Kasztratovics elájult

H. L., S. J.H. L., S. J.
Vágólapra másolva!
2005.05.16. 22:16
Címkék
Mindössze négyperces kihagyás okozta a macedón Kometal Szkopje négygólos vereségét a dán Slagelse ellen a BL-döntő első mérkőzésén Brondbyben. A címvédő előnye jelentősnek mondható, de a szkopjei sportcsarnokban - közismerten - bármi lehetséges.
A Kometal végéig partiban volt, s a dánok csak a 42. percben, 18-14-nél látszottak megszökni. Ekkor legjobbjuk, Bojana Petrovics (asszonynevén Popovics) két kiállítást szedett össze (egyet szabálytalanságért, a következőt visszabeszélésért), és a macedónok feljöttek (20-20, 22-22).

A hajrában remekelt a Slagelse norvég világklasszisa, Leganger kapus, társai pedig belőtték a helyzeteiket (27-23). A Kometal csak az átlövőkre játszott, a szélsői alig kaptak labdát, ráadásul a kapusai pocsék napot fogtak ki. A török Yeliz Özel cipelte a hátán a csapatot, de egyedül nem tehetett csodát.

A macedónok csapatkapitánya, Indira Kasztratovics súlyos lábsérülése, majd műtétje miatt az előző évadot kihagyta, ám ebben az idényben a rutinjával sokat segített csapatának. A BL döntő 41. percében azonban ismét megsérült a jobb térde, olyannyira, hogy az átlövő a fájdalomtól elájult. Csak a kispadon sikerült az orvosoknak magához téríteniük, s most nem úgy festett, hogy képes lesz rövid időn belül ismét játszani. "Még nem tudom pontosan, milyen súlyos a sérülésem, de a visszavágón nagyon akarok játszani - mondta Kasztratovics. - Képesek vagyunk az ötgólos győzelemre a Slagelse ellen."

A második számú európai kupa, a KEK döntőjének kaproncai összecsapásáról Andorka Sándor, az EHF vezérkarának bíróküldé-sért felelős tagja számolt be a Nemzeti Sportnak.

"Szenzációs hangulatú, szikrázó csata volt, amelynek a végeredménye nem tükrözi hűen a küzdelmet - mondta. - A Larvik jobb volt ugyan, de nem öt góllal. A szünetig remekül tartotta magát a Kapronca, és a folytatásban is volt esélye a felzárkózásra, ám a hajrában sokat hibázott. Vezetői igen elégedettek, mert a fináléba jutást bravúrnak értékelik. Az erősebb és esélyesebb norvég csapatban Nyberg volt a legjobb, s vele jól jár a következő évadban a Krim Ljubljana. A visszavágóra nem sok kérdés maradt, a Larvik gyakorlatilag KEK-győztesnek tekinthető."

Női európai kupadöntők
1. mérkőzés. BL: Slagelse (dán)- Kometal Szkopje (macedón) 27-23 (11-10). Ld: Petrovics 8, Lungu 8, Szavics 5, ill. Özel 8, Bujanova 7, Cigica 3.
KEK: Podravka Koprivnica (horvát)-Larvik (norvég) 26-31 (10-12). Ld: Golubic 6, Franic 5, Naukovics 5, ill. Duvholt 5, Nyberg 5.
EHF-kupa: Győri Graboplast-Cornexi-Alcoa HSB-Holding 27-21 (14-11). Challenge-kupa: Cercle Dijon (francia)-Bayer 04 Leverkusen (német) 28-27 (16-12). Ld: Gropusila 7, Hein-Saeble 7, ill. Krause 10, Lörfer 4

Szavazás

Győr-Cornexi a női EHF-kupa döntőjében. Mit vár?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik