Márványba vésték a nevét

MOLNÁR JÓZSEFMOLNÁR JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2004.05.28. 21:58
Címkék
Mint egy-egy férfi kézilabda-mérkőzésen, csaknem annyira megtelt a tatabányai sportcsarnok a profipályafutását befejező Deli Rita pénteki búcsúgáláján. Noha az évadnak már vége, rangos mérkőzéseket láthattak az ünnepi program keretében a helyi kézilabda-szurkolók.
A Tatabányáról induló olimpiai ezüstérmes egykori csapatait, és olyan játékosokat hívott meg erre az estére, akik hozzá legközelebb álltak, és akikkel legfényesebb sikereit elérte.
Deli Rita aktív pályafutása Tatabányán, nevelőegyesületében indult, és több klubon át az FTC-be vezetett, amelyben nagy sikereket ért el. A sydneyi olimpia után a legendás Hypo szerződtette, legutóbbi klubja pedig a Cornexi-Alcoa volt.

Deli Ritát virágesôvel búcsúztatták (fotó: Mirkó István)
Deli Ritát virágesôvel búcsúztatták (fotó: Mirkó István)
Deli Ritát virágesôvel búcsúztatták (fotó: Mirkó István)
Az ünnepségen szinte mindenki felköszöntötte Delit, aki az eltelt húsz évben segítette tehetsége kibontakozását. Itt volt felfedezője, Sándor Ferencné, és hajdani edzői közül Pánovics Lajos is.
Egyik legkedvesebb játékostársa, Pádár Ildikó után további mesterei – például Gunnar Prokop, Németh András – is megemlékeztek teljesítményéről. Deli Ritát Tatabánya vezetői és sportemberei, valamint a megyei sportigazgató is elbúcsúztatta. Az eseményt nem érhette meg a játékos két évvel ezelőtt elhunyt édesapja, Deli András, az egykori TBSC labdarúgócsapatának balszélsője.

Az igazi ajándékot egy márványtábla jelentette, a Tatabányai Városi Sportcsarnok falán a búcsúgála előtt avatták fel azt a táblát, melyen a Tatabányáról elszármazott olimpiai érmesek nevei találhatók. A sor első neve nem is lehetett más ezen az estén, mint Deli Ritáé, hiszen ő tagja volt a Sydneyben ezüstérmet szerző válogatottnak.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik