Biztos továbbjutás kettős újvárosi győzelemmel

SZIRMAI GYÖRGYSZIRMAI GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2004.12.11. 22:59
Címkék
Gyatrán kezdett az idegenbeli meccset 33-22-re megnyerő hazai csapat, három perc alatt három góllal csökkentette összesített hátrányát a Wroclaw.
A 10. percben Krivokapics harmadik góljával (5-5) egyenlített a Dunaferr, Sándor gólja pedig már a vezetést jelentette (7-6). A kinti mérkőzésen remeklő Stochl ezúttal gyengélkedett, így Mikler váltotta őt a kapuban.
Az előzetesen megbeszéltek szerint a második félidőben nyitott védekezést választott a Dunaferr, és a hatalmas iramban egyre inkább felőrlődtek a csereemberek híján gyorsabban fáradó lengyelek. Vujin és Sándor remekelt, a második félidő elején ketten összesen nyolc góllal nyitottak. A félidő közepén a fiatal balkezes szerb már a tizedik gólját szerezte (28-23), ráadásul emberhátrányból. Imre Vilmos edző az idősebbek közül egyedül a védőspecialista Keményt hagyta fenn a pályán, és a fiatalok ha nem is hibátlanul, de nagy akarással növelték vezetésüket. A hajrában száguldott a Dunaferr, és fokozatosan elhúzott ellenfelétől. Az utolsó percre maradt még egy durva szabálytalanság, a kapura törő Kleist Salami lerántotta, a teljesen felesleges durvaságáért piros lappal bűnhődött. A Dunaferrnek ezúttal több gondja akadt a derekasan küzdő wroclawiakkal, de a hazai győzelmet és a továbbjutást semmi sem veszélyeztette.

Zubai Szabolcs remekelt a lengyel Wroclaw elleni visszavágón (Fotó: Danis Barna)
Zubai Szabolcs remekelt a lengyel Wroclaw elleni visszavágón (Fotó: Danis Barna)
Zubai Szabolcs remekelt a lengyel Wroclaw elleni visszavágón (Fotó: Danis Barna)
Miért nem sikerült megismételni a lengyelországi különbséget?
Imre Vilmos: - Sajnos dekoncentráltan kezdtük a mérkőzést, a nagy különbségű győzelmünk egy picit elkényelmesített bennünket. Kint hetvenszázalékos kapusteljesítménnyel kezdtünk, ezt Stochl nem tudta megismételni. A lengyelek ezúttal jobban játszottak, teljes erőbedobásra késztettek bennünket.
Legfrissebb hírek

Kialakult a legjobb négy mezőnye az El-ben és a Kl-ben – íme, az elődöntők menetrendje

Európa-liga
4 órája

Frankfurtban harcolta ki a négy közé jutást a Spurs, a Bodö/Glimt kiejtette a Laziót az El-ben!

Európa-liga
5 órája

Verstappen nem foglalkozik a távozásáról szóló pletykákkal; Alonso nem félti a helyét az Aston Martinnál

F1
5 órája

Fergie-time: a Manchester United a 120. és a 121. percekben szerzett gólokkal győzte le a Lyont

Európa-liga
5 órája

Pénteki sportműsor: bajnokin csap össze a Veszprém és a Szeged, rajtol a női vízilabda vk-döntő

Minden más foci
5 órája

Dobey nyerte meg a darts PL rotterdami fordulóját

Egyéb egyéni
5 órája

A Chelsea kikapott a visszavágón, de bejutott a Konferencialiga elődöntőjébe; Bolláék kiestek

Európa-konferencialiga
6 órája

Európai kézilabdaligák: Rosta Miklós hétből hét gólt szerzett

Kézilabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik