Női kézilabda: Vácon csökkentették volna Tóth Tímea fizetését

Vágólapra másolva!
2010.12.23. 10:32
Ahogy arról tegnap beszámoltunk, Tóth Tímea elhagyja a Vác női kézilabdacsapatát. Németh András, az együttes szakvezetője a Nemzeti Sportnak elmondta, a pénzhiány miatt csökkenteni akarták az elmúlt időszakban gyengébben teljesítő átlövő fizetését, és ez hozzájárult a szakításhoz.

„Hetek óta érezzük, tudjuk, hogy a pénzhiány miatt csapatunk nagy álmaiból, terveiből kissé vissza kell vennünk, ezért a költségvetésünket átalakítottuk. Ennek során kiderült, hogy „vezéráldozatra” is kényszerülünk. Lehet, hogy további változásokra is fel kell készülnünk, ám újabb kulcsjátékosok remélhetőleg már nem távoznak" – kezdte a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatát Németh András.

„Tóth Tímea teljesítménye az utóbbi fél évben elmaradt az általam várttól, ezért csökkentettük volna a fizetését. A pótlása nagyon nehéz feladat, de most sok bizonyítási lehetőséget kaphat a tizennyolc éves, nagyon tehetséges Klivinyi Kinga” – kommentálta a válogatott átlövő távozását a szakember.

A TÉMÁRÓL BŐVEBBEN IS OLVASHAT A NEMZETI SPORT MAI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek

Klubja tette közzé, Németh Andrást meghívta Marco Rossi a magyar válogatottba

Magyar válogatott
2025.03.06. 18:52

Törött kézzel játszott, meg kellett műteni Németh Andrást

Légiósok
2025.02.11. 19:49

Légiósok: „Németh András jelen állás szerint vissza fog térni hozzánk”

Légiósok
2025.02.05. 12:36

Női kézilabda MK: a címvédő Ferencváros hétgólos sikerrel jutott elődöntőbe Vácon

Kézilabda
2025.01.14. 20:06

Robbie Keane döntetlennel mutatkozott be az FTC kispadján, Németh Andrásék ellen

Labdarúgó NB I
2025.01.10. 15:56

Ezt meg kell nézni! Klujber Katrin csodagólt szerzett a Vác ellen – videó

Kézilabda
2025.01.08. 21:11

A Hertha kikapott otthon Németh András csapatától

Légiósok
2024.12.13. 20:46

Bundesliga 2.: négy bajnoki óta nyeretlen a Hamburg, kirúgták az edzőt

Német labdarúgás
2024.11.24. 12:59
Ezek is érdekelhetik