Ismét Európa trónján a magyar átlövő

– Már kipihente magát?
– Ez azért nem megy olyan gyorsan. Még erősen érzem a fáradtságot a végtagjaimban és lélekben, úgymond fejben sem ülepedett le bennem a finálé, a rettenetes küzdelem feszültsége, a siker felszabadult öröme – válaszolta Nagy László, a Barcelona-Borges kétszeres BL-győztes (2005, 2011), háromszoros spanyol bajnok (2003, 2006, 2011) csapatkapitánya, aki külföldiként először viselheti ezt a tisztséget a katalán csapatban

– Mi volt a legnehezebb a döntőben?
– Meg kellett akadályoznunk a sérült Sterbik Árpád nélkül felálló Ciudad gyors lerohanásait. Árpinak, a világ egyik legjobb kapusának, akinek a vádlija az elődöntőben sérült meg, ezúton is jobbulást kívánok. A jó védekezésünkhöz előbb pontosan kellett zárni az akcióinkat, valamint vissza kellett érnünk a kapunk elé.

– Amelyben Danijel Sarics talán élete legjobb formájában védett.
– Egyetértek! Az ő bravúrjai nélkül sokkal nehezebben nyertünk volna.

– Így sem látszott könnyűnek...
– Nem is volt az. Iszonyatos iramú meccs volt, ráadásul két nap alatt a második. Ha nincs bennünk, hogy egymásért küzdünk, s hogy a tavaly elveszített BL-döntő után végre újra nagy sikert érjünk el, akkor talán nem is győzünk. Nagyon fegyelmezetten támadtunk, a hosszú lefolyású akcióinkat nem tudta széttördelni Didier Dinart, a világ legjobb védekező játékosa, sem erőszakos társai. A fáradtság is hamarabb látszott a Ciudad védőin, akik nem tudták követni a keresztmozgásainkat.

– A saját teljesítményével elégedett?
– Mindig marad az emberben kis hiányérzet, különben nem lenne célja a folytatásnak. A lövéseim nem sikerültek, ugyanakkor a védekezésemmel és a gólpasszaimmal talán tudtam segíteni a csapatnak. Hozzáteszem, nekem továbbra is az életem a játék, a győzni akarásom pedig harmincévesen is töretlen, és – hála Istennek – folyamatosan megújul. Nincs olyan meccs, amelyen unalmat vagy fásultságot éreznék.

– Csapatkapitányként ezt a motivációt miként tudja átadni a társainak?
– Nagyon könnyen, mert ebben is szerencsém van. Fogékony, sikerre éhes, intelligens játékosokat fogok össze s képviselem az érdekeiket. A közös célok nagyon fontosak, azt pedig, hogy milyen úton érjük el őket, mindig meg tudjuk beszélni.

– Visszatérve a BL-fináléhoz, kimulatta magát a csapat vasárnap éjjel Kölnben?
– A BL-döntő után elegáns fogadáson vettünk részt, de mi már a pályán meg az öltözőben pezsgőztünk és önfeledten ünnepeltük, hogy legyőztük a Ciudad Realt. A kölni arénában óriási volt az újságírók rohama, aztán sokunkat ostromoltak az aláírásgyűjtők, s fantasztikus volt a díjátadó. A finálé után csak néhány órát töltöttünk Kölnben, mert éjfélkor felszállt a különgépünk, hajnali háromkor pedig már a barcelonai Camp Nou parkolójában hagyott autóinknál voltunk.

– Zsúfolva volt a kölni aréna Barca-drukkerekkel.
– Sok ezren szurkoltak nekünk, és nekem hatalmas örömet szerzett, hogy rengeteg magyar is eljött a BL-döntőre. Jólestek a kedves szavak a Kölnbe érkező barátaimtól, ismerőseimtől, a telefonon vagy e-mailben gratulálóktól.

– Milyen volt a barcelonai fogadtatás?
– A repülőtéren a hajnali időpont ellenére Sandro Rosell, a klub elnöke várt bennünket. A BL-trófeával, amelyet tavaly a Kiel kaparintott meg előlünk, csapatkapitányként én léptem ki a gépből, s a kamerák kereszttüzében átadtam neki. Nem tagadom, megható és borzongató érzés volt egyszerre.

– Ugye nem mondja, hogy ezután csendesen hazaballagtak?
– A Camp Nou-nál még időztünk egy keveset, Sariccsal, Rutenkával és Sorhaindóval újra és újra felidéztük a spanyol házidöntő fantasztikus pillanatait. Ezzel nem lehet betelni! Ugyanakkor nem volt semmi kilengés, hogy úgy mondjam kulturáltan élveztük a siker ízét. Úgy fél ötre értem haza.

– És vége?
– Á, nem! Csak az évadnak, ami nagyon jó. Az ünneplés a klubban még folytatódik, mert kedden örömfoci lesz a Camp Nou-ban. A kézilabdázók az egyesület vezetői ellen játszanak, aztán közös vacsora következik a BL-győztes labdarúgókkal, akikkel együtt ünnepelnek bennünket. Nem tudom, van-e még egy olyan klub, amelynek a csapatai egyszerre nyertek BL-t és bajnokságot…

– Aztán szabadság?
– Végre, igen! Három hétre elutazom a feleségemmel és a kislányunkkal Miamiba, Orlandóba és a Bahamákra. Miamiban, remélem, életem egyik nagy álma valósul meg, ha megnézhetem a szerdán kezdődő NBA-döntő valamelyik meccsét. Júliusban a nyári, gyerekeknek szervezett hétnapos kézilabdatáborommal foglalkozom, majd hazautazom a szüleimhez Szegedre. A Barca augusztus elsején kezdi a felkészülést az új évadra. A csúcson vagyunk, nehezen jutottunk ide, de már most tudom, még nehezebb lesz itt maradni.