Legalább tizenkét öngól

SZIRMAI GYÖRGYSZIRMAI GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2005.11.06. 01:04
Címkék
Az idehaza már megszokott, nagy iramú játékát szerette volna játszani az ugyancsak tempósan kézilabdázó törökök ellen a Dunaferr. Boda góljával szerzett vezetést a hazai csapat, ám ezt követően technikai hibák akadályozták a hazaiak folyamatos támadójátékát.
Mikler a szünet elôtt megsérült
Mikler a szünet elôtt megsérült
Mikler a szünet elôtt megsérült
Mikler a szünet elôtt megsérült

A rendkívül lelkes vendégek láthatóan jól felkészültek az Újváros játékából, számtalan alkalommal már a labdafelhozatal során megzavarták, sőt szerelték a magyarokat. Imre Vilmos sorra cserélte az embereit, ám sehogyan sem akart kialakulni az ideális összeállítás. Emberhátrányba kerültek a mieink, de Marko Vujin kétszer is eredményesnek bizonyult.

A 23. percben Mikler Roland egy védésnél megsérült, nem tudta folytatni a játékot. Törő Szabolcs lőtt élményszámba menő gólt (12–10), de újra és újra kapitális hibák miatt dühöngött az egyébként rendkívül lelkes közönség. A félidő utolsó percében az extázisban védő Hocaoglu már a második hetest hárította.

A fordulást követően sem tudta kellőképpen felgyorsítani játékát a Dunaferr. Imre Vilmos már a 36. percben újból kénytelen volt időt kérni. Rendkívüli módon eldurvult a törökök játéka, a cseh bírók időnként nehezen tudtak úrrá lenni a feszült hangulaton.

A 39. percben Gúnya Péter góljával először vezetett három góllal a Dunaferr (21–18). A sorozatos emberelőnyökkel azonban sajnos nem tudtak élni az újvárosiak, sorra az ellenfélnek ajándékozták a labdát. A 43. percben a vendégek orosz irányítóját, Parskovot cserével végleg kiállították.

Emberelőnyben is eladták a labdát a hazaiak, Ergüder indult, és nyolc perccel a lefújás előtt egyenlített (26–26). Két perccel később a gólszerzőt durvaság miatt leküldték a játékvezetők, sőt egy megjegyzésért két plusz két perces kiállítást mutattak. Óriási cirkuszt rendeztek a törökök, percekig állt a játék.

A cseh játékvezetők végül meggyőzhetőknek bizonyultak, felezték a büntetést. Tizenkilenc másodperccel a lefújás előtt a szélről bevetődő Gúnyát Hocaoglu megrúgta, amiért természtesen piros lapot kapott. A végeredményt időn túli szabaddobásból szenzációs mozdulattal Törő Szabolcs állította be.

Mestermérleg
Imre Vilmos:
– Örülök, hogy ilyen gyenge teljesítménnyel is három góllal meg tudtuk nyerni a mérkőzést. Figyelmeztető jel, hogy legalább tizenkét "öngólt" lőttünk.
Müfit Arin: – Győzni szerettünk volna, sajnos ez nem sikerült. A visszavágóra jobban fel fogunk készülni, és odahaza biztosan legyűrjük a Dunaferrt.
Legfrissebb hírek

Kialakult a legjobb négy mezőnye az El-ben és a Kl-ben – íme, az elődöntők menetrendje

Európa-liga
4 órája

Frankfurtban harcolta ki a négy közé jutást a Spurs, a Bodö/Glimt kiejtette a Laziót az El-ben!

Európa-liga
5 órája

Verstappen nem foglalkozik a távozásáról szóló pletykákkal; Alonso nem félti a helyét az Aston Martinnál

F1
5 órája

Fergie-time: a Manchester United a 120. és a 121. percekben szerzett gólokkal győzte le a Lyont

Európa-liga
5 órája

Pénteki sportműsor: bajnokin csap össze a Veszprém és a Szeged, rajtol a női vízilabda vk-döntő

Minden más foci
5 órája

Dobey nyerte meg a darts PL rotterdami fordulóját

Egyéb egyéni
5 órája

A Chelsea kikapott a visszavágón, de bejutott a Konferencialiga elődöntőjébe; Bolláék kiestek

Európa-konferencialiga
6 órája

Európai kézilabdaligák: Rosta Miklós hétből hét gólt szerzett

Kézilabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik