Női kézi: Érdről erősít válogatott játékosokkal a Fradi

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2015.04.22. 10:16
null
Szekeres Klára a nyártól nagy hasznára lehet a Fradi védekezésének (Fotó: Korponai Tamás)
Komolyan gondolják a vérátömlesztést az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapatánál, amely tavaly ősszel a selejtezőben búcsúzott egy hajszállal (és némi sportdiplomáciai közreműködéssel) a Bajnokok Ligájától. A Nemzeti Sport információi szerint újabb három, már a válogatottat is megjáró játékossal erősít Elek Gábor együttese.

 

Érdről érkezik a 27 éves átlövő (illetve az utóbbi években elsősorban védőjátékos), Szekeres Klára, aki szerepelt a 2012-ben Európa-bajnoki bronzérmes válogatottban, és volt az év legjobb védője is a magyar bajnokságban. Egyelőre még ugyancsak Érden játszik a 21 éves balszélső, Schatzl Nadine, aki már szintén bemutatkozott a nemzeti csapatban. A 2015–2016-os idényre visszatér a zöld-fehérekhez a húszéves jobbátlövő, Szekerczés Luca, aki a lassan befejeződő szezont Siófokon töltötte kölcsönjátékosként, és szintén pályára lépett már a válogatottban.

Mint már korábban beszámoltunk róla, az évad befejeztével a Fradihoz igazol a Vác irányító-átlövője, a 23 éves Hornyák Dóra, valamint – immár édesanyaként – visszatér a pályára a 24 esztendős Zácsik Szandra is, vagyis jószerével egy teljes kezdősorral lesz erősebb az FTC.

A klubnál egyelőre nem kommentálták az értesüléseket, de pénteken sajtótájékoztatót tartanak, alighanem ott mutatva be hivatalosan is az új szerzeményeket.

A Fradi szerdán Dunaújvárosban játszik az NB I elődöntőjének második mérkőzésén (az elsőt a Népligetben 42–30-ra nyerte meg), és győzelmével a bajnoki döntőbe jutna, biztossá téve legalább a BL-selejtezős helyet a következő szezonra – immár a jelentősen megváltozott együttes számára.

NŐI KÉZILABDA NB I
ELŐDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
Dunaújvárosi Kohász KA–FTC-Rail Cargo Hungaria 18.00 (tv: Duna World)

Legfrissebb hírek

Tomori a Bajnokok Ligájában is Ferencváros–Győr döntőt remél

Kézilabda
20 órája

Allan Heine: Jó, hogy van egy Lauránk a kapuban!

Kézilabda
2025.03.02. 17:49

Glauser volt a hős, hétméteresekkel a Ferencváros nyerte a Győr elleni MK-döntőt

Kézilabda
2025.03.02. 17:30

Újra a két óriás csap össze a női kézilabda Magyar Kupáért

Kézilabda
2025.03.02. 07:08

A Ferencváros legyőzte a Mosonmagyaróvárt – összejött az álomdöntő!

Kézilabda
2025.03.01. 19:00

Dione Housheer: Jó lenne, ha a döntőben revansot vehetnénk a Ferencvároson

Kézilabda
2025.03.01. 17:33

Az ETO és az FTC a négyes döntőre is esélyes – összegzés a női kézilabda BL csoportköre után

Kézilabda
2025.02.25. 11:56

„Nagyon szeretnék még visszatérni az Elek Gyula Arénába” – Böde-Bíró Blanka a babavárásról

Kézilabda
2025.02.25. 11:02
Ezek is érdekelhetik