Férfi kézi: edzőváltás Gyöngyösön, Gulyás helyett Debre irányít

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.23. 16:45
Gulyás István vezetőedző és Kotormán Attila szakmai igazgató is távozik a férfi kézilabda NB I-ben szereplő Gyöngyöstől. A kispadra már az utódot is megtalálták, Debre Viktor váltja Gulyást.

A klub a rossz eredményekkel magyarázta a váltást, a csapat ugyanis lemaradt a felsőházi rájátszásról, a Magyar Kupában pedig a negyeddöntőben búcsúzott. Eddigi huszonnégy mérkőzéséből tizenegyet nyert meg, ugyancsak tizenegy veresége mellett két döntetlenből áll a mérlege.

„Most van az átigazolási szezon hajrája, így szükségesnek tartjuk, hogy az új edző a napi munka során megismerhesse a gyöngyösi játékosállományt és érdemben tudjon javaslatot tenni a jövő csapatának kialakításában” – fogalmazott Nagy Attila klubelnök.

A korábban Tatabányán vezetőedzőként dolgozó Debre a B-válogatott szövetségi edzőjeként a keret nagy részét ismeri.

Legfrissebb hírek

Simán nyert a Veszprém és az FTC; a Tatabánya kikapott Balatonfüreden a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
3 órája

Palasics Kristóf visszatért a Veszprémhez

Kézilabda
11 órája

Könnyedén győzte le a NEKA-t a Veszprém

Kézilabda
2025.03.25. 20:02

A listavezető Veszprém 44 gólt dobva nyert a Győr ellen

Kézilabda
2025.03.22. 17:52

Kézilabda: összecsiszolódott az ifjúsági fiúválogatott magja

Utánpótlássport
2025.03.19. 18:54

„Lassan, de biztosan újra kézilabdázónak érezhetem magamat” – rehabilitációjáról beszélt Jehia el-Dera

Kézilabda
2025.03.15. 08:43

Férfi kézilabda NB I: Csurgón nyert a Veszprém, szoros tatabányai siker

Kézilabda
2025.03.09. 20:09

Egy góllal nyert Balatonfüreden a Ferencváros a férfi kézilabda-bajnokságban

Kézilabda
2025.03.08. 20:18
Ezek is érdekelhetik