Gúnya Péter a Dunaferrben

SZIRMAI GYÖRGYSZIRMAI GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2004.06.08. 20:44
Címkék
Gólerős jobbszélsővel erősített a Dunaferr férfiegyüttese. A Fotexbe szerződő Kertész Balázs utódja a Szigetvárból érkező Gúnya Péter lesz. A 29 esztendős játékos 174 góllal segítette együttesét az elmúlt évadban, s ezzel a békési Moldovan János, valamint újdonsült klubtársa, a dunaújvárosi Császár Gábor mögött a bajnoki góllövőlista harmadik helyére került.
"Nem kellett sokat gondolkodnom, amíg igent mondtam a Dunaferrnek. Azért sportoltam eddig, hogy egy ilyen szintű gárdában játszhassak" – fogalmazott a Dunaferr SE-vel kétéves szerződést kötő sportoló, aki jelenleg vizsgáira készül, hiszen harmadéves a szolnoki főiskolán.
"Jól sikerült a legutóbbi idényem, hiszen újonc csapatunk a kilencedik helyet tudta megszerezni, és nekem is ment a játék – folytatta. – Fiatal csapatba kerülök, amelyben jól kamatoztathatom tapasztalataimat, de bizonyára én is sok segítséget kapok az olyan rutinos játékosoktól, mint Rosta Miklós vagy Kemény József."

Kolics János edzô nagy reményeket fûz új szélsôje szerepléséhez
Kolics János edzô nagy reményeket fûz új szélsôje szerepléséhez
Kolics János edzô nagy reményeket fûz új szélsôje szerepléséhez
Gúnya a Komlói Bányászban, Czimmer Tamás keze alatt ismerte meg a sportág alapjait, és kézilabdázott a Kiskőrösben, az Orosházában és a Szigetvárban. "A Dunaferr joggal várja tőlem, hogy pótoljam Kertészt – mondta a jobbszélső. – Jómagam pedig azt remélem, hogy új csapatom megőrzi, s ha lehet, javítja bronzérmes helyezését az NB I-ben. Az álmom, hogy a válogatott keretbe kerüljek, és Újvárosban, ebben a híres együttesben szeretnék úgy játszani, hogy Skaliczki László szövetségi kapitány felfigyeljen rám."
A Dunaferr mestere, Kolics János nagy várakozással tekint Gúnya szereplése elé. "Az volt a célunk, hogy érett, intelligens és gólerős játékost találjunk Kertész helyére – mondta. – Biztos vagyok benne, hogy meg fogja találni a helyét fiatal csapatunkban, amelyben szívesen számítanánk rá hosszabb távon is. Kiugrási lehetőséghez jut a magyar élmezőnyben."
Legfrissebb hírek

Kialakult a legjobb négy mezőnye az El-ben és a Kl-ben – íme, az elődöntők menetrendje

Európa-liga
4 órája

Frankfurtban harcolta ki a négy közé jutást a Spurs, a Bodö/Glimt kiejtette a Laziót az El-ben!

Európa-liga
5 órája

Verstappen nem foglalkozik a távozásáról szóló pletykákkal; Alonso nem félti a helyét az Aston Martinnál

F1
5 órája

Fergie-time: a Manchester United a 120. és a 121. percekben szerzett gólokkal győzte le a Lyont

Európa-liga
5 órája

Pénteki sportműsor: bajnokin csap össze a Veszprém és a Szeged, rajtol a női vízilabda vk-döntő

Minden más foci
5 órája

Dobey nyerte meg a darts PL rotterdami fordulóját

Egyéb egyéni
5 órája

A Chelsea kikapott a visszavágón, de bejutott a Konferencialiga elődöntőjébe; Bolláék kiestek

Európa-konferencialiga
6 órája

Európai kézilabdaligák: Rosta Miklós hétből hét gólt szerzett

Kézilabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik