Női kézi: Martín tudja, hogyan kell reagálni a kudarcokra

Vágólapra másolva!

2015.07.21. 13:33

Címkék

Ambros Martín elégszer állt már a vesztes oldalon, hogy most ne essen kétségbe, és higgye, jó úton jár. A Győri Audi ETO női kézilabdacsapatának vezetőedzője a sérülések rémétől fél, de különben csakis a kemény edzésekben hisz.

Ambros Martín számára nem ismeretlen a vesztes oldal (Fotó: NS-archív)

IDŐ KELL AZ ÚJAKNAK
Ambros Martínnak fél tucat új játékost kell beépítenie az ETO-ba, ami annyiból mindenképp izgalmas feladat, hogy szeptemberben már Bajnokok Ligája-selejtezőt játszik a csapat. Ugyanakkor a szakember is tisztában van vele, hogy Kiss Évától, Tomori Zsuzsannától, Tóth Gabriellától, a norvég Linn Jörum Sullandtól, valamint a holland Nycke Groottól és Yvette Brochtól nem várhat már az első hetekben csúcsteljesítményt. „Érdemes megnézni azokat, akik régóta itt vannak – jegyezte meg a szakember. – Szinte senkinek sem sikerült egyből felvennie a ritmust, csak öt-hét hónap után, talán az egy szem Heidi Lökét kivéve, de ő nem is erről a világról való – megszállott, aki ügyet sem vet a körülményekre, mindig tökéletes. De még Eduarda Amorimnak is eltartott egy ideig annak idején, mire igazán megtalálta a helyét, aztán a világ legjobbja lett – szóval ki kell várni, amíg az újak meg tudják mutatni, mire képesek valójában.”

– Mik az előző évad tanulságai?
– Az egész szezon teljesen szürreálisan alakult, gyakorlatilag az első pillanattól kezdve, ahogy egymás után elkezdtek kiesni a játékosok – az lett a vége, ami – mondta a Nemzeti Sportnak Ambros Martín, a Győri Audi ETO vezetőedzője. – De nincs ebben semmi különleges. Számomra egyébként sem ismeretlen ez a szituáció, hiszen egész életemben a vesztes oldalon álltam. Játékoskoromban is nagyon sokáig lemaradtunk a Pamplona és a Barcelona mögött, az Itxakóval is elveszítettem a BL-döntőt, szóval szó sincs róla, hogy most elveszetten keresném a helyemet, hogy miként reagáljak a kudarcra. Az a fontos, hogy ha veszítettél is – vagy legalábbis nem nyertél, ez nézőpont kérdése –, a helyes utat jártad-e közben, és amikor letértél róla, abból sikerült-e tanulnod.

– Önnek sikerült?
– Persze, a vereségekből mindig sokkal többet lehet tanulni, mint a győzelmekből. Épp ez volt az előző szezon egyik tanulsága, hogy nem figyeltünk oda, amikor korábban sikeresek voltunk, nem kérdeztük meg magunktól, miért tartunk most itt, mit kell megőriznünk.

– És már tudja a választ?
– Az volt a különleges az első két idényben, hogy sosem bizonytalanodtunk el. Akkor sem, amikor az első itteni évemben a román Valcea elleni elődöntő visszavágójának vége előtt nyolc perccel sima kiesésre álltunk – mégis fordítottunk. Akkor sem, amikor a második évben nem mi játszottuk a legjobb kézilabdát a középdöntőben – a négyes döntőre már nem volt nálunk jobb. Tavaly viszont hiába próbálkoztunk, pedig mondjuk januárig nem volt nálunk jobb csapat. De mindez természetes is, nagyon nehéz három éven át végig a csúcson maradni, és akkor még nem említettük a sérüléseket meg a hiányzókat. Szóval lehet, hogy most hátra kellett lépnünk egyet, hogy aztán ismét elindulhassunk előre.

– Vagyis nem tervez falrengető változtatásokat.
– Nincs rá okom. Egyvalami változhatna, de az nem tőlem függ: hogy egy kicsit kerüljenek el minket a sérülések. Amúgy viszont csak dolgozni kell.