Itthon meg kellene verni a Flensburgot

Vágólapra másolva!
2011.03.26. 10:43
null
Zubai Szabolcsra a Flensburg falában sem vár könnyű feladat (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
Óriási ambícióval, sikeréhesen várja a Pick-Szeged a férfi BL-nyolcaddöntő szombati, SG Flensburg elleni összecsapását, amelyen a hazaiak között meghatározó játékos lehet Zubai Szabolcs, a válogatott beállós. A szintén nyolcaddöntőre készülő MKB Veszprém vasárnap Barcelonában kezdi a párharcot.

 

„Ellenfelünk, amely pénteken már itt, Szegeden edzett, szerdán nagyon küzdelmes Bundesliga-csatát nyert meg egy góllal idegenben a Grosswallstadt ellen, vagyis sikeres főpróbát tartott szombatra – nyilatkozta Zubai Szabolcs, a Pick-Szeged beállósa a Nemzeti Sportnak, majd röviden bemutatta ellenfelüket. – A szerdai meccsen is kiderült, miért ért el jobbnál jobb eredményeket a BL-csoportjában. Szemtelenül védekezik, sok labdát lop, szélsői szélvészként indulnak, a felállt védőfallal szemben pedig sokáig, türelmesen adogat, majd hirtelen ritmust vált, és pontosan lő. Kapusa, Dan Beutler rutinos játékos, akinek sokat segítenek védekező társai. A mezőnyben Mocsai és Szilágyi mellett Lasse Boesen is ágyúként lő."

Skaliczki László sérülés miatt továbbra sem számíthat Tomás Stranovskyra, Dusan Beocsaninra és Nagy Norbertre, ám a Flensburgnál is akadnak hiányzók, ami növelheti a szegediek esélyeit.

„A svéd Oscar Carlén, aki az évad végén Hamburgba igazol, térdsérülése miatt el sem jött Szegedre, miként a szerb Petar Djordjics sem, aki szerdán súlyos kézsérülést szenvedett – sorolta a szegedi tréner a flensburgi sérülteket. – Jó hír, hogy nálunk Katzirz Dávid teljesen felépült, végre nem fáj a vádlija, és miután a Veszprém ellen már játszott, egyre jobb formába lendül – erre szükség is lesz szombaton. Továbbra sem számíthatunk viszont a fájós bordájára panaszkodó Tomás Stranovskyra, aki talán három-négy hét múlva lesz harcra kész. A jövő héten már együtt edzhet társaival a vállműtét után lábadozó Dusan Beocsanin, és biztató Nagy Norbert állapota is, hiszen sokat javult a könyöke."

A szegedi vezetők remélik, hogy Beocsanin és Nagy a jövő vasárnapi flensburgi visszavágón pályára léphet.

A szegedi találkozót egy norvég bírópáros vezeti majd.

SZILÁGYI: JÓ A HÍRE A SZEGEDNEK A BL-BEN

A Flensburgban a sok dán és svéd légiós mellett két magyar játékos is található Mocsai Tamás és az osztrák válogatott Szilágyi Viktor személyében.

Mocsai Tamás: – A BL-csoportmeccseken a Szeged nagyon sokat fejlődött. Amúgy is tehetséges, nagyra törő csapat, amelyben sok válogatottbeli társam szerepel. A rutinos külföldiek is oszlopai a gárdának.

Szilágyi Viktor: – Tamással együtt örülök, hogy Magyarországra jöhettem, és a vébé után újra találkozom szegedi barátaimmal, akikkel persze a pályán óriási csatát fogok vívni. Jó a híre a Szegednek a BL-ben, a továbbjutás szerintem a visszavágón dől el.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Pick-Szeged–Flensburg (német)
14.30 (tv: Digi Sport)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik