Zovko a válogatott keret edzője

S. J.S. J.
Vágólapra másolva!
2003.10.23. 23:54
Címkék
A jövő heti észak-európai portyára és a januári szlovéniai Eb-re készülő férfiválogatott befejezte kétnapos edzőtáborozását a Balatonnál, és Skaliczki László szövetségi kapitány  valamint új segítője, Zdravko Zovko edző, a Fotex KCV mestere  kihirdette a Dániába és Norvégiába utazó keretet.
"Zovko kollégám keretedzői kinevezése az MKSZ-elnökség hatásköre, de remélem, a javaslatomat elfogadja a vezérkar – mondta Skaliczki. – Perger kapus kisebb lábsérüléssel bajlódott, ezért a hét elején nem edzhetett velünk Alsóörsön, de hétfőn ő is útra kel Dániába. A keret tagja Fazekas kapus is, de most csak két kapussal utazunk. Az idegenlégiósok közül ezúttal nem gyakorolt velünk Lendvay, Mocsai és Nagy, míg Bendót elengedte a klubja. Rosta Miklósnak fáj a dereka, ezért ő nem utazhat Északra, Gál frissen gyógyult bokája nehezen bírná a sorozatterhelést, Ilyés az érthetetlenül elnyúló honosítási ügye lezárására vár, Harsányi pedig a jövő embereként segített a munkában. Csoknyaival még beszélni szeretnék, hogy miként lehetne hasznára a csapatnak. Hiányzik a keretből a sérült Pérez és Díaz. Csapatunk a jövő héten szerdán és szombaton a dánokkal, pénteken a norvégokkal tesztmérkőzést játszik.” A Dániába utazó keret: Szathmári, Perger (kapusok), Tóth J., Buday, Nagy L., Bendó, Mezei, Katzirz, Iváncsik Kertész, Mocsai, Lendvay, Pásztor, Laluska, Sándor (mezőnyjátékosok)
Legfrissebb hírek

A Veszprém visszavágott a Szegednek a férfi kézirangadón

Kézilabda
25 perce

Torna-vk: Mayer Gréta ugrásban bronzérmes lett Dohában

Torna
29 perce

A Kecskemét megverte a Nyíregyházát, és második a futsal NB I felsőházi tabelláján

Labdarúgó NB I
45 perce

„Manchesteri” fordítással legyőzte a norvégokat a magyar férfi jégkorong-válogatott

Jégkorong
1 órája

Nem bírt a Kisvárdával a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
1 órája

Mérész Beatrix volt a román kosárlabdaliga döntőjének legeredményesebb játékosa

Kosárlabda
1 órája

Súlyemelő Eb: Horváth Laura 15. lett összetettben

Egyéb egyéni
1 órája

Bódog Tamás úgy érzi, egy jó feladat hamarosan megtalálja

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik