Búcsúzók mindkét oldalon

M. I.M. I.
Vágólapra másolva!
2004.05.24. 21:42
Címkék
Az utóbbi tíz évben ötödször fordult elő, hogy a Fotex és a Pick játszotta az MK utolsó meccsét, s akárcsak az előző években, ezúttal is a veszprémiek kerültek ki győztesen (2924) a párharcból.
"Tudjuk, hogy a mi kispadunk sokkal rövidebb és gyengébb, mint a Fotexé – nyilatkozta még a torna előtt Kővári Árpád, a Szeged elnöke. Ezzel szemben Zdravko Zovko, a veszprémiek mestere most is a bőség zavarával küzdött, így klasszisai közül kihagyta Ratko Nikolicsot és Tóth Józsefet.
"Az nem kétséges, hogy a Fotex a jobb csapat. A fiúk keményen küzdöttek, de ez most kevés volt – értékelt Lele Ambrus, a Pick sportigazgatója, aki azt is hozzátette, hogy még mindig akadnak kérdőjelek a csapat új keretét illetően.
Még nem dőlt el a szegediek egyik legeredményesebb játékosának, a fináléban nyolc gólt szerző Bajusz Sándornak a sorsa sem. "Egyelőre nem ültek le velem a vezetők, ebből azt a következtetést vontam le, hogy nem számítanak a játékomra" – mondta az átlövő.
A veszprémieknél is vannak nyitott kérdések. Biztosan távozik Fazekas Nándor, Mirza Dzomba, Tóth József és Ratko Nikolics, s helyükre érkezik Perger Zsolt, Kertész Balázs, a horvát Renato Sulic, valamint a honosításra váró szerb Nikola Eklemovics. "Már nem sokat kell várni a végleges névsorra – mondta Hajnal Csaba, a Fotex ügyvezető elnöke. - A bajnokságot és a kupát megnyertük, viszont a BL-ben csak a negyeddöntőig jutottunk. Az európai kupában jobb szereplésben bíztunk, de elégedettek vagyunk a csapat szereplésével.
A tornáról még annyit: az elődöntőknek nem sok értelme volt, így megfontolandó a szegediek javaslata, akik egy ideje szorgalmazzák: térjenek vissza a régi rendszerhez, s a finálé két meccse alapján dőljön el a trófea sorsa.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik