Férfi kézilabda-vb: pénteken döntenek a mezőnyről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.20. 10:47
A Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) legfelsőbb döntéshozó testülete, a tanács pénteken dönt arról, hogy módosul-e, és ha igen, hogyan a férfiak január 15-én kezdődő katari világbajnokságának mezőnye. A lehetséges beugrók között van a magyar csapat is.

Két hete Bahrein, egy hete pedig az Arab Emírségek jelezte az IHF-nek a visszalépését indoklás nélkül – minden bizonnyal a Katarral fennálló feszült politikai viszony miatt –, majd kedden mindkét szövetség bejelentette, hogy mégis szeretne indulni.

A vb-szereplés jogát a magyarok nem harcolták ki, a júniusi selejtezőben elbuktak a szlovénokkal szemben, ám amikor a két ázsiai ország visszalépett, a magyar szövetség jelezte részvételi szándékát az IHF felé. Tette mindezt azért, mert az olimpiai negyedik magyar csapat a világranglistás és a legutóbbi vb-n, illetve Eb-n elért helyezésével jogos beugró lehetne.

A mezőny egyszer már módosult: az IHF a selejtezők zárulta után az ausztrálok helyére a német válogatottat – a Katarba ki nem jutott csapatok közül a legutóbbi vb-n legjobb helyen végző együttest – sorolta be, mivel nem ismerte el az óceániai kontinentális szövetséget.

A vb egyben olimpiai kvalifikációs torna is, ezért roppant fontos ott szerepelni, hiszen azok a csapatok, amelyek lemaradtak a vb-ről, kevés eséllyel pályáznak a 2016-os riói ötkarikás részvételre.

Amennyiben az októberben kinevezett Talant Dujsebajev szövetségi kapitány vezette magyar válogatott mégsem vehetne részt a vb-n, akkor először ki kell jutnia a 2016-os lengyelországi Eb-re. Erre jó esélye van, hiszen a portugálokat és az ukránokat már legyőzte a selejtezőben, és még találkozik az orosz együttessel. A kvartettből az első két helyezett biztosan továbblép. Aztán a kontinensviadalon kell úgy szerepelnie, hogy kikerüljön a 2016 májusában esedékes ötkarikás kvalifikációs négyes tornára, amelyen az első két csapat szerez riói indulási jogot.

Az IHF tanácsa pénteken, a németországi Herzogenaurachban sorra kerülő ülésén foglalkozik a kialakult helyzettel.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: kalandos úton jutott el az NB I-be Gulyás Gergő

Utánpótlássport
9 órája

Kézilabda: program a határon túli fiatalokért

Utánpótlássport
2025.03.27. 09:04

Kézilabda: magabiztosan menetel az U20-as női élvonalban a SZISE

Utánpótlássport
2025.03.26. 20:10

Kézilabda: Dániában pallérozódik a 17 éves Hargitai Levente

Utánpótlássport
2025.03.22. 19:28

Kézilabda: magát is meglepte Urbán-Patocskai Csongor

Utánpótlássport
2025.03.21. 12:35

Kézilabda: összecsiszolódott az ifjúsági fiúválogatott magja

Utánpótlássport
2025.03.19. 18:54

Kézilabda: kellenek a minőségi játékpercek a junioroknak

Utánpótlássport
2025.03.18. 17:13

Kézilabda: negyedikként zárt a Tiby-kupán a junior férfiválogatott

Utánpótlássport
2025.03.16. 09:07
Ezek is érdekelhetik