és teljesítményét.

Mocsai Lajos, az 1986-ban vb-ezüstérmet nyerő férfiválogatott szövetségi kapitánya: – Az egyik legnagyobb hiányt pótolta a magyar válogatottban, hiszen Kovács Péter és Marosi László után kevés klasszis balátlövő szerepelt címeres mezben ezen a poszton. Improvizatív játéka, elképesztő ugróereje, technikai képzettsége egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy tökéletesen kihasználja széles lövőrepertoárját. Ha kell, más posztokon is megállja a helyét, kockáztat, de mindig csak az ésszerűség határáig.

Zdravko Zovko, az 1996-ban olimpiai bajnokságot nyerő horvát válogatott szövetségi kapitánya, a Fotexben Pérez mestere: – A világ egyik legjobb balátlövője, aki a vébén tökéletesen kibontakoztatta zseniális tudását. Csak jót tudok róla mondani, mert naponta színesebben, szellemesebben kézilabdázik, és egyre fontosabb szerepet tölt be mind a válogatottban, mind a Veszprémben.

Hunyadfalvy Ákos, a Fotex KCV elnöke: – Különösen szerénysége miatt szimpatikus játékos. Nyolc évvel ezelőtt ismertük meg, már akkor is a sportág egyik klasszisa volt, de ma elmondható róla, hogy extraklasszis. Egyik oszlopa a Fotexnek, és örülünk neki, hogy a válogatottban is tökéletesen megtalálta a helyét.

Fazekas Nándor, a Fotex KCV kapusa: – Nélküle nem értük volna el az olimpiai kvalifikációt. Nem csak egy-két mérkőzésen, hanem minden találkozón a maximumot nyújtotta Portugáliában. A legfőbb erénye az ugrótechnikája és a lövőereje.

Pásztor István, a válogatott és a Fotex KCV csapatkapitánya: – Tökéletes az erőnléte és óriási a technikai tudása. Mind a válogatottnak, mind a Veszprémnek óriási értéke. Okosan kiaknázta, hogy Magyarországon fejleszthette tudását, megtanult felelősséggel kézilabdázni, alkalmazkodott az európai stílushoz. Ezt tökéletesen ötvözte a talán veleszületett karibi virtuozitással és tehetséggel.

Mirza Dzomba, a világbajnok horvát válogatott és a veszprémiek jobbszélsője: – Csodálatra méltó a fizikai felépítése, ritkán láttam hozzá hasonlóan erős és ruganyos kézilabdázót. Emellett taktikailag és technikailag is képzett, és ezért a válogatott és a Veszprém egyik oszlopa. Védekezésben és támadásban egyaránt számíthatnak rá csapattársai.

Iváncsik Gergő, a válogatott és a Fotex KCV csillogó tehetségű balszélsője: – Hatalmas tudású és rutinú kézilabdázó, akit remélhetőleg sok fiatal választ példaképének. Ez az év biztosan az övé lesz, és még nagyon sokat fogunk hallani róla a Bajnokok Ligájában, majd jövőre az Európa-bajnokságon is. Öröm és megtiszteltetés vele egy csapatban játszani.