Görbicz: Azt hiszem, mindkét csapat nagyon megrendült lesz

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2014.02.07. 12:54
null
Görbicz Anita jól ismeri már a Larvikot (Fotó: Korponai Tamás)
A Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata péntek este 20 órától a Larvik otthonában játssza a második mérkőzését a Bajnokok Ligája középdöntőjében.

 

Az élet megy tovább – a Győri Audi ETO KC női kézilabdázói péntek este Larvikban lépnek pályára a második idei Bajnokok Ligája-középdöntős mérkőzésükön. Vagyis a múlt vasárnap elhunyt Karl Erik Böhn utolsó klubcsapata a norvég szakember utolsó előtti klubjával találkozik...

„Furcsa mérkőzés lesz, hiszen a meccs előtt nyilván megemlékezünk majd Karl Erikről... – sóhajtott fel Görbicz Anita. – Azt hiszem, mindkét csapat nagyon megrendült lesz, s alighanem az dönt, melyik tudja hamarabb túltenni magát az érzelmein és profiként odatenni magát – legyen ez bármilyen nehéz is.”

Fontos lenne, hogy az ETO kiköszörülje a múlt héten esett csorbát, hiszen hazai pályán 23–23-as döntetlent ért el a montenegrói Buducsnoszt Podgorica ellen, elmaradva a valós tudásától.

„Arról a meccsről nem szeretnék sokat beszélni, szörnyű volt – jegyezte meg az ETO csapatkapitánya.– Zavarodottságot éreztem a csapaton, talán az első idei BL-találkozó, talán az új csarnok miatt, nem tudom, de az biztos, hogy olyan hibákat követtünk el, amilyeneket nem szoktunk. Azonban bízom benne, hogy ez csak egyszeri alkalom volt.”

Egy vereséggel (amire a Tippmixpro egyébként háromszoros pénzt fizetne) messzebb sodródna a BL címvédője a májusi budapesti final fourba jutástól, ami pedig a minimumkövetelmény.

„Fontos mérkőzés lesz a Larvik számára is, hiszen a norvégok hattal kikaptak az első fordulóban Ljubljanában – mondta Görbicz. – De az utóbbi időben mindig jól sült el, amikor igazán éles meccseket kellett vívnunk. A Larvik ugyanazt játssza, amit korábban is, nem számítunk meglepetésre. Lehet, jó is, hogy idegenbe megyünk, az Egyetemi csarnokban még nem nyertünk BL-meccset, Larvikban viszont kétszer is tavaly tavasszal.”

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
KÖZÉPDÖNTŐ, 2. CSOPORT, 2. FORDUL
Ó
Péntek. 20: Larvik (norvég)–GYŐRI AUDI ETO KC (Tv: Digi Sport1, élőben az NSO-n).
Vasárnap. 19: Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–RK Krim Ljubljana (szlovén)

AZ ÁLLÁS
1. Krim Ljubljana (szlovén) 1 1 24–18 +6 2
2. GYŐRI AUDI ETO KC 1 1 23–23 0 1
2. Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 1 1 23–23 0 1
4. Larvik (norvég) 1 1 18–24 –6 0

 

A magyar szurkolók Böhn házánál emlékeztek (Fotó: Facebook)
A magyar szurkolók Böhn házánál emlékeztek (Fotó: Facebook)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik