Egyszer vége lesz a sírásnak

Amor incipit ab ego.
A szeretet önmagunkon kezdődik. S ha komolyan vesszük ezt a latin mondást (naná, hogy komolyan vesszük…), akkor bizony eljött a pillanat felszólítani a lányokat, asszonyokat, hogy béküljenek ki magukkal, s mintha egy elegáns partvissal tennék, söpörjék ki magukból a múltat. Itt az idő - a mi időnk, a mi Európa-bajnokságunk, s a mi régóta a lelkünkben cipelt álmaink. Hányszor és hányszor elemezték újra azt a két elátkozott finálét. Mocsai Lajos hol elhaló hangon, hol az égbe kiáltva mondta el véleményét, ám csakúgy, mint az 1986-os mexikói futball-vb-n, a szovjetektől elszenvedett 6-0-s vereség óta, soha nem kaptunk igazi választ s valódi magyarázatot a kudarcra. Mintha nem is a dánok vagy a franciák, hanem egyenesen a sors játszott volna velünk Sydneyben 2000-ben, majd Zágrábban tavaly decemberben.
Hat, hét góllal is vezettünk már!
S az ember már csak olyan, hogy hisz a csodákban, és mi akkor olimpiai aranyat, majd világbajnoki elsőséget ünnepeltünk. Korai volt mindez. Fogyott, egyre csak fogyott az előny, és a csapat a pályán, mi, szurkolók a televíziók előtt vagy a lelátón néztünk döbbenten a világra s magunk elé. Sokan és sokszor mondták, örök vesztesek vagyunk, a történelmünk is ilyen: fájdalmas és tragikus események váltják egymást, miért éppen a sport maradna ki ebből. Görbicz Anita sírásra görbülő szája, Kirsner Erika könnyei, Pálinger Katalin döbbent tekintete mind-mind felejthetetlen pillanat, miközben százszor és ezerszer kérdeztük magunkban: lányok, az isten szerelmére, mit csináltatok!?
De most vége a sírásnak.
Elég a kishitűségből, a sorsfordító vereségekből, a dánokból és a franciákból. Itt az idő, hogy az a rengeteg magyar, akik közül kilencezer ott tombolt, énekelt és bizakodott tavaly ilyenkor Zágrábban, most végre ünnepelhessen. Ôk is megérdemlik, de a csapat, a címeres mezt viselő lányok, asszonyok, azok, akikre igazán ráfér, hogy a dobogó legtetejére álljanak, mint tették ezt négy éve a romániai Eb-n. Hosszú lesz az út addig, de a kezdés, a fehéroroszok legyőzése megadhatja az alaphangját ennek a 11 napnak. Nem volt telt ház Győrben, de pénteken alighanem megtelik a csarnok, mint ahogy így lesz ez Debrecenben, és remélhetőleg Budapesten is. A sors nem fordulhat mindig ellenünk. Ebben is bízhatunk, de inkább a csapat ereje táplálhatja hitünket.
A szeretet önmagunkon kezdődik.
Ha a mi lányaink, asszonyaink képesek lesznek túllépni a múlton, elfelejteni időntúli hetest, egy hosszabbítás rémálomszerű perceit, ha a fülekben nem a Marseilles dübörög, akkor békét kötve önmagukkal legyőzhetnek bárkit. Ezt bebizonyították ország-világ előtt, még akkor is, ha mind a négy évvel ezelőtti olimpiáról, mind a tavalyi világbajnokságról "csak" ezüstéremmel tértek haza.
A szeretet önmagunkon kezdődik.
Mi szeretjük ezt a csapatot, történjék bármi.