Remek mezőnyben a Győr

S. J.S. J.
Vágólapra másolva!
2003.12.27. 21:23
Címkék
A német városban tavaly hatalmas sikert aratott a Handball Masters 2002 (A kézilabda mesterei 2002) női torna, amelyen a döntőben a később BL-t nyerő Krim Ljubljana (szlovén) 42–26-ra legyőzte a házigazda HC Leipziget (a harmadik helyet az osztrák Hypo NÖ szerezte meg a spanyol Eliana Valenciával szemben, az ötödik helyért nem mérkőzött a norvég Nordstand és a francia Metz). Az idén is hat együttes vesz részt a szombattól december 30-ig tartó, 57 ezer euróval díjazott (1. hely: 12.5 ezer; 2. h.: 7.5 ezer; 3. h.: 4.5 ezer, 4. h.: 2.5 ezer, valamint csapatonként öt-öt ezer euró fellépési pénz) versenyen, amelyen két csoportban kezdődtek a küzdelmek. A Győri Graboplast ETO KC a német HC Leipziggel és a horvát Podravka Koprivnicával találkozik, a másik ágon a Hypo, a címvédő Ljubljana és a német bajnok Trier szerepel. "Szombat hajnalban autóbusszal indultunk, és este már Lipcsében tartottunk átmozgató edzést – mondta Róth Kálmán, a magyar bajnoki bronzérmes mestere. – Vasárnap a Lipcse ellen kezdünk, aztán hétfőn a Kapronca következik, kedden pedig a helyosztókat rendezik meg. Ezt követően buszra szállunk, és a szilvesztert már otthon ünnepeljük." A torna első napján a Győr és a Ljubljana volt szabadnapos.Handball Masters 2003 nemzetközi női torna, Lipcse
Csoportmérkőzés. A-csoport: Trier (német)–Hypo NÖ (osztrák) 31–28 (17–12). B-csoport: HC Leipzig (német)–Podravka Koprivnica (horvát) 33–30 (14–13)
Legfrissebb hírek

NB I: Debrecen–Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
7 perce

Az olasz kapitány szerint az eltiltott Sinner csúcsformában lesz a Roland Garroson

Tenisz
20 perce

„Sok hátránya van Verstappennek" – az Aston Martinnál és a Mercedesnél sincs hely a holland számára?

F1
36 perce

Egyszer sem kapott még ki 2025-ben a Paks – megint a Puskás Akadémia veri meg?

Labdarúgó NB II
49 perce

Női kézilabda BL: megkezdődik a harc a budapesti négyes döntőért – minden párharcban magyar érdekeltséggel!

Kézilabda
1 órája

Videó: az olimpiai bajnok sprinter nagyon elverte a mezőnyt egy szülőknek rendezett futóversenyen

Atlétika
1 órája

Elszámolt jubileum és vereségek: nem mindenkinek volt ünnepi az 500. NB I-es meccs

Labdarúgó NB I
2 órája

Autóbalesetben hunyt el a 2008-as Eb-n szereplő labdarúgó

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik