Júniusban, amikor átvettem a válogatottat, az volt az első feladat, a legfontosabb cél, hogy kijuttassuk a magyar válogatottat erre a vb-re. Ez a Veszprémben lejátszott, mindannyiunk számára emlékezetes találkozón sikerült is. Az a dráma egy nagyon mély kötődést, elkötelezettséget hozott ezekkel a fiatalokkal, hiszen az előző világverseny alapján nálunk előrébb jegyzett szlovén válogatottat sikerült legyőznünk. Azért kaptunk ilyen nehéz ellenfelet, mert az Eb-n tizennegyedik helyen végezve ugye csak erősebb rivális juthatott, de például az osztrákok a nyolcadik helyen zárva Hollandiát fogták ki ugyanakkor.
A kijutásunk után a legfontosabb feladatunknak azt tekintettük, hogy egy olyan programot állítsunk össze, amely a felkészülést szolgálja. Egy specifikus egyéni kondicionális programot indítottunk el a bajnokság befejezése után a két ünnep közötti időszakban, majd január másodikától együtt dolgoztuk végig a maradék időt, amelyben játszottunk öt felkészülési mérkőzést, általában világbajnoki résztvevők ellen. Ez megfelelően segítette a felkészülésünket. Néhány kulcsjátékossal a találkozási idő igen rövid volt, hiszen a Bundesligából csak másodikán érkezhettek a játékosok, Fazekas pedig az ismert családi okokból ugyancsak később csatlakozott, addig otthon kapusedzővel gyakorolt (köszönet érte Szathmári Jánosnak, aki végigdolgozta vele ezt az időszakot).
Nagyon szép munka folyt ezen a felkészülésen, amelyen lényegében három dolog történt.
1. A játékosok belső motivációjának, küzdőképességének, elszántságának felépítése volt a fő cél.
2. Egy olyan csapatszellem és gondolkodás kiépítése, amely nagyon mély erkölcsi és morális alapokra épül. Éppen ezért született meg a mára már sokak által átvett erkölcsi kódexünk, amelynek a legfontosabb célja az, hogy a közösségen belül önálló szabályozási módszerként működjön, ezzel pedig közösséget építsen.
3. A stratégiai munka, amely mindig a következő ellenfélre fókuszálja a csapat erejét.
Egy ilyen speciális felkészülés után megpróbáltunk eredményesen játszani.
Szinte sorsszerű, ahogy az ideutazásunk alakult: a kitűzött napra nem volt rövidebb repülőjárat, de ebben a kérdésben én nem keresnék név szerint felelősöket. Talán ha a lengyel tornára nem megyünk el, akkor tán még magam kezdeményeztem volna – saját kapcsolatrendszeremmel kibővítve – a minimum három nappal korábbi svédországi kiutazást, de így, hogy szerepeltünk azon a tornán, az otthoni utolsó három nap elengedhetetlen volt.
Így el kell fogadnunk, hogy ez ilyen szerencsétlenül alakult, és reggel négy órától délután négyig tartó utazást követően érkeztünk meg. Ráadásul azt már csupán a helyszínen tudtuk meg, hogy az egyetlen edzési lehetőségünkre is utaznunk kell jó egy órát, szóval fáradtan, és jó későn, 11 óra felé kerültünk csak ágyba. Ennek a hatása a másnapi mérkőzésen jól látszódott, az Izland elleni találkozót teljesen meghatározta. Ők pedig harminchat órával előtte tréningeztek utoljára, és két nappal előbb megérkeztek a vb-re, így elég pihent állapotban küzdhettek ellenünk.
Még egyszer mondom, nem felelősöket keresve, hanem inkább csak tanulságként rögzítve, ezen változtatnunk kell!
Amikor 1986-ban férfi vb-döntőt játszottunk a csapatommal, akkor is a svájci kapcsolataimon keresztül tudtuk elintézni, hogy négy nappal a verseny kezdete előtt már Zürichben lehettünk. Két napig regenerálódtunk, s készültünk Izlandra, az első ellenfélre, és tudtunk is nyerni egy góllal. Ez az idő tehát nagyon fontos: akkor is az volt, most is az, és ezt elmulasztottuk figyelembe venni.
Utána viszont – jeleztem is a srácoknak – elkezdődött a vb, a norvégok ellen már máshogy játszottunk, és sikerült is egy null hatos széria után csodálatos, drámai küzdelemben megfordítani a meccset. Az interneten pedig már irkáltak olyanokat is az izlandi vereség után, hogy menjünk haza – úgy vélem, nem gondolták komolyan, és ők ezután kicsit elszégyellték magukat az elhamarkodott véleményükért.
Mi nem adjuk fel soha, és azt hiszem, ennek a csapatnak éppen ez a legfőbb erénye. Hogy példát mutat küzdőképességből, és mindenki a saját teljesítőképessége határait feszegeti. Azt gondolom, a többi mérkőzésen is hasonlót láthattunk.
A tizenkettedik világversenyemen vagyok, és most fordul elő először (!), hogy az éjszakai videós elemzőmunkához segítséget kapok. Nagy előrelépés az, hogy a videózáshoz már előre megvág van vágva az anyag. Nyilván tudják néhányan, hogy itt Remport Csaba segít nekem, akivel az MKB Veszprémnél is együtt dolgozom. Ez a közös munka az eddigiekben jól sikerült, megtaláltuk az ellenfeleink gyenge pontjait. Az egzotikus Japán nagy fejtörést okozott, három hármas nyitott védekezésével előrébb is végzett, mint Ausztria vagy Brazília. A japánok ellen szerintem – gondolok itt arra a kétszer tíz percre, amikor eldöntöttük a meccset, és tíz fölé vittük a különbséget – a mi felkészülésünk sikerült a legjobban, mivel Izland kivételével az összes csapat nagyon megszenvedett ellene. Felhívnám a figyelmet, hogy a tavalyi Eb első 8 helyezettje közül kettőt győztünk le a csoportban, Ausztria és Norvégiát, a harmadikat, Szlovéniát pedig már a selejtezőn sikerült megverni. Ezt a magyar kézilabda nagy előrelépésének tartom.
Visszahoztuk csapatunkat a világ tizenkét legjobbja közé és ez komoly érték, hiszen a férfi kézilabdázásban a legjobbak mezőnye kibővült.
Szóval nem vagyunk elégedetlenek, s a következő, számunkra mindent eldöntő három mérkőzésre készülünk, videózunk Juhász István kollégámmal, akivel összerakjuk az ideális napirendet.
Pérez Carlosszal kapcsolatban világos és egyértelmű szabály van, őt három mérkőzésre engedte el a klubja, ezt szerződés mondja ki. Ezt nekem nincs módom megváltoztatni, nem az én kompetenciám. Hogy ez megváltozzon, arra sok lehetőséget én nem látok, és szeretném kijelenteni, hogy nem is sugallom ezt. Hogy más mit akar, az ebben a témában lényegtelen. Más oldalról is megnézve, Pérez augusztusban negyvenéves lesz, az ő egészségét minden körülmény között óvni kell. Ez a sorozatterhelés a világ legjobb csapatai ellen nem lesz egyszerű, de vállalta, s ebben – úgy vélem – sokat számított a személyes kapcsolatunk. Ezért is gondolom, hogy meg kell maradni az ésszerűség határain belül, mert elég komoly rizikót vállal így is a szerepléssel. Amúgy ennek a megegyezésnek a tárgyalásában én eddig sem vettem részt, és ezután sem fogok. Felesleges feszültségeket teremteni ebben a témában. A megoldás nem feladata az érintetteken kívül senkinek sem, még a sajtónak sem, ezért is kérek mindenkit a nyugalom megőrzésére.
A középdöntő előtt megint tartunk egy megszilárdító, az értékeinket újra megvitató, a lehetőségeinket tovább bővítő megbeszélést, egy stratégiai értekezletet, hiszen olyan csapatok jönnek, amelyek az elmúlt évek világversenyeit megnyerték. Az én feladatom az, hogy minden mérkőzésre a lehető legnagyobb szellemi erőt és a rendelkezésre álló játékoskeretet koncentráljam. Úgy kell felkészülnünk, hogy a saját határainkat át tudjuk lépni, de minimum kitágítani. Ez körülbelül tizenöt-húsz százalékig működni fog, ez biztos, ám azon túl már nagyon fog számítani a sportdiplomáciai erő, hiszen az egy ilyen olimpiai kvalifikációs torna végjátékában jelentősen közrejátszik.
Erre készülünk a játékosokkal, rendkívül elszántak vagyunk, és nagyon jó lélektani helyzetből várjuk ezt az óriási küzdelmet. Megpróbálunk a ránk váró három plusz egy mérkőzésen helytállni, de erre garancia nincs, nem tudok semmit sem ígérni, bármi lehet. Nagyon örülünk annak, hogy idáig eljutottunk, és egy nagyon szilárd, erős, küzdőképes csapattal készülünk – mindig csak a következő meccsre.
Forrás: mkbveszprem.eu