Női kézilabda: az Eb-selejtezőn Kindl Gabrielláék kiütötték a lengyeleket

HEKA LÁSZLÓHEKA LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2009.10.15. 19:42
Címkék
A montenegróiak szövetségi kapitányának, Zsiga Gyulának a tanítványai nagy meglepetést okoztak a női Eb-selejtező csoportküzdelmek első körében: magabiztosan győztek 31-21-re idegenben Lengyelország ellen.

Meggyőző játékkal debütált a montenegrói válogatottban tétmérkőzésen Kindl Gabriella, aki a támadásban és a védekezésben is nagy erőssége választott hazája válogatottnak. Zsiga Gyula a Barjaktarovics, Szavics, Radicsevics, Lazovics, Kindl, Radovics és Dragutinovics hetessel kezdte a meccset, s a 15. percben már 8-2-re vezettek a vendégek. A lengyelek a 42. percig tartották magukat (17-19), majd Kindlék ,,megszöktek" s a hajrában bemutatkozhatott a felnőttek között a 16 éves Marina Vukcsevics is.

A remek formában levő egykori magyar válogatott átlövővel felálló montenegróiak gyengélkedtek ugyan az Eb-selejtezőt megelőző fölkészülési mérkőzéseiken, ezért a magyar tréner nem volt túl optimista a lublini találkozó előtt, ám tanítványai rácáfoltak. Kindlék 31-21 (14-10) arányú győzelme a lengyelek ellen óriási lépést jelent az Eb-re való kijutást illetően.

Az edzők, a játékosok és a szurkolók egyaránt úgy értékelték a meccset, hogy a vendégek remekül játszottak, amit sokan a sérüléséből felépülő Bojana Popovics-Petrovics (a világ talán legjobb átlövője) jelenlétével magyaráztak. Szerintük a világklasszis jobbkezes játékos, valamint a mérkőzés legjobbjának kikiáltott Maja Szavics óriási biztonságot adott a csapatnak (Szavics nyolc lövésből csak egyszer tévesztett).

Az újra egészséges Popovics 20 percnyi játék alatt remekül kiszolgáltatta társait, és mivel - saját bevallása szerint - még nem meri vállalni a keményebb ütközéseket, inkább a gólpasszokkal és a hetesekkel (hármat értékesített) segítette csapatát. A lengyeleknél, Dvoracik (4 gól) és Kudlac (4), a vendégeknél Szavics (7), Radicsevics (6), Radovics (4) és  Kindl (4) volt kiemelkedően eredményes.

A selejtezők 6. csoportjának másik meccsén Csehovban az oroszok 33-26-ra győztek a szlovákok ellen.

Legfrissebb hírek

„Donnarummának elképesztő védései voltak” – a harmadik angol gólt szerző Ezri Konsa a PSG remeklő kapusáról

Bajnokok Ligája
57 perce

Szerdai sportműsor: Real Madrid–Arsenal, Inter–Bayern a BL-ben

Minden más foci
57 perce

Flick: Egy lépéssel közelebb, de a végétől még messze vagyunk

Bajnokok Ligája
1 órája

Olvasóink szerint a Fradi az NB I esélyese; Lévai Levente feljebb szeretne lépni

E-újság
1 órája

Nagyot küzdött az Aston Villa, ám nem tudta megfordítani a PSG elleni BL-párharcot

Bajnokok Ligája
2 órája

Guirassy triplázott a Barcelona ellen, de ez is kevés volt a Dortmund továbbjutásához

Bajnokok Ligája
2 órája

Női jégkorong: Svédország és az USA is hibátlanul nyerte meg a csoportját

Jégkorong
2 órája

Idegenben győztek a MÁV Előre és a Fino röpisei

Röplabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik